A boksz olyan sportág, ahol a bíró nem számolhat tíznél tovább. Ha a földre került versenyző tízig fel tud állni, folytathatja a küzdelmet, ha nem, vége a dalnak, vesztett. A politika ezzel szemben más műfaj. Ott a rászámolás vég nélkül folytatható. Akár hatvanháromig is. Az idei áprilisi választások során az MSZP kiütéses vereséget szenvedett a Fidesztől. Padlóra került, és azóta folyamatosan számolnak rá. Folyik az elszámoltatás. A Varga Mihály vezette tényfeltáró bizottság hatvanhárom, ahogy a politikai folklór ma mondja, „csontvázra” bukkant. Hatvanhárom olyan ügyre, amely törvénytelenséget sejtet. A gazdasági tényfeltárás és elszámoltatás folyamatába illeszkedve megkezdődött a politikai elszámoltatás is. Parlamenti vizsgálóbizottság elé került például az MTV székházostromának ügye. De vajon vizsgálható-e a székházostrom az egyéb visszaélések mintájára, vagy itt azért sokkalta többről van szó?
Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György megtagadta a vallomást, a beszélő rendőrtisztek vallomásai védőfelszerelés nélkül bevetett rendőrökről, védtelenül hagyott éles lőfegyverekről, szervezeti káoszról, totális fejetlenségről szólnak. Értsük ezt úgy, hogy
amennyiben a rendőrség szakszerűen gumibotoz, akkor minden oké lett volna? Vajon a „nehéz nap éjszakáján”, 2006. szeptember 18-án 19-re virradva a Gyurcsány, takarodj!-ot és ÁVH!-t kiáltó emberek közül hányan gondolkodnak így?
Elképzelem, hogy 1960-ban, négy évvel a „sajnálatos” október 23-i események után parlamenti vizsgálóbizottság elemzi, miért is nem sikerült a pártszékházat 1956-ban megvédeni. Elképzelem, ahogy a győztes proletárdiktatúra ítélkezik. És figyelem, amint a győztes demokrácia megpróbál elszámolni saját közelmúltjával. Feltárni, hogy miért torkollott erőszakba és kudarcba 2006. szeptember 18-ának éjszakája. 2010-ben az a kérdés, hogy miért is nem sikerült 1956-ban megvédeni a pártszékházat, abszurdnak tűnik, mert szimpátiánk azoké, akik elfoglalták, még akkor is, ha ez az ostrom a Köztársaság téren erkölcsileg nem felmenthető lincselésbe is torkollott. 2006-ban – meglehet Isten kitüntető odafigyelésének köszönhetően – az erőszak csak felfortyant és nem lett belőle lávafolyam, de a kérdés égető most is. Ki mellé álljunk lelkileg? Ha ott, akkor a rendőrök a tüntetők mellé állnak, az parancsmegtagadás, függelemsértés. Az MTV-székház elfoglalása mi volt? Hősköltemény, forradalom, forradalmi erőszak, vagy zavargás, terrorizmus, randalírozás, futballhuliganizmus, netán artikulálatlan indulatkitörés? Addig, amíg az MTV-székház ostroma kapcsán nem nevesítjük azt, amit úgymond a hatóságok rosszul kezeltek, félrekezeltek, a számonkérés nem vezethet valódi katarzishoz.
A székházostrom kapcsán a nemzeti érzelmű emberek többnyire két, egymásnak ellentmondó, ám olykor egymással a látszat ellenére is jól megférő teóriát, avagy mítoszt szoktak emlegetni. Gondolni. Az egyik elterjedt magyarázat a székházostrom kapcsán egyfajta összeesküvés-elmélet. Eszerint az egészet maga Gyurcsány szervezte meg, hogy a zavarosban halászva és az esetleges rendőr mártírokra hivatkozva kiépítse saját személyi kultuszát. A székházostrom szocialista provokáció volt, ahhoz semmi köze az igazi magyar hazafiaknak. Tőlük idegen bármiféle erőszak.
A történelmi párhuzamok és előképek adottak. Már-már könyvtárnyi irodalom állítja, hogy az ikertornyok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadás valójában nem is érte annyira váratlanul az Egyesült Államokat. És valóban, ma már tudjuk: a Pearl Harbour elleni japán támadás, ha nem is az Egyesült Államok műve volt, ám annak váratlanságához a titkosszolgálat célravezető hallgatással segédkezett. Az Egyesült Államoknak érdekében állott, hogy váratlanul érje a támadás, hisz így adott volt a casus belli, be lehetett szállni a háborúba. Egyesek szerint a tálib terrortámadás is csak az Egyesült Államok közép-keleti háborújának alibije volt. Ugyanígy, a Reichstag égése is jó alibi volt Hitlernek a megtorlásokhoz, az első koncentrációs tábor „alapkőletételéhez”. Ezzel az erővel akár Gyurcsány Ferencnek is érdekében állhatott a politikai önsorsrontás.
A másik magyarázat forradalomnak, és nem provokációnak tekinti a történteket. Kis ’56-nak, amely végül is hamvába holt. Igen ám, de ha ez egy kis forradalom volt, akkor az MTV-székház bevétele nem a rendőrök kudarca, hanem a felkelők sikere. Tetszenek emlékezni, mivel is kezdődött a rendszerváltás? Pozsgay kijelentésével, amely szerint 1956 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. 2006-ban a nehéz nap éjszakája mi volt? Minek nevezzük? Hogyan értelmezzük? És kié legyen a szimpátiánk? A sebesült forradalmároké, avagy a sebesült rendőröké?
