A Csodaceruzát pedig, a könyvtárosok, tanárok, szülők színvonalas gyermekirodalmi lapját néhány hete a Facebookon ismertem meg. Ami közös a két lapban, hogy mesebelien áldozatos szerkesztők tartják őket életben, és hogy a Kincskereső korábbi, még meglevő számait átmenetileg a Csodaceruza szerkesztősége raktározza.
Franciaországban vagy Németországban, ahol nagy múltú intézmények foglalkoznak gyermekirodalommal, a gyermeklapok és a felnőtteket a gyermekirodalomról tájékoztató lapok ismertek, népszerűek, jól fogynak, kényelmesen megélnek, míg nálunk a Kincskereső és a Csodaceruza is vegetál. A címe alapján a Csodaceruzáról azt hittem, gyerekeknek szóló irodalmi újság, a honlapjukon és a papírújságban is keresgéltem a verseket, meséket, de csak képes híreket, videókat, interjúkat találtam díjakról, fesztiválokról, szerzőkről, könyvekről, csodálatos magyar illusztrátorokról.
Sándor Csilla Mária, a Csodaceruza főszerkesztője Székelyudvarhelyen született, Budapesten járt egyetemre, s aztán nyugati példák nyomán alapította a lapot, amely szerinte leginkább a közkönyvtárosokat éri el, az iskolák örülnek, ha a kötelező olvasmányokat meg tudják venni, a pedagógusok túlterheltek, nem tudnak eleget törődni az önképzéssel, a szülők nem nagyon ismerik a lapot, vagy nincs rá pénzük. A magyar népmese napján, Benedek Elek születésnapján Sándor Csillának az általa szerkesztett erdélyi lapelőd, a Cimbora sanyarú sorsa jutott az eszébe, de erőt is abból merített. A főszerkesztő, bár anyagilag személyesen is áldozatot kellett hoznia (eladnia a lakását, albérletbe költözni), nem akarja feladni, inkább olyan Csodaceruzát indít a jövőben, amely már valóban a gyerekeknek szól, hiszen, mint mondta, a felnőttek is a verseket és a meséket keresik egy ilyen című folyóiratban. A terjesztés is könynyebb az iskolákon keresztül gyereklap esetében, és ami a gyereknek szól, azt talán akkor is megveszi a szülő, ha magára már nem költ. Több rejtvény, képes játék is kerül az új számokba, s egy befűzött melléklet továbbra is a felnőtteket tájékoztatja majd. Sándor Csilla abban is bízik, hogy Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke megfelelően képviseli a gyermekirodalom ügyét.
A Csodaceruza tízesztendős, a Kincskereső jövőre lesz negyven. Amikor 1971-ben a tíz–tizennégy éveseknek szóló gyermekirodalmi lap létrejött, egy egész szerkesztőség gondozta, köztük például Baka István költő. Ma a hatvanas éveit taposó Rigó Béla költő (többek közt a Nálatok laknak-e állatok? című Kaláka-örökzöld szerzője) viszi egyedül a terhet, és már szeretné letenni, odaadni a főszerkesztőséget egy fiatalabb kollégának, de úgy, hogy aki vállalja a munkát, azt főállásúként eltartsa a lap, és legyenek még külsősök vagy részmunkaidősök, elfogadható munkadíjért. A szerkesztést a ma is tartó lelkesedéssel Rigó Béla még megoldja, még mindig képes felbiztatni szerzőket, hogy írjanak a Kincskeresőbe verset, mesét, vagy régről keres anyagokat, vagy abból szemezget, ami éppen őt érdekli, de az már nagyon terhes, amikor a nyomdaköltséget zsebből kell megelőlegezni, vagy amikor a raktározást kell megoldani. Ő abban reménykedik, hogy talán sikerül a Móra Könyvkiadó gondozásába adni a Kincskeresőt.
Abban mindkét szerkesztő egyetért, hogy gyermekirodalmi lapot csak úgy lehet eladni, ha a felnőttnek tetszik, amit az újságban talál, különben nem adja a gyerek kezébe, és nem kockáztatja azt, hogy többször is fel kelljen olvasnia. De bármilyen áldozatos és igényes a szerkesztői munka, ha a potenciális közönséghez nehezen, alig jut el az újság. (Legalább tíz szülőt, nagyszülőt kérdeztem meg egy hét alatt, ismerik-e valamelyik folyóiratot. Nem ismerték, de volt, aki rögtön felírta a nevét mindkét lapnak.)
Sokat segíthetne, ha közszolgálati kulturális televízió-műsorokban lenne lapszemle, amely a gyermekirodalmi folyóiratokat, honlapokat is szemlézi, vagy pedig a magukat illetékesnek érző tévécsatornák más formában foglalkoznának a gyermeklapokkal és/vagy a gyermekirodalommal. Hiszen manapság mindenki azt ismeri, arról tud, amit a televízió bemutat. De végleges megoldást jelenthetne Sándor Csilla szerint az, ha az állam megvásárolná a lapokat az iskolai és a közkönyvtárak számára, hiszen az havonta több ezer eladott újságot és komoly, tervezhető bevételt jelentene minden lapszámból.
Az olvasó szempontjából pedig jobb esélyeket arra, hogy ha a felnőtt jól tud tájékozódni a gyerekirodalomban, tudja, mi való a különböző életkorú gyerekeknek, sikerülhet őket is rábírni az olvasásra, különösen a vers- és meseolvasásra, az irodalom szeretetére.
origo.hu
Így szurkálta össze a kamera előtt a barátnőjét egy budapesti férfi - videó
