– Azért szomorú látni, hogy azokat az embereket hergelitek, akiknek semmit sem adtatok eddig. Sem te, sem Pikó András – írta Jámbor Andrásnak címzett nyílt levelében Vörös Tamás, a Fidesz önkormányzati képviselője. Jámbor András, a kerület országgyűlési képviselője is megkezdte kampányát a jövő évi választásokra, ugyanis a regnáló politikus már korábban bejelentette, hogy újrázni akar. Vörös Tamás felhívta a figyelmet:
a baloldali vezetés az elmúlt években elfelejtette a lakókat. Még 2019-ben azt ígérték, hogy ezer lakást utalnak ki. Kiderült, hogy soha nem volt ennyi lakás, pláne nem lakható állapotú.
– Aztán azt mondtátok, hogy százával felújítjátok a bérlakásokat. Eddig úgy se jött össze, hogy a nyílászárócserét meg a tisztasági festést is oda számoljátok. Meg azt vetítettétek, hogy építetek új bérlakásokat. Eddig az eredmény zéró, nulla. Aztán, hogy a lakásügynökség majd segíti az itt élők lakásproblémáit megoldani. Nem jött össze, az egész program marginális, az ötletgazda azóta ki lett rúgva. Bravó! Utána meg az a mese következett, hogy a Dió30 a Diószegi utca lakóinak készül.
Kiderült, hogy filléres kifizetést követően a többséget kvázi utcára tettétek volna. Pont arra készültetek, mint amivel most riogattok
– emlékeztetett nyílt levelében a kormánypárti képviselő, utalva a vasárnapi tüntetésre, amelyet egy Pikó András polgármesterhez közeli szervezet szervezett. Ezen a választásokon induló baloldali jelöltek szólaltak fel, hogy ne a kormány biztosítsa az új lakásokat a helyiek számára. Mint ismert, a kormány kisajátított több Diószegi utcai bérházat, hogy helyükre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új épületei kerüljenek.
Romos, életveszélyes állapotú bérlakásokról van szó, amelyek már megértek a bontásra.
Az önkormányzatnak egy éve volt, hogy megkezdje a lakók elhelyezését, de egyetlen lakó sem kapott cserelakást. Pikóék csak az időt húzták.
– Letárgyaltuk, a kormány pedig azon dolgozik, hogy minden lakó új vagy újszerű lakást kapjon. Olyat, amelyet ti Pikó Andrással egyetlen kerületi rászorulónak sem tudtatok és soha nem is akartatok biztosítani. Nyilván elment a pénz a mikroparkokra meg az álcivil szervezetekre, amelyek szinte ingyen kapnak helyiségeket. Szégyen, amit műveltek, hamar meg is lesz a böjtje. A Diószegi utcai emberek pontosan látják, mi történik, és nem bíznak bennetek, mert számtalanszor becsaptátok őket is – hangsúlyozta Vörös Tamás.
A vasárnapi tüntetés teljes kudarcba fulladt, ugyanis lakók csak elenyészve jelentek meg, helyettük ott voltak a Szikra aktivistái szép számmal, hogy meghallgassák vezetőjük, Jámbor András kesergését arról, hogy a kormány kivette a kezükből a gyeplőt.
Jámbor nem véletlenül lett dühös a kormányzati döntés miatt, mivel a közelgő országgyűlési kampányában nem fest túl jól, amikor a Diószegi utcai lakók átveszik új vagy felújított otthonaik kulcsát. A rendezvényt a baloldali politikusok lakossági kezdeményezésnek szerették volna beállítani, ám a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Csoport baloldali szimpatizánsokból áll össze.
Ferencz Orsolya, a választókerület kormánypárti elnöke közösségi oldalán megerősítette: a megoldást a jelek szerint a kormány fogja szállítani, a lakóknak új vagy felújított lakásokat fognak felajánlani.
– Most mi jövünk! Mindenkinek a lehető legjobb, XXI. századhoz méltó cserelakást fogjuk felkínálni. És a kerületből sem kell elköltöznie annak, aki nem akar. Akinek ez sem megfelelő, méltányos pénzbeni kártérítést fog kapni. Mi – a baloldallal szemben – nem riogatunk, nem hitegetünk és nem hergelünk senkit. Megoldjuk az érintettek lakhatási problémáit – jelentette ki Ferencz Orsolya.