A Fidesz évek óta próbál válaszolni erre a kérdésre. Próbálja feloldani a forradalom mint élmény és a demokrácia mint közállapot ellentmondását. Ez legalább akkora ellentmondás, mint a szabadság és a szociális kiszolgáltatottság hétköznapi ellentmondása, s feloldani ezt sem lehet egy nagy huszárvágással. Orbán Viktor inkább cselekszik, semmint beszél, cselekedeteiből és döntéseiből azonban egy konzisztens politikai világkép rajzolódik ki. Eszerint a demokratikus úton megválasztott kormány sem taxisblokáddal, sem székházostrommal nem dönthető meg. Még akkor sem, ha működése komoly erkölcsi, nemzetpolitikai és jogi aggályokat vet fel. Addig, amíg egy kormány választás útján leváltható, a rendszer az illető kormány tetteitől, gaztetteitől függetlenül is demokrácia. A székházostrom tehát csak érzelmi értelemben lehetett forradalom, közjogi értelemben nem az. Ezért beszélt a kétharmados miniszterelnök a szavazóurnáknál beteljesült forradalomról és alkotmányozó nemzetgyűlésről.
A radikális álmok és plebejus indulatok tehát beteljesültek. A forradalom győzött, ám nem akkor és nem ott. A nemzeti együttműködés rendszere olyképp teljesíti be vértelenül és késleltetve a kis, 2006-os ’56-ot, amiképpen 1989, a rendszerváltás teljesítette be ugyancsak vértelenül és késleltetve ’56 ígéretét. 1956-tól 1989-ig 33 év, 2006-tól 2010-ig négy év telt el. A periódusidő rövidül. Az alkotmányos forradalom ezt jelenti. Egyértelmű: a 2010-es Fidesz-kétharmad valójában a négy esztendővel korábbi artikulálatlan forradalmi hevület alkotmányosan korrekt beteljesülése. Alkotmányos forradalom, amely feljogosít arra, hogy a korábban alkotmányosan választott pancserektől utólag megkérdezzük, miért is hagyták elfajulni a demokráciát. Miért voltak alkalmatlanok az intézmények és az alkotmányosság védelmére? Ez a jól hangzó rétori kérdés akár úgy is feltehető, vajon miért is nem készültek arra, hogy a nép felkelhet. És ez nem könnyű kérdés.
Ne feledjük, egészen 1989-ig a diktatúrát a tömegoszlató rendőr személyesítette meg. A változás első letüdőzött pillanata sokaknak az egyesülési és gyülekezési szabadságról szóló törvény kodifikációja volt. Ez kimondja, hogy egyesülni és gyülekezni szabad. A tüntetés megszűnt ősbűn lenni, s a rendőrség feladata e másodperctől kezdve immár nem a tömegrendezvények, tüntetések feloszlatása, hanem épp ellenkezőleg, a biztosítása. Száznyolcvan fokos fordulat. Egészen 2006. szeptember 18-ig, épp az átmenet békés, vértelen jellegéből adódóan senki se merte, merhette úgy gondolni, hogy a politikailag aktív nép adott esetben nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. A Torgyán-féle harag napja és a MIÉP tüntetései a hangos szavak ellenére békésen mentek végbe. Thürmer Gyula partizánjaitól sem kell rettegnünk. Magyarországon a baloldal csak hatalmi helyzetben erőszakos, nem úgy, mint az illegalitásban is erőszakos görög és olasz szélsőbaloldali anarchizmus. Igazi, tevőleges erőszakkal a magyar rendőrség csak a lelátókon került szembe, politikai erőszakra senki se számított. Gondoljunk bele, vajon miféle médiája lett volna annak, ha kiszivárog: a rendőrség elszántan és komolyan gyakorolja a tömegoszlatást? Az tehát, hogy a rendőrség a „nehéz nap éjszakáján” tehetetlennek bizonyult a politikai dühvel szemben, akár a rendszerváltás egyfajta következményének is tekinthető. A tömegoszlatási tabu egyfajta rossz tiszteletének. Ám ami a székházostrom után történt, az már nem magyarázható meg ekként. Az se nem érthető, se nem magyarázható és teljességgel menthetetlen. Arra már semmiféle felmentvény nincs, bocsánatról nem is beszélve. A Gyurcsány-kormány ugyanis az alkotmányosságot indulatból megroppantó népharaggal szemben az alkotmányosságot bosszúsan, tudatosan és hatalomittasan felülről irányítva roppantotta meg.
Mondjuk azt, hogy 2006. szeptember 18-án éjszaka a felkelők – szimbolikus párhuzammal élve – elfoglalták a „pártszékházat”. Ha ezt mondjuk, akkor az, ami 2006. október 23-án történt, valójában a szovjet csapatok bevonulása. Október 23-án november 4-e. 2006. október 23-án az állítólagosan magyar, de a kettős állampolgárságról alkotott véleményéből kiindulva inkább internacionalistának tekinthető kormány népellenes színműként eljátszotta november 4-ét. A szabadság felrémlésének ünnepébe brutálisan belepréselte a szabadság eltiprásának csizmanyomát.
Én úgy látom, hogy 2006. szeptember 18. éjszakáján egy politikai vis maior helyzetet a rendőrség roszszul kezelt. Ez kétségtelenül hiba, ám ami elévülhetetlen politikai bűn, az épp e hiba 2006. október 23-i „kijavítása” volt. A vétkeseknek és cinkosoknak ezért kell szerintem elsősorban felelniük.
A szerző író
origo.hu
Titok derült ki Magyar Péterről, és megállíthatatlanul terjed a neten
