Igaz, a Forrás Galériában nem először szerepel. Résztvevője volt a Boldogasszony című kiállításnak, amelynek albumát éppen egy héttel ezelőtt mutatták be a galériában, s amelynek alkotásai augusztusban megkezdték körútjukat a Kárpát-medence városaiban. Tóth-Kovács József egy nagyméretű ceruzarajzot állított ki a Boldogaszszony című kiállításon, amely azt a jelenetet ábrázolja, amikor Szent István király felajánlja a koronát Szűz Máriának. Sokszor megfestett jelenet ez, nemcsak arra alkalmas, hogy a történelmi, de arra is, hogy a művészeti tradícióhoz való viszonyát elmondja rajta keresztül az alkotó. Nos, valahogy erre törekszik Tóth-Kovács József azon alkotásaival is, amelyek egyéni kiállításán láthatók. A festmények közül több mint féltucatnyi portré, az egész alakos Színésznő átmenetet jelent a zsáner műfaja felé, melyhez a két disznóvágást, a lópatkolást ábrázoló jelenet is tartozik.
Eredetileg Vajdasági jelenet e képek címe, a művek egy része egyféle panorámaképpé áll össze, hogy a gyermekkor világát, alakjait megidézze. Az elsüllyedtnek vagy sülylyedőnek hitt világot Tóth-Kovács József jelen időben, a barátok, mesterek és saját élete jelen idejében mutatja meg – s valóban, aligha kell sok erőfeszítés hozzá, hogy megbizonyosodjunk róla, talán a Vajdaságban, talán Kalotaszegen, a Székelyföldön vagy Máramaros vidékén, hogy érezzük, mindaz, amiről a képek beszélnek, jelen idő, velünk élő hagyomány.
De mitől válik jelenné a múlt, közelivé a távoli, személyessé az, amihez látszólag nincs közünk? Paradox módon talán éppen attól, hogy a képek alkotója nem akar mindenáron naprakész lenni, hanem témáiban, a kép megfestésében az állandó, az időtálló értékeket. A festmény idejét, ahogyan a Nemzeti Galériában három évvel ezelőtt rendezett kiállítás címe mondta azokkal a művekkel kapcsolatban, amelyeket fiatal magyar művészek alkottak, mintegy párbeszédben idősebb kortársaik vagy a klasszikusok műveivel.
Ha párhuzamokat, hivatkozási pontokat keresünk, Tóth-Kovács József munkái estében is említhetünk jeles kortársakat, például a Lakodalom című nagyszabású kompozíció alkotóját, Kocsis Imrét vagy Csernus Tibort, akinek lovas kompozíciója viszont Caravaggio vízióját idézte a damaszkuszi útról, ahol Saulus Paulussá vált, s aki egyszer így fogalmazott: „Inkább érzem magam Delacroix kortársának, mint mondjuk Jeff Koonsénak”. Vannak párhuzamok, viszonyítási pontok, de vannak mind a témavilágban, mind a festésmódban egészen sajátos értékek is Tóth-Kovács József festészetében, kíváncsian várjuk, útja merre kanyarog. Hogy néhány évtized múlva hogyan gondolkodik majd nagy elődökhöz és kortársaihoz való viszonyáról, s mit mond el erről a viszonyról műveivel, azt aligha merné ma megjósolni bárki is, bemutatkozó tárlata alkalmából nem is lenne érdemes. Az azonban bizonyos, hogy mostani műveivel hitet tesz a tradíciók fontossága mellett és maga is új értékekkel gazdagítja azokat.
(Tóth-Kovács József kiállítása, Forrás Galéria, október 16-ig.)
origo.hu
Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában
