Történelmi idők, időtlen történetek

Két világ emlékei mutatnak egymásra a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Mikszáth Kálmán Fekete városai című, nemrég megnyílt kiállításán. Az idő áll – érzi Mikszáth a maga korában. Ugyanezt az álló, viszonylagossá váló időt írja meg A fekete városban, ahol a huszadik század eleji jelen és utolsó regényének Rákóczi-korabeli ideje ad találkozót egymásnak.

Az író portréi. A fotográfia legalább annyit beszél Mikszáthról, mint Mikszáth a fotográfiáról – többek között ez is kiderül a Petőfi Irodalmi Múzeum új, Mikszáth Kálmán összes fényképét és válogatott képzőművészeti ábrázolásait tartalmazó könyvéből. Mikszáth életideje a változások kora volt, személyesen élte meg sok más mellett azt is, ahogy a fotográfia a köztudatba betört. Újságíróként kísérőszövegeket ír a sajtóban egyre szaporodó fotókhoz, és szépirodalmi írásaiban számtalanszor felbukkan a fénykép mint a megállított pillanat annak minden igazságával, hamisságával és történeteket előhívó erejével. A róla készült képek is élményt jelentenek neki – kezdetben feszengést, a beállított pózokat, a szereplés érzését, amely a képek hangulatán is érződik. Fiatalkorának műtermi felvételein még láthatóan idegenül érzi magát, és csak idősödő emberként készülnek róla személyiségébe bepillantást engedő, őszinte fotók családapaként vagy papírokkal teleszórt íróasztalánál, és az elmaradhatatlan szivar is ekkor állandósul a képeken. Portréjával számos festő kísérletezett: megfestette Benczúr Gyula és Záhonyi Nagy Mihály, és több képet készített róla Feszty Árpádné Jókai Róza, Jókai Mór nevelt leánya is.

Száz éve, nem sokkal a halála előtt fejezte be Mikszáth Kálmán A fekete várost. Abban az időben, amikor Babits Fekete országának és Ady A fekete zongorájának értelmezése foglalkoztatta az irodalmi közéletet. A verseket sokan érthetetlennek tartották, pedig a Monarchia erjedésének reménytelen hangulata akár az egyik lehetséges magyarázat is lehetne a sok feketeségre. De az is lehet, hogy a történelmi Magyarország végét érezték meg az érzékeny költői kedélyek. Mikszáth publicisztikájából mindenesetre tudjuk, hogy féltette hazáját az utolsó években, ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – vissza is vonult a közélettől, és megírta A fekete várost. – Az író munkásságában most a modernitás kezd hangsúlyossá válni. A műfajokban és a témaválasztásban is modern vonásokat kezd felismerni az irodalomértelmezés. A kései utókor ráismer a művekben a polgárosodó, urbanizálódó Magyarország aktuális kérdéseire – mondta Császtvay Tünde Mikszáth-kutató, a kiállítás kurátora. A tárlat is az idő és az érték relativitásának modern vonásaira építkezik: a két teremben a regény ideje és Mikszáth ideje válaszolnak egymásnak. – Persze a két kor nem feleltethető meg, de sok elemük egymásra mutat. Ezt megpróbáltuk a legapróbb részletekben is érzékeltetni – magyarázta a kurátor, aki szövevényes utalásrendszert épített ki Mikszáth világainak szemléltetésére. A kiállítás megkettőzött világ, ezért kaptak helyet a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum műtárgyai: lépten-nyomon tükrökbe botlunk, orvosi, csillagászati, műszaki eszközként használt tükrök és üveggömbök, lencsék bukkannak fel a tárgyak között. A regényvilág és a regényidő terme a történet II. Rákóczi Ferenc-korabeli díszleteit mutatja be: a zűrzavaros korban a nemesi vármegye és a szabad királyi város összeütközése a magyar rendek és az uralkodó konfliktusa is.
A kort főleg a regényrészletek magyarázzák, és a Görgey család emlékei, Thököly, Rákóczi portréi és katonai felszerelések árulkodnak az időszakról. Egy üvegkalickában, az események fölé emelve pedig ott áll az író teljes dolgozószobája eredeti bútorzatával. A második terem a modernizációt próbálja hangulattá desztillálni: hirdetőoszlop, a politikai élet kellékei, hatalmas hátsó kerekével itt az első biciklik egyike, és helyet kap mindkét kor történelmi arcképcsarnoka, az ábrázolások sakktáblaszerűen rendeződnek. Bizonyos magyarázó táblák most még hiányoznak a falakról: azt is Császtvay Tündétől tudom meg, hogy a sakktáblamotívum a történelmi személyiségek időben változó megítélésének szimbóluma. Részben ezért is került ide egy nagyon komoly darab, Kossuth Lajos sakk-készlete is. – Két hónapig könyörögtem érte, mire végül kölcsönadták – avat be a műhelytitkokba a kurátor. A sakk-készlet ugyanis fontos üzenetet hordoz ebben a teremben, ahol a modernitás mellett a politika is helyet kapott. Kossuth Lajos forradalmi radikalizmusáról Mikszáth fiatalkori, szintén radikális szemléletére asszociálhat a látogató. Ezen a ponton már nekem is hiányozni kezdtek a magyarázó táblák. Nem is kiállítás ez, inkább irodalmi mű. Az utalásokból annyit vesz észre az ember, amennyit a háttértudása, érzékenysége, érettsége révén észrevehet, sőt saját értelmezéseket is kialakíthat, de a hangulat biztosan mindenki számára hozzáférhető.
(REND / VESZTŐ / MÚLT / IDŐ – Mikszáth Kálmán Fekete városai. Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2011. májusig.)