Az urna hangja

Egy vicces kedvű szavazópolgár a hatodik kerületben beledobta diktafonnal kombinált, lejátszásra beállított mobiltelefonját az urnába. A papírdoboz mélyéről az őszödi beszéd szólt. Bár az Úr hangjával senki nem tévesztette össze az urna hangját, mégis keletkezett egy kisebb zavar. Az elhallgathatatlan Gyurcsányra rádobtak egy drapériát, de azon át is szónokolt. Az urnához pedig senki nem nyúlhatott, hiszen azt tiltja a törvény. Aztán a rendőrség intézkedett.
Elég beszédes volt ez a „civil kezdeményezés”. Emlékezzetek, mielőtt szavaztok! Ez volt az üzenet. S nehéz is ehhez mit hozzátenni, ha olyan pártról van szó, amely nemcsak a kormányzásban töltött nyolc évét, hanem a tegnapját is elfelejtette.
Egyfolytában ellensúlyról beszél az MSZP, de ezt a szót két cikluson át talán ki sem ejtette a száján. A Fidesz nekik minden volt: ellenfél, a demokrácia ellensége, árvalányhajas nemzeti barbárok gyülekezete, felszedetlen aknatömeg a köztársaság mezején, csak éppen a nem túl stabil MSZP–SZDSZ hatalom kiegyensúlyozásához szükséges erőt nem látták meg benne. A polgári erők parlamenti javaslatait a teljesen politikamentes, gyakorlati témákban is úgy söpörték le hétről hétre, hogy amikor meghallottuk, hogy a javaslatot a Fidesz nyújtotta be, már tudtuk is: csekély többségével a baloldal két másodperc alatt leszavazza őket. A züllés állapotát mi sem jellemezte jobban, mint hogy az SZDSZ, amikor megérezte, hogy süllyed a hajó, s koalíciós partnerként kihátrált a hatalomból, minden szavazásnál az MSZP-vel szavazott, csak hogy Fidesz-ellenességét megőrizhesse.
Most a maradék MSZP mégis állandóan ellensúlyról beszél, talán azért, mert egyensúlyról nem beszélhet. Hogyan lehet ellensúlya a több mint kétharmados Fidesznek az a jelentéktelen kis csoportocska ott, a parlamentben, azt nem tudjuk. Hiszen az LMP nem köt vele alkalmi szövetséget sem, s a Jobbik is csak jobb híján tette, a választás hevületében.
A Népszabadság vezércikkírója a választás utáni napon egész Magyarországot a Fidesz elé táruló „terülj, terülj, asztalkámnak” látta. Erre csak azt lehet mondani: saját magukból indulnak ki. A Veres Jánosoknak, a Lamperth Mónikáknak, a Szilvásyknak, Gyurcsányoknak, Draskovicsoknak, Medgyessyknek és Kókáknak egész Magyarország bizonyíthatóan „terülj, terülj asztalkám” volt. Hatalmas hiteleket vettek fel, a pénznek pedig sehol látszata nincsen.
A Fidesz vezetőinek gondterhelt arca nem túl nagy dínomdánomról árulkodik. Talán mert amit a MSZP–SZDSZ a nagy dőzsölés után itt hagyott, az nem „terülj, asztalkám”, csak egy rozoga hokedli, amiről még a terítőt is ellopták. Ennek ellenére a vezércikkíró képes volt leírni a narancssárgába borult Magyarország térképének fittyet hányva, hogy „az önkormányzati választásnak… még egy győztese van: az MSZP”. Különösen érzékletes volt ez a „győzelem” pl. Kaposváron, ahol Szita Károly 77,12, Lamperth Mónika pedig 14,86 százalékot ért el. Gyászos eredményébe alighanem beleszólhatott az, hogy a 2006-os önkormányzati választásokon, amikor Heves kivételével minden megyében a Fidesz győzött, Lamperth az övéit így biztatta az MSZP választmányi ülésén: „Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban… Az uniós forrásokat úgysem a megyei, hanem a regionális fejlesztési tanácsok osztják majd el, márpedig azokban a kormánypártok vannak többségben.” 2006-ban a szabadságjogokat féltő híres baloldali megmondóemberek közül egy sem döbbent meg a demokráciának ezen arculcsapásán. A kiskapukeresés, a 2006-os önkormányzati választási eredmények megcsúfolása ezzel elkezdődött. A kormányfő is tudta a dolgát, nem csak Lamperth Mónika: áldását adta az önkormányzatok kivéreztetésére.
Hogy ennyire egyöntetűen narancsszínű lett a mai Magyarország, azt az elmúlt nyolc év visszaélései, korrupciói, igazságtalanságai alapozták meg. Az ellensúly nem az MSZP. Az ellensúly az MSZP–SZDSZ-kormányok tömérdek disznósága ellenében az a Fidesz, amely kormányra került. Az a politikai erő, amely sosem nézte Magyarországot sem részvénytársaságnak, sem „terülj, terülj, asztalkámnak”.
A mi álmainkban nem a potyaebéd szerepel.