Veszélyben a dobogó

Amilyen ígéretesen kezdődött, majd folytatódott férfi vízilabda-válogatottunk számára a zágrábi Európa-bajnokság, olyan cudarul végződhet. Hisz az olaszoktól csütörtök éjjel elszenvedett 10-8-as vereséggel nemhogy a döntő lehetősége illant el, de a bronzéremért is két héten belül kétszer kellene legyőzni a szerbeket. Ha viszont a múlt hétfői 9-6-ot ma vereség követné, megtörténne az, ami a Kemény-érában, sőt, 1991 óta egyszer sem: csapatunk lemaradna az Eb-dobogóról.

Kemény Dénes szövetségi kapitány nem kertelt, kijelentette: ez a 10-8-as verés kizárólag a mieinken múlott. Persze, mi egyebet mondhatott volna? Mivel mellébeszélni nem szokott, legfeljebb hallgat. Mint játékosaink többsége, a fiúk ugyanis igyekeztek minél gyorsabban áthaladni a vegyes zónán, huzamosabb időre csak Madaras Norbert és Szécsi Zoltán fékezett le. Előbbi két negyeden át szinte egyszemélyes lövősorként működött, mert míg öt kísérletéből háromszor talált be, addig a többiek összesített mutatója tízből kettőt jelzett, utóbbit viszont le kellett cserélni, mert hat bekapott gól mellett három védésre futotta tőle. Nagy Viktor ugyanennyiszer hárított, emellett négyszer kapitulált, eközben elöl kimaradt két ötméteres és hét „fór”. Szécsi mindemellett talált még egy hibaforrást: „Nem vitás, hogy ők voltak a jobbak. Különösen emberhátrányos védekezésben rontottunk sokat, az olaszok ezekben a helyzetekben használták ki leginkább a góllövő képességüket.” Még akkor is, ha ezt a meccsstatisztika nem mutatta ki; sajnos az is annyira vehető komolyan, mint jelen állapotában a sportág egésze. Az olaszok létszámfölényben ugyanis rendre körbe járatták a labdát, és gyakran akkor tüzeltek, amikor szétszedték a falat, a kiállított pedig éppen úszott visszafelé. Ez papíron már akciógól…
Különösen kellemetlen, hogy e vereséget nem világklasszisoktól hemzsegő alakulat mérte a mieinkre, hanem közepes középkorúak és a nemzetközi elitben zöldfülűek gyülekezete. A húszéves Stefano Luongo nagy lelkendezése közepette ki is bökte: „Az elmúlt hónapokban az edzőnk úgy oktatott bennünket, mint egy tanár az iskolában az osztályát, mi csak követtük az utasításait.” Azt azért valószínűleg még Alessandro Campagna sem adta parancsba a háromgólos Pietro Figliolinak, hogy középről ejtsen – hisz ilyenkor képtelenség a hosszú sarokba ívelni –, de még ez is bejött. Így nyert és vívhat Eb-döntőt ez a valóban fegyelmezett és gyorstalpalón részt vett, de színtelen, szagtalan, tíz-tizenöt évvel korábbi önmagát távolról sem idéző olasz válogatott.
Persze adódik a kérdés, milyenek akkor a mieink? Pontos válaszunk még nincs, mert egyrészt nemhogy napról napra, de negyedről negyedre is erősen hullámzanak, másrészt a végső konklúzióval mégis illene megvárni az Eb zárását, a szerbek elleni bronzmérkőzést. Annyit viszont leszögezhetünk, hogy a külső körülmények ennyire régen játszottak a kezünkre. Az olaszok a csoportban legyőzték a montenegróiakat, akik a románoknak is pontot ajándékoztak, ezzel behozták Tempestiéket másodiknak, ellenük a mi águnkon harmadik, de az első kettőtől fényévnyi távolságban lévő németek nem fejtettek ki komoly ellenállást, de Maurizio Felugo kezét azért eltörték, így az elődöntőre kiesett a „settebello” ásza.
És mégis. Illetve, a mi nézőpontunkból, mégsem. Csapatunk ma vagy másodszor is megveri a szerbeket, vagy negyedik lesz, aztán a lelátóról nézheti, amint „ezek” az olaszok az aranyért mérkőznek a horvátokkal. Megpróbáltatás megpróbáltatás hátán.
Tegnapi eredmények. Nők, a 3. helyért: Hollandia–Olaszország 14-12. Döntő: Oroszország–Görögország lapzárta után. Mai műsor. Férfiak, a 3. helyért: Magyarország–Szerbia 17.30. Döntő: Horvátország–Olaszország 21.00.