Kitermelői társadalom

Emlékezetes pillanat. Lenin odaállt egy nagy Szovjetunió-térkép elé, majd vezényszóra kis villanykörték gyulladtak ki ott, ahány körtécske, annyi város: így fogjuk villamosítani a Szovjetuniót! A közvilágítás jó cél, bezzeg a mellékutca sötét. A sötétség a bűn rejtekhelye, hol fény van, ott nyílt a szándék és a szín.
A sötétség – a létező sötétség – mind ez idáig oly mély illegalitásban működött, akár a bűn. Volt és van persze – miként bűn is van és lesz, amíg világ a világ –, ám senki sem merte nyíltan pozitívként tételezni. Odaállni a sötétség mellé. Mostanáig.
Az idő kezdete óta először a környezetvédők álltak ki nyíltan a sötétség mellett, jártak el annak érdekében, fellépve a fényszennyezés ellen. A szent szenny lett egyszer csak, ám a fényszennyezés elleni küzdelem bölcseletileg még mindig nem a sötétség valódi vállalása, hisz a sötét égboltért folytatott küzdelem valójában nem a sötétségért, hanem a csillagokért folyik. Arról van szó, hogy a mesterséges fény éjszaka elnyomja a természetes fényeket, a kozmosz fényeit, és ha nem cselekszünk, hovatovább lehetetlenné válnak a csillagászati megfigyelések. Az első valóban sötét szándék a környezetvédelem részéről a sötétség órája volt. Ez már valódi elsötétítés. Európában utoljára a második világháború alatt volt elsötétítés. Most a fejlett világ nagyvárosai a sötétség órájának erejéig vígan, önként és dalolva sötétednek el. Legyen sötétség! És lesz. A cél az energiamegtakarítás, nyilván. Nem is volna különösebb baj ezzel, ha nem derült volna ki, hogy az áramkör nagybani kikapcsolása, majd visszakapcsolása lényegében több energiát fogyaszt, mint ha mindvégig tart a fényeskedés.
Vlagyimir Putyin kijelentette: Oroszország elgondolkodik azon, hogy kiszáll az óraátállítási cirkuszból, merthogy a nyári óraátállítás a számítógépek és légkondicionálók korában nem vezet effektív energiamegtakarításhoz. Vajon hány úgynevezett környezetbarát megoldásról derül majd ki, hogy több a kára, mint a haszna? Hiába használunk újrapapírt az erdők állítólagos megóvása végett, ha másfelől bioenergia címszó alatt az állítólag így megóvott erdők a bioerőművek kohóiban végzik. A The Economist a kompakt fényforrásoktól remélt energiamegtakarítással kapcsolatosan fejezi ki kételyeit. Jelek, melyek azt mutatják, hogy a fogyasztói társadalom elleni küzdelem egészével kapcsolatosan komoly baj van. Nem mutatkozik ugyanis összefüggés a fogyasztás visszafogása és a kitermelés csökkenése közt. A kitermelés vígan folyik, csak épp annyi történt, hogy a fogyasztói társadalom elleni küzdelem a fogyasztóra terheli rá a teljes lelkiismeret-furdalást. Grönland őslakói a partjuknál felfedezett olajkincs kitermelésétől remélik az áhított függetlenséget. Környezetvédelem? Globális felmelegedés? Duma. Rizsa. Tessék csak megfigyelni, hogy a jegesmedvékért álszent módon aggódó és holmi szén-dioxid-kvótákról hablatyoló Kanada, Oroszország, Norvégia és Egyesült Államok micsoda mohósággal mozdult rá az Északi-sarkvidék olajkincsére! Mintha nem 2010-et, hanem 1870-et írnánk. Még el sem olvadtak a jégtáblák, de már folyik a küzdelem az ásványkincsekért, olykor pedig a jégnek sem kell elolvadnia, hogy a környezettudatos emberiség szűz tájakat tegyen tönkre. A kanadai Athabasca-tó környéke holdbéli táj: irtózatos földgyaluk tüntetik el egyszer s mindenkorra a tajgát, hogy a felszíni fejtéssel az olajpalából kőolajhoz jussanak.
Úgy tűnik, hogy a környezettudatos szemlélet képtelen megállítani azt a típusú nyomulást, expanziót, inváziót, amely a környezetrombolás oroszlánrészéért felel. Olyan ez, mintha pazarolnánk a vizet, és a csap elzárása helyett mindenki arról beszélne, hogy kevesebbet igyunk. Nos, ha elfolyik a víz, mindegy, hogy menynyit iszunk. Szimbolikus értelemben a csapokat kell elzárni. A takarékosságot a kitermelés, pontosabban fogalmazva nem is a kitermelés, hanem a kiterjedés, a terjeszkedés moratóriumánál kell elkezdeni, hisz amitől a föld nyög, az nem a fogyasztói, hanem a termelői, a kitermelői társadalom. Ebben élünk.
Addig, amíg évente újabb és újabb bányákat, lelőhelyeket nyitnak meg, addig, amíg változatlanul eszelős hajsza folyik az erőforrások után, amíg a geológusok mint varázsvesszős boszorkányok kutatják a föld alatt az elásott kutyákat, a földanya elfekvő készleteit, amíg sírrablóként, illegális régészként csakis a nyugvó kincsek feltárásában, felszínre hozatalában gondolkodunk, nos, eladdig a környezettudatosság csak illúzió, önáltatás.
Nem a fogyasztást kell csökkenteni, hanem egyszer az életben nem kell végrehajtani a kitermelést. Ami általam itt leírva merő utópiának tűnhet, az egy nálamnál nagyobb hatalmú ember által már meg is történt Ecuadorban. Az ecuadori Yasuni Nemzeti Park alatt az ország egyik legnagyobb olajkincse található. Rafael Correa ecuadori elnök ez évben aláírta a Yasuni-kezdeményezést. Ennek lényege: ha a világ számára valóban fontos, hogy ne induljon be az olajkitermelés, akkor ez a világ, a nemzetközi közösség fizessen a csöndért. Nyugodjék békében? A föld alatt nyugvó kőolaj békéjéért. Fizesse meg Ecuadornak azt a jövedelmet, amellyel az olajkitermelés járna, illetve fizessen a olaj-nemkitermelés által a légkörbe nem jutó szén-dioxidért. Isten fizesse meg? Ember fizesse meg.