Egyike a világ legjobb és legeredményesebb kézilabda-edzőinek. Ennek ellenére miért határozott úgy, hogy tizenöt év után tavaly feláll a norvég női válogatott kispadjáról?
– Döntésemben két tényező játszott szerepet. Egyrészt úgy gondoltam, a nyolc évig segédedzőként velem dolgozó Thorir Hergeirsson készen áll már arra, hogy átvegye a stafétabotot, és szövetségi kapitány legyen. Hergeirsson ráadásul igen erős személyiség, és ahhoz, hogy ő legyen az új kapitány, nekem háttérbe kellett vonulnom. Azt hiszem, ez volt a fő ok. Másfelől sokat kellett utaznom, gyakran távol voltam az otthonomtól, és egy idő után úgy éreztem, jó lenne többet együtt lenni a családommal.
– A jelenlegi válogatott alapjait még ön rakta le, mi a véleménye a mostani keretről? Mekkora esélye van például megnyerni a 2012-es londoni olimpiát?
– Azt hiszem, időt kell adni a csapatnak. Az U21-es válogatottunk, amelyben rengeteg a tehetséges fiatal, a tavalyi, magyarországi U20-as Eb után idén augusztusban megnyerte a dél-koreai világbajnokságot is. A junioroknak azonban még fejlődniük kell, be kell épülniük a felnőttválogatottba. Ha ez sikerül, eredményesek lehetünk Londonban, hiszen erős a csapatunk.
– Olyannyira, hogy a pekingi olimpiai arany mellett számos rangos nemzetközi viadalt nyert, a közelmúltban a magyar válogatottra is több súlyos vereséget mért. Edzői szemmel mi az eredményességük titka?
– Az volt a munkamódszerem, hogy minden játékosom maga felelt a saját fejlődéséért, önállóan készülhettek fel a meccsekre is. A munka java részét tehát egyedül kellett végezniük. Nekem tizenhat olyan játékosra volt szükségem, akik hittek magukban, és ez a mentális képességük egész mérkőzés alatt kitartott. Olyan sportolókkal dolgoztam együtt, akik minden idegszálukkal győzelemre törtek, és egymást is folyamatos fejlődésre sarkallták.
– Norvégiában a női kézilabda nemzeti kincsnek számít. Nagyon figyelnek a fiatalok nevelésére, szinte minden klub önálló akadémiát működtet. A sikeres csapatépítés érdekében mi tűnik jobb megoldásnak, saját játékosokat kinevelni, vagy már befutottakat vásárolni?
– Azt hiszem, a kettő ötvözete. Egy-egy csapatba kell néhány sztár, hogy segítse a fiatalok fejlődését. Nálunk a legtöbb húzónév Dániába megy játszani, míg a fiatalok az itthoni bajnokságban vitézkednek. Ráadásul ez az Eb-t, vb-t nyert, 19-20 éves generáció igen tehetséges, erős játékosokból áll, mindnyájan már az első ligában, a felnőttek között kézilabdáznak. Ez hasznos a nemzeti válogatott számára, hiszen be lehet őket építeni a keretbe. Ugyanakkor a norvég klubok nem feltétlenül Európa legjobbjai, így a verseny és a hazai fiatalok fejlődése szempontjából jó, ha külföldi játékosok is érkeznek hozzánk.
– Ha már a külföldieket említette, számos magyar játékos próbált szerencsét a dán bajnokságban, ám egy-két év után a többségük hazatért, vagy eligazolt máshova. Mi lehet ennek az oka?
– Nem ismerem a pontos részleteket, így talán a nyelvi, kulturális különbségekkel tudnám ezt magyarázni, semmiképp sem a tudáskülönbséggel, hiszen a magyar játékosok erősek, jól képzettek.
– Kicsit elrugaszkodva a kézilabdától, milyen célok foglalkoztatják? Gondolom, nem került messze a sporttól.
– Valóban nem. Tavaly június 1-je óta a norvég olimpiai bizottságnál dolgozom, olyan csapatsportok edzőit képzem, mint a curling, strandröplabda, jégkorong, labdarúgás, női és férfi kézilabda. A feladatom az edzők felkészítése mellett az egyes nemzeti válogatottak, játékosok fejlődésének, felkészülésüknek elősegítése.
– Nincs hiányérzete? Nem tervezi, hogy a jövőben visszatér a kézilabda világába?
– Nincs tervben a visszatérés, de minden kedden reggel edzést tartok az Oslóban élő válogatott játékosok számára. Ezt élvezem, de egyelőre ennyi. Most az az elsődleges célom, hogy felkészítsem a rám bízott csapatokat a 2012-es londoni olimpiára.
origo.hu
Vitray Tamás találkozott a Magyarországon kószáló medvével
