Ön szembement a jegybankelnök álláspontjával a legutóbbi kamatdöntő ülésen: a csökkentésre szavazott, miközben Simor András kamatot szeretett volna emelni. Mi szólt a mérséklés mellett?
– Egy huszonöt bázispontos csökkentésnek nem lett volna érdemi hatása az árfolyamra, nem gyengítette volna a forintot, ugyanakkor a reálgazdaság érdekeit szolgálta volna. A magyar gazdaság nehéz helyzetben van, hiába indult el elsősorban az exportnak köszönhetően a növekedés 2010-ben, a jó eredmény az autó- és mobiltelefon-gyártók teljesítményét tükrözi. A hazai termelők helyzete egyelőre nem javult.
– Ezek szerint aki a jelenleg 5,25 százalékos kulcs emelésére szavazott, az nem a hazai gazdaságot, hanem mondjuk a bankrendszer szempontjait védte?
– Inkább azt mondanám, hogy az utóbbi időben jobban kellett volna törekedni a kamat leszorítására, mert a körülmények ezt megengedték volna. Ha az Európai Központi Bank (EKB) és az amerikai Fed kamatemelési folyamatba kezd, azt előbb-utóbb nekünk is követni kell, és minél alacsonyabb szintről indulunk, annál jobb helyzetben vagyunk.
*
– Ez a vonat még nem ment el, ugye?
– Néhány lehetőséget elmulasztottunk, de van még valamennyi időnk. Az EKB és a Fed azt követően láthat neki a szigorításnak, hogy elindul a gazdasági növekedés, és inflációs veszélyek jelennek meg. Egyelőre még igen törékenyek a kilátások a GDP bővülésére.
– Van-e nyomás önökön, hogy a jegybankelnökkel egyformán szavazzanak?
– Engem személy szerint közvetlenül senki nem próbált befolyásolni, a többiekről nem tudok nyilatkozni. Egyszer fordult elő, hogy miután kifejtettem álláspontomat a Magyarországon is alkalmazott inflációs célkövető rendszer hibás voltáról, az egyik tanácstag a lemondást javasolta nekem. Természetesen fel sem merült bennem ez, ugyanis én nem az inflációs célkövető rendszer elfogadására tettem esküt, hanem a magyar gazdaság érdekeinek képviseletére.
– A hitelminősítők sem befolyásolják önöket?
– Befolyásolni a legcsekélyebb mértékben sem, bosszantani annál inkább tudnak engem. Nem hiszek a függetlenségükben, főleg az egyes alkalmazottakéban. A két évvel ezelőtt kitört válság előidézésében az ő felelősségük is vitathatatlan volt, mélyen hallgattak az egyes pénzügyi intézményeknél kibocsátott termékek kockázatairól.
– A nemzetgazdasági miniszter néhány napja bejelentette, hogy vállaljuk a háromszázalékos államháztartási hiányt 2011-re. Bihari Péter, a kamatemelést legutóbb megszavazó monetáristanács-tag pénteki nyilatkozatából az derült ki, hogy legközelebb már nem állna a szigorítás pártjára, és számos elemző szerint csökkent a kamatemelés esélye.
– Ez nem feltétlenül van így. Mivel inflációs célkövető rendszert alkalmaz a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az áralakulás mértéke, pontosabban várható mértéke határozza meg a döntéseket, amenynyiben következetesek azok, akik eddig is eszerint szavaztak. Én nem tartozom közéjük.
– Miért rossz az inflációs célkövető rendszer? Említette, hogy távozását is kérték kritizálása miatt.
– Ezt a rendszert monetáris politikai tévedésnek tartom. A kamatpolitika és az inflációs cél közötti kapcsolatot egy nagy zárt gazdaságra elvégzett számítás alapján vezettük be kis nyitott gazdaságként. Ráadásul a modellnek tekintett ország sem az általunk importált recept alapján dönt a kamatról, hanem az infláció mellett számos nemzetgazdasági adatot, jelzőszámegyüttest vesz figyelembe.
– Tehát az MNB-n belül elhanyagolják ezeket az egyéb tényezőket?
– Nem veszik kellő súllyal figyelembe. Nem becsülném le az árstabilitás fontosságát, de adott esetben súlyosabb szempont kellene legyen a foglalkoztatottság mértéke vagy a reálgazdaság állapota.
– Lát hajlandóságot az MNB vezetőségében arra, hogy változtasson ezen a káros gyakorlaton s támogassa a kormány gazdaságpolitikáját? Volt, aki a tartalékráta választhatóvá tételét Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez való közeledésnek értékelte.
– Az MNB-nek a jegybanktörvény szerint feladata támogatni a gazdaságpolitikát, ha nem veszélyezteti az árstabilitás elvét. A legutóbbi döntés, a kötelező tartalékráta választhatóvá tétele azonban nem tekinthető ennek: a bankközi piac helyett a kisebb bankoknak jelent segítséget, nincs jelentősége a kormány gazdaságpolitikája szempontjából.
– Ez a nyilvánosan is érzékelhető nézetkülönbség a kormány vezetői és a jegybankelnök között nem okoz számszerűsítő károkat az országnak? Nem kellene összehangolni az álláspontjaikat a feleknek? Vagy ha ezt nem lehet, távozzon, aki kevesebb támogatottsággal bír.
– A kérdés második felét nem nekem kellene feltenni. Természetesen igen fontos a jegybankelnök személye, általánosan mondva már ez is befolyásolni tudja például a kockázati felárakat. A kormány és a jegybank közötti összhangnak ki kell alakulnia, ennek hiányánál rosszabbat nehéz elképzelni.
– Ön szerint valóban megsértette a jegybank függetlenségét a kormány?
– Túl van hangsúlyozva a jegybanki függetlenség kérdése. Azt kellene érteni a szabadság alatt, hogy miközben a kormányok választás előtt mindig hajlamosak népszerűségszerző intézkedéseket hozni, lazítani, a központi pénzintézet ebben ne vegyen részt.
– Sokat lehet hallani mostanában a gazdasági szabadságharcról. Reménytelen küzdelem?
– Vannak, dolgok, mint amilyen például a svájci frank erősödése az euróval szemben, amire nincs ráhatásunk. Magyarország gazdasága túl kicsi ahhoz, hogy diktálni tudjunk a piacoknak, de miközben nekünk muszáj arra figyelnünk, hogy mi nyeri el a befektetők tetszését, azt kell elérnünk, hogy mi is jól járjunk.
