Mi lett a családi ezüsttel?

Aranyra cseréljük a családi ezüstöt – ezzel magyarázta a városvezetés még egy éve is, hogy miért jó a Fővárosi Önkormányzatnak a folyamatos privatizáció. Mint mára kiderült, nem jó: a pénz elfogyott. Az ingó és ingatlan vagyon jelentős része annak ellenére elillant, hogy Budapest az elmúlt húsz évben évről évre egyre többet költött, az szja-bevétel csökkenése ellenére egyre nagyobb állami támogatásokat kapott. Az eladósodottságot csak a törlesztőrészletek pontos befizetésén, a kamatok kasszírozásán keresztül néző hitelminősítők találták kiválónak, és a lehetőségek határáig feszített hitelfelvételre ösztönözték a várost.

Alig néhány nappal a 2010-es önkormányzati választás előtt a fővárosban nincsenek komolyan vehető, jelentős pénzügyi forrásokra alapozó fejlesztési ígéretek. A pénz ugyanis annak ellenére elfogyott, hogy Demszky Gábor főpolgármester még a közelmúltban is a külföldi hitelminősítő intézetek beszámolóira hivatkozva azt hangoztatta: Budapest jó adós, a Fővárosi Önkormányzatot neves nyugati gazdasági lapok is kiválónak nevezik befektetői szempontból. A város vezetője egyetlen gondként említette, hogy a személyi jövedelemadó önkormányzatoknak visszaosztott mértéke az 1990-es száz százalékról mára alig nyolc százalékra csökkent. A Főpolgármesteri Hivatal az elmúlt öt ciklus gazdálkodási adatait összegyűjtő kiadványából kiderült: az 1990 óta egyre csak növekvő bevételek és kiadások ciklusról ciklusra nőttek, mint ahogy a központi támogatások, ezzel együtt a vagyoneladás is, beleértve az ingatlanok, az önkormányzati cégek, részvények és értékpapírok privatizációját. Mint az az adatokból kiolvasható, a működésre fordított összegeket az ezredfordulóra már jóval meghaladta a fejlesztésekre költött pénz nagysága, ugyanakkor a budapestiek – ellentétben a befektetők érdekeit képviselő szervezetekkel – a mai napig nem érzékelik, hogy a „családi ezüst” kiárusításával, a vagyon felélésével, Budapest eladósításával tényleg „aranyat csináltak” volna, mint ahogy azt akárcsak egy évvel ezelőtt is mondta az akkor még SZDSZ-es Demszky Gábor és ma már rács mögött lévő volt MSZP-s helyettese, Hagyó Miklós. Még azt is megjegyezték, hogy a vagyon jelentős része a földben és Budapest utcáin található, azonban tény: a kilencvenes években részben privatizált vízművek és a csatornázási művek mellett a gázművek maradék részvényeit is értékesíteni akarták, mint ahogy túladtak az elektromos művek papírjain is. Előbbi eladását csak a válság akadályozta meg, mert nem akadt rá megfelelő ajánlatot tevő vevő.
A hitelfelvétel nagysága ciklusról ciklusra nőtt, az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentése szerint az adósságállomány 2010-re meghaladta a 240 milliárd forintot, amely tartalmazza a BKV 80 milliárd fölötti adósságállományát, de nem szerepel benne a becslések szerint több száz milliárd forintos belső eladósodottság, azaz a járművásárlásokra, -felújításokra fordítandó, de hiányzó pénz. Csak összehasonlításképp: a Fővárosi Önkormányzat 1990-es bevétele 56,4 milliárd forint volt, kiadása (amelyben akkor még a működés dominált) pedig nem érte el az 55 milliárdot. Az idei tervben csaknem 540 milliárd forintos a kiadás, szemben a 492 milliárdos bevétellel. Az első önkormányzati évben 600 millió forintnyi kölcsönt vettek fel, míg 2010-ben 47,7 milliárd az előirányzat.