Az igazi dunaiság Bécs környékén

Varga Klára
2010. 10. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ulmtól Bécsen, Pozsonyon, Budapesten és Újvidéken át Bukarestig vezető útvonalon utaztatja az ínyenceket a Duna TV-ben egy francia–német–osztrák sorozat, amely egy-egy Duna menti városban megállva harmincöt perc alatt akarja a mindenséget versbe venni.
Ilyenkor gondolunk arra, hogy egy vállaltan szubjektív ínyencfilm mennyivel többet adhat a mai nézőnek, mint egy ilyen régimódi „szivacsfilm”. Az általános információkhoz ugyanis manapság könnyű hozzájutni, ha Bécs vagy bármely más város építészetére, képzőművészetére kíváncsi valaki, hát könnyű első kézből, szakértők által írt munkákban utánanézni. Ami hiánycikk, az a gondolat, az igazi belülről fakadó kérdés, amelynek akarva-akaratlan a nyomába eredünk, és amely szépen lassan átformálja a látásunkat és az egész életünket is akár. Szépséges kérdés-gondolatcsírák ebben a filmben is akadtak. Engem például nagyon érdekelt volna, hogy ha Bécs ma is jellegzetesnek tartott ételeire-italaira kimutathatóan hatott a közös élet a török hódoltságban létező Magyarországgal, Erdéllyel, Csehországgal és a Balkánnal, akkor a többi városban és nemzeti ételkultúrában mindez hogyan van jelen.
Ami mégis tetszett a filmbeli Bécsben, az például a marhafartő- leves nemesen egyszerű, de áttekinthető, háziasszonyok számára is használható bemutatása volt. A borjú bécsi kapcsán nem derült ki, hogy miért három serpenyőben sütik, azt viszont megtudtuk, hogy nem kiadós körettel, hanem zöld salátával adják az asztalra.
A kedvenceim lettek a grinzingi képsorok. A városszéli szőlőbirtokok közvetlen közelében a szabad ég alatt faragott asztalok állnak, amelyeknél üldögélve kirándulók emelik borospoharaikat, s falatoztak az egyszerű liptói túróból. Azt mondom magamban, ez tényleg a Duna-mente, ugyanaz a dunaiság, amit gyerekkoromban megismertem Foktőn, Meszesen. Itt az öröm, a természetközeliség, az együttlét nem kerül pénzbe. Vagy legalábbis elérhető. Olyan egyszerű a táj is igénytelen nyárfákkal, fűzekkel, didergő, sosem termő olajfákkal, apró kavicsokkal és a vízzel, amelyről egy hidrológus azt állítja, hogy hol smaragdzöld, hol sötétzöld, hol szürkészöld. Én pedig szilárdan állítom, hogy Nagymaroson kék is tud lenni, igaz, nem keringőkék, inkább hajnali fátyolkék. És még valami, ami a filmben igazán dunai: egy férfi Jókai-regényekből szöktetett apró, régi lakóhajója, amelyre büszke, és amely nem tesz kárt a környezetében.
(A Duna. Utazás ínyenceknek. Duna TV, október 4., 10.30.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.