Az, hogy a Killers (Gyilkosok) név megbocsátható lett-e az évek során ennél a nagyszerű bandánál, ki-ki döntse el maga. Nekem nehezen emészthető ez a death- vagy blackmetal zenekaroknál inkább használt névválasztás. A Killers ugyanis a pop és a rock vonalán sajátosan mozgó, intelligens, érzelemgazdag csapat, és azért nem teszem a mondatot múlt időbe, mert nem oszlottak fel, csak a főnök nem bírt nyugton maradni. Az, hogy a 29 éves Brandonra nemcsak az amerikai zenék hatottak, hanem az európai is, azt rögtön meg is magyarázza a részben skót és litván származása. Ha valaki hat-hét éve látott egy Killers-klipet, akkor egyből valami brit popcuccnak gondolta, de ők már akkor is többek voltak. A Hot Fuss, a Sam’s Town és a Day & Age lemezek ennek az évtizednek a meghatározó produktumai, lenyomatok, amelyek utólag azt fogják jelezni, merre (is) tartott a zene ezekben az években.
Most pedig itt ülök és vakargatom a fejem, hogy Brandon Flowers mi a csudának adott ki szólólemezt. Egymást követik a dalok, és olyan, mintha Killerst hallgatnék. Talán többször kúszik be steel gitár és a lemezen van egy gospeldal. Ennyi. Ettől még ez egy korrekt album lehetett volna az anyabandának. Brandon Flowers valahol azt nyilatkozta, hogy egy következő Killers-lemezre írta ezeket a dalokat, aztán mégis magának tartotta meg őket. Semmi élesváltás a megszokotthoz képest. És hogy mi a megszokott: szívből jövő, lüktető, mély dallamok, karizmatikus előadás. A Jilty Lovers And Broken Heart dalban ott van minden, amitől a Killers aratott. Nehéz elhinni, de a tehetség elhomályosítja a flittereket. Flowers született alkotó- és előadóművész. Kapott egy ajándékot, amivel – szerencsénkre – él is. Flamingo című lemeze kihagyhatatlan a rockra nyitott ember számára, Killers-rajongóknak meg egyenesen kötelező!
(Brandon Flowers: Flamingo, Universal, 2010.)
origo.hu
Mutatjuk a legsúlyosabb botrányokat Magyar Péter körül
