Én nem tudom, érdemes-e Gyurcsány Ferenc egyes kijelentéseivel foglalkoznunk. Attól tartok, hogy igen. A személyét persze nem akarom kritika tárgyává tenni, azt meghagyom a polgári gondolkodásban nálam otthonosabban mozgó kollégáimnak.
Gyurcsány eddig is megosztotta velünk gondolatait blogjában, de nemrégiben személyesen is a nyilvánosság elé lépett két avatott fullajtárjától, Molnár Csabától és Debreczeni Józseftől kísérve. Itt közbevetőleg megjegyzem: onnan, ahová Debreczeni eljutott, remélhetőleg nincs visszaút; az odavezető, Antall Józseftől és Orbán Viktortól is felettébb meredek volt, valami szörnyű belső hajtóerő kellett hozzá, hogy az egykor Lakiteleken is otthonosan mozgó ifjú liberális történész megmászhassa. Vagy lehetséges, hogy Gyurcsány kivételes aurája még a fűrészport is magához vonzza?
Mert kétségkívül erős, makacs és határozott személyiségről van szó, aki mindent elkövet majd, hogy a legeslegfelsőbb politikai elitbe visszatérjen. De megnyilvánulásain látszik: a politikai babérokkal nem éri be; szellemi mozgástere kiterjed a filozófiára is. Most leginkább az a gondolata ragadott meg, amelynek pontos megfogalmazásában nem vagyok biztos, mivel „médiafelületen” bukkantam rá. E szerint a tézis így hangzik: a mi politikánk lényegét az ember, az övékét a teremtő Isten nagyszerűségének megtalálása jellemzi. Ez, ha jól értem, azt jelenti, hogy Isten és az ember nagyszerűsége összemérhető.
A gyurcsányi filozófiának nem vagyok, nem is lehetek objektív kritikusa, mivel világnézetünket felettébb ellentétesnek érzem. A magaméról sok mindent tudok, az övéről kevesebbet, azzal sem vagyok tisztában, hogy ő maga személy szerint hívő vagy nem, mivel egyszer azt találta mondani, hogy bérmálkozni szokott. Eme többszöri bérmálkodás valószínűleg liturgiai félreértésből ered, de minden bizonnyal azt hivatott kifejezni, hogy az illetőnek van vagy volt bizonyos köze a katolikus egyházhoz, így esetleg hisz Isten létezésében. Ha ez valóban így van, akkor Gyurcsány felettébb bátor ember, amikor a Teremtő nagyszerűségével ellentétben az ember nagyszerűségére helyezi a súlyt. Ez csak hit nélkül nem böszmeség. Egyébként logikátlan, szerencsétlen és végzetes.
Gyurcsány Ferencről feltételezhető, hogy nem hisz Istenben, anyagelvű és ateista, ami speciális teret nyit ideológiai és filozófiai mozgásának. A Mindenható tagadása ugyanis automatikusan az embert helyezi a legfőbb pozícióba, s annak nagyszerűségén ámuldozik akkor is, ha a Napra, a Holdra vagy a csillagokra néz. A hívő az emberben látva Isten elsőrendű és szeretett teremtményét, ezzel szemben azt gondolja, hogy minden emberi nagyszerűség, jellem és alkotás Isten kegyelmének és távoli (titokzatos) céljának van alávetve, és a Teremtő akaratát fejezi ki. Tehát másodlagos. Másodlagos volta ellenére azonban földi létének nagyszerűsége vagy ocsmánysága határozza meg sorsát a létezés túlsó felén. Tehát azért áhítozik és törekszik a nagyszerűség és tökéletesség felé, hogy Isten tetszését és kegyelmét elnyerje, s önmaga szeretni tudását bizonyítsa. Így a hívő számára is az ember a legfontosabb, legalábbis Isten után. Jézus kijelentése: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” éppenséggel erre vonatkozik.
Az ember nagyszerűségéhez vezető utat, amiről Gyurcsány beszél, sem a kommunistáknak, sem utódaiknak nem sikerült megtalálniuk. Azt is tudnunk kell, hogy az Istenhez vezető út a legkeskenyebb ösvény, rálépni is nagyon nehéz, s csak büszkék lehetünk arra, ha a magyar kormány és annak feje erre az ösvényre tért.
Hogy a mindebben rejlő örök ellentétnek van-e köze a politikához, én nem tudom…
origo.hu
Egy nap alatt hatalmas fordulatot vesz az időjárás
