Magyarország a kormányzás pártján

Megerősített felhatalmazás
Az eredmények ismertek: az ország a helyhatósági választásokon is narancssárgává változott, a választópolgárok nagy többsége múlt vasárnap ismét a kormánykoalíció pártjaira tette le voksát. De míg az április a változásról szólt, addig az október elsősorban a kormányzásról. Míg az emberek fél évvel ezelőtt valami ellen voltak, addig most valamiért fogtak össze, mondhatjuk: nem csupán kormánypártiakká, hanem egyszersmind kormányzáspártiakká is váltak. Ami önmagában sem kis teljesítmény egy olyan országban, amit, javarészt a kádári időszaknak köszönhetően, tradicionálisan kormányzásellenes szellem ural.
Természetesen politikai értelemben jelentős eredmény ez a Fidesz számára is. Nemcsak azért, mert kormányozni nyilvánvalóan nehezebb, mint ellenzékben lenni, hanem azért is, mert újfent történelmet írtak: a fővárosban s minden megyei jogú városban fideszes többség uralja a közgyűlést. A miniszterelnök vasárnap tehát joggal értékelhette úgy, hogy az eltelt időszak nagy siker pártja és saját maga számára is: egyrészt megmaradt mögötte az áprilisban összeállt tábor, másrészt a választók akaratából az olvasható ki, hogy a Fidesz az egyedüli kompetens erő, amely cselekedni képes, méghozzá az egész ország érdekében.
Vagyis a Fidesz nagy győzelme egyúttal felhajtóerőt ad a kormányzás folytatásához: egyfelől legitimációt nyújt a kormány további lépéseihez, másfelől energiát ad a kezdeményezéshez. Ha jól értjük a miniszterelnök győzelmi beszédét, a kormányzás irányának megerősítése adja meg a felhatalmazást a jövő politikájának (együttműködés gazdaságpolitikája, arányos közteherviselés). A politikai jelszavak szintjén ez azt is jelenthetné, hogy a változás után a változtatás lehetősége jött el egy olyan időszakban, amikor erős és megerősített felhatalmazással rendelkező kormánya van az országnak, az emberek pedig a kormány és a kormányzás pártján állnak.

A legnagyobb vesztes
Az MSZP pártvezetése közvetlenül a választások után igyekezett a közvéleményt meggyőzni arról, hogy a szocialisták a vártnál jobb eredményt értek el. A mindenki számára átlátszó és kényszeredett kommunikációs stratégia legnagyobb hibája és bűne az, hogy Mesterházyék önbecsapásukon túl saját szavazóbázisukat is megtévesztik, igaz, előre lehetett számítani arra, hogy a baloldali párt most már sokadszorra képtelen lesz számot vetni a 2006 óta húzódó agóniája alapvető okaival.
A választási adatok egyértelműen visszaigazolják, hogy a 2006-os, már akkor tragikusnak minősíthető önkormányzati választásokhoz képest is jelentős pozícióveszteséget kénytelen elkönyvelni az MSZP. A rendszerváltás utáni, közel két évtizedes uralom után elveszítették a főváros irányításának jogát, a budapesti kerületek esetében mindösszesen háromban tudott szocialista polgármester maradni úgy, hogy csak egyben van baloldali közgyűlési többség. Egyetlen megye életébe sincs valódi beleszólási joguk, és az ország 23 legjelentősebb városából is csak egyet tudtak megtartani, ráadásul Szegeden is folyamatos egyeztetésre kényszerülve a fideszes képviselői többséggel. A mintegy 3200 önkormányzat közül a jövőben csupán 49 marad szocialista vezetésű, de az MSZP nagyarányú vereségét mutatja a képviselő-testületek összetétele is: így például a tízezernél nagyobb lélekszámú települések esetében a 2006-ban megszerzett közel 1200 mandátum helyett 342 testületi tagja maradt a pártnak.
A választási eredmények alapján ki lehet jelenteni: az MSZP többé már nem országos jelentőségű nagypárt. A szocialisták a 2006-os hitelességi válság és a 2008-as szociális népszavazás óta folyamatosan veszítették el szavahihetőségüket és társadalmi támogatottságukat. A mostani önkormányzati választás ezt a folyamatot annyiban terheli tovább, hogy a fővárosi és a vidéki pozíciók és befolyási övezetek elvesztése a szocialisták lokális szervezeti anarchiáját hozhatja már a közeljövőben, és ennek következtében a párt esetleges újjáépítésének az intellektuális, anyagi és rekrutációs erőforrásai szűkülhetnek be radikálisan.

„Rendszerváltónak” ígérkező pártok kudarca
Nem szerepeltek jól az önkormányzati választásokon a tavasszal a parlamentbe bejutott pártok sem. A Jobbik ugyan számos képviselő-testületben és minden megyében képviselteti magát ezentúl, a párt választási eredményei messze elmaradnak a vezetőség várakozásaitól. Csupán egyetlen nagyobb településen, Tiszavasváriban szerzett városvezetési pozíciót a párt, így a régióban, Északkelet-Magyarországon – ahol a Jobbik tavasszal jóval az országos átlag felett teljesített – sem sikerült megismételnie parlamenti választási sikerét. A radikális jobboldal lendülete megtört, amiben jelentős szerepe volt annak, hogy a kormány és a Fidesz az elmúlt hónapokban folytatott aktív és határozott kormányzása és politikája muníciót, támadási lehetőséget vett el a párttól. Az persze önmagában eredményként könyvelhető el, hogy a párt eddigi kívülállóként most pozíciókat szerzett a helyhatóságokban, azonban az önkormányzati választások végleges adatai egyértelműen választ adtak arra a kérdésre is, hogy a pártok versenyének erősorrendjében a radikális organizáció nem volt képes javítani a tavaszi országgyűlési választásokhoz képest.
Annyi azonban bizonyos, hogy az LMP választási szereplése még a Jobbikét is alulmúlta. A fővároson kívül csupán két megyében – Baranyában és Bács-Kiskunban – tudott közgyűlési mandátumot begyűjteni a párt, sőt országosan is csak ötvennégy képviselői helyet szereztek az önkormányzatokban. A választások világosan megmutatták, hogy az LMP országos szervezettsége rendkívül gyenge, vidéki bázisa gyakorlatilag nincs, mi több, ezzel a támogatottsággal kétséges lett volna a tavaszi parlamentbe jutása is. A párt budapesti eredménye jóval elmarad a célkitűzésektől, hiszen a vártakkal ellentétesen a párt nem-hogy tovább erősödött volna, de egyértelműen gyengült a tavaszi fővárosi eredményekhez képest. Az elmúlt fél év pártépítési folyamata tehát egyértelműen kudarcnak minősíthető, hiszen az LMP ahelyett, hogy országos politikai erővé vált volna, a fővárosban is kis párttá zsugorodott.