Pontosabban: az Egyesült Államokon kívül szinte mindenki. A jelenlegi rendszer ugyanis csak neki, illetve pénzügyi partnereinek kedvez. A globális folyamatok ugyanakkor már nem egy, de még csak nem is két pólus mentén zajlanak. A szöuli G20-csúcs ezt alátámasztva döntött úgy, hogy 2014-ig átalakítja az IMF működési és döntési elveit. Ergó csökkentik az amerikai túlsúlyt a világ pénzpiaca felett bábáskodó szervezetben. A világgazdasági hegemóniát ugyanis már nem a Normandiában vagy a csendes-óceáni hadszíntereken elesett amerikai katonák számában mérik. De még csak nem is az Irakban vagy Afganisztánban meghaltakéban.
Igen távol van már 1944. Megváltoztak a játékszabályok. Új kihívók kopogtatnak az Egyesült Államok ajtaján. Kína vagy Oroszország ma megkerülhetetlen tényező, nem is beszélve a szunnyadó Indiáról, amely bármelyik pillanatban begyújthatja a rakétáit a maga 1,1 milliárdos lakosságával. A XXI. században lassan mindenkinek kelet felé kell tekintenie. Át kell értékelni azt a hét évtizedes berögződést, hogy a világpiac vezetői a második világháborút megnyerő nyugati hatalmak. A hidegháború idején – a föld kapitalistának tartott felén – még tartható volt ez a berendezkedés, ám a Szovjetunió összeomlása után az amerikaiak által erőltetett – és részben mesterségesen fenntartott – egypólusú rend már a múlté. Oroszország szemmel láthatóan magára talált, Kína két évtizede rohamtempóban növekszik. Így természetes, hogy ők is helyet követelnek maguknak. Ez pedig nem csak a pénzpiacok esetében érződik. Az IMF-ben a szavazati jogok erőviszonyokhoz való igazítása mellett egyre többen sürgetik az ENSZ Biztonsági Tanácsának átalakítását, azaz a geopolitikai realitások irányába való elmozdítását. Kérdés persze, hogy a szintén a második világháború után megálmodott világszervezetnél mindez mikor következhet be. India mindenesetre már a bejárat előtt várakozik.
Az átalakulást jól példázza két eset a szöuli G20-csúcsról. Nem került be a tegnap aláírt záróokmány szövegébe Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter azon javaslata, amely az éves GDP-hez igazítva négyszázalékos plafont szabott volna az adott országok államháztartási hiányának és többletének. Az egy hónapja lebegtetett amerikai felvetést lesöpörte az asztalról Németország és Kína tiltakozása. Ugyancsak elkeseredett szélmalomharcnak tűnik Barack Obama kínai valutával, a jüannal szembeni háborúja is. Hiába mondja unos-untalan – még a tegnap véget ért csúcs utáni nyilatkozatában is – az amerikai elnök, hogy fel kellene értékelni a kínai fizetőeszközt, Peking nem kér a jó tanácsból. Sőt az Egyesült Államoknak bele kellett törődnie, hogy Kína abban az ütemben fogja felértékelni a jüant, ahogy az neki megfelel.
Arra ugyanakkor nem árt odafigyelni, hogyan is megy végbe az IMF csaknem három évig tartó átprogramozása. Az átalakulás ugyanis némi bizonytalanságot szül mindaddig, amíg újra ki nem kristályosodnak a működési szabályok, a hatalmi pozíciók, és nem mindegy, ki milyen súllyal vesz részt a világ formálásában.
origo.hu
Rázáródott a kocsiajtó egy pár hónapos csecsemőre Mátészalkán
