A megerősítés napja

Az önkormányzati választások nemcsak arról szólnak, hogy a kisebb és nagyobb közösségek megválasztják a helyi irányítási szervek vezetőit. Sajátos funkciójuk abból adódik, hogy fél évvel az országgyűlési választások után történnek, így a tavasszal megválasztott politikai erő által megalakított kormány hat hónapi munkája, törekvései ősszel a választópolgárok ítéletének mérlegére kerülnek. Ráadásul a ciklus négy éve alatt – az esetleges népszavazásokat leszámítva – jóformán ez az egyetlen alkalom, hogy a választópolgárok úgy nyilváníthatnak véleményt az általuk kormányrúdhoz juttatott politikai erőkről, hogy annak következménye is legyen.
Ha tehát az önkormányzati választások eredménye drasztikusan eltér a parlamenti választásokétól, az azt jelenti, hogy az adott kormány fél év alatt leszerepelt, leleplezte igazi arcát, és elvesztette a választók bizalmát. Ez történt 2006-ban, amikor a Gyurcsány-kormányról kiderült: hazugságokhoz folyamodott a választás megnyeréséért, s ezzel a bevallással aztán sikerült is teljesen lenulláznia magát. Az emberek tehát nem azért ábrándultak ki a politikából, mert „minden politikus egyforma”, ahogy az MSZP suttogó propagandája próbálta elhitetni, hanem azért, mert egy kormányfői szerepre alkalmatlannak bizonyult egyéntől demokratikus eszközökkel sem lehetett megszabadulni.
A kétharmaddal megválasztott kormánynak jelenleg nagyon nagy erkölcsi tőkéje van éppen abból adódóan, hogy a 2006 őszén bekövetkezett országos csalódás után még a korábban nem Fidesz-pártiak számára sem volt más lehetőség, mint bízni abban a politikai erőben, amelyik leválthatja a hazugsággal hatalomra kerülteket. Nem szolgál a szocialisták mentségére, de az, hogy nyakig ülnek a korrupciós ügyekben, nem függetleníthető attól a ténytől, hogy 2006 óta nagyon is tudták: senki nem bízik bennük. Az ember így működik: ha hisznek, bíznak benne, hozzánemesedik a bizalomhoz. Mármint akkor, ha egyébként jó anyagból van. Aki meg érzi, hogy egy átkozott csalónak tartják, s nincs ember, aki ne kívánná őt a háta közepére, az meg dacból is tovább züllik, mert úgysem reménykedhet őszinte érzésekben, szövetségben, bizalomban.
Májusi megalakulása óta a Fidesz–KDNP-kormány feszes tempót diktált önmagának. De mégsem ez a „tempo giusto” a legfontosabb. Felsorolhatnánk, hány beterjesztést tárgyaltak, hány törvényt alkottak meg, hány gyorsan meghozott intézkedéssel próbálták e rövid idő alatt az ország szekerét előbbre lökni. Bár az intézkedések hatása még csak kevéssé mérhető, számos törvény még csak ezután lép életbe, az adóreformról még csak hallottunk, bevezetése jövő évtől esedékes, és sok vita kíséri már most – az emberek többsége mégis bízik a kormányban. A baloldalon sokan nem is értik: miért? S mindenféle irracionalizmusokban keresnek magyarázatot.
Pedig nem kell messzire menni a válaszért. Fél esztendő alatt kirajzolódnak a törekvések. Az önkormányzati választások éppen ezeknek a megmutatott szándékoknak, erőfeszítéseknek nyithatnak megvalósulási teret. A Fidesz-kormány nyílt kártyákkal játszik. Csak négy dolgot említek: bankadó, közüzemi díjak átmeneti befagyasztása, új romapolitika, markáns külpolitika. A vak is látja, hogy ez más út, mint amelyen az előd járt.
Ezért hát olyan embereket kell megválasztani, akiknek a kezéhez nem tapadtak csúszópénzek, nevükhöz gyanús ügyek. Akik nem gabalyodtak bele kínos lekötelezettségek és zsarolások hálójába. Akik a helyiek érdekeit képviselik, s nem azokét, akik a helyiekről mosolyogva még egy bőrt lenyúznának. Menjünk el szavazni, mert az önkormányzati választásnak nagy a tétje: a kétharmados bizalom megerősítéséről is szól.
Vasárnap este megtudjuk, milyen mértékben.