Ezerlakásnyi ingatlanbalhé

„A panorámás lakások tulajdonosai néhány perc alatt eljuthatnak
a közeli Tescóhoz, Auchanhoz és az Ikeához.”
(Részlet a kis Sukoróként elhíresült,
törökbálinti ezerlakásos óriáslakópark hirdetéséből.)

Új gigafejlesztés indul az egykor szebb napokat látott, Kuncze Gábor márkajelzésével ellátott, a fejlesztő által nemes egyszerűséggel Közép-Európa Monacójaként aposztrofált törökbálinti Tópark-betontorzótól egy kőhajításnyira. A beruházó az egykori pártüdülő, a Club Aliga privatizációjában érintett vállalat, e titkosított magánosítást jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanújával vizsgálja. A befektető cég a vételkor turisztikai, kereskedelmi, szabadidőközpontot és lakóingatlan-fejlesztést ígért több tíz milliárd forint értékben a Balaton partjára, majd Törökbálintra egy ezernegyven lakásos lakótelepet 16 milliárdért. Előbbiből még egy kapavágás sem valósult meg, utóbbi már kissé előbbre jár: a gyümölcsösökből átminősített telkekre (is) idestova több mint négymilliárd forintnyi jelzáloghitelt vettek fel.
A lakótelepet finanszírozni tervező izraeli fejlesztőcég kétségtelenül nem dúskál a javakban: a tavalyi mérlegek tanúsága szerint megalakulásuk óta bevételük nem nagyon volt, ám jelentős veszteséget termeltek. Saját tőkéjük is negatív, mínusz 300 millió forint. A Club Aligát felerészben megvásárló társcég szénája azonban még ennél is rosszabbul áll: saját tőkéje tavaly mínusz 333 millió forintra apadt, és hát ebből kellene ugye fejleszteni. Mindezek ellenére gigantikus tervek szövődnek a holding budapesti központjában, egy óbudai bevásárlóközpont kis irodájában.
Az ígéretek szerint balatonvilágosi beruházásuk „a helyi turisták nagy számát vonzza majd, és a külföldiek számára is látványosságot ad”, Törökbálinton pedig 15 év alatt „új városrészt” építenek: egy alma és egy banán alakút. Az egyedülálló panorámájú lakásokból pedig villámgyorsan el lehet majd érni a közeli Tescót és az Auchant, vagyis a leendő lakosok reggelente – hasonlóan a Forma–1-es pilótákhoz – pole pozícióból startolhatnak a multiláncokhoz. Lássuk be, ez olyan súlyos érv, amely ellen a tiltakozó helyiek sem tudnak mit felhozni. A tizedére visszaesett ingatlanértékesítések és a csaknem hétezer budapesti eladatlan lakás ellenére a fejlesztő cég bizakodó. Állításuk szerint mindenképp szeretnék megépíteni a lakótelepet a kertvárosi övezet mellé, közel a Monacóhoz hasonlított, félbehagyott tóparki betontengerhez. Aki járt már Monacóban, kissé nehezen tudja elképzelni, amint egy 90 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont, bérlakástömeg, 70 ezer négyzetméteres irodahalmaz, valamint egy gigalakóparkba bezsúfolt ezer lakás milyen békésen tud belesimulni a kertvárosias övezetbe, pont úgy, ahogy Monte-Carlóban.
Kaszinót ezúttal nem terveztek ide, vélhetően tartottak a sukorói konkurenciától, de a kiemelt projekt botrányos bukása után akár még át is rajzolhatják a törökbálinti terveket. A sukorói Kis utcában komoly ingatlanérdekeltséget (értsd: a lakhatatlanságig lepusztult hétvégi házikót) tulajdonló Joav Blum izraeli befektető – aki nemrég még halászléfőző-versenyen, valamint pingpongmérkőzésen barátkozott a helyiekkel – ma már úgyis feledésbe merült a beruházásához állami támogatást ígérő Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Veres János számára.
A lakópark tervezője szerint egyébként minden a legnagyobb rendben van a fejlesztéssel, mivel az összes szabályt betartották. A helyi lakosok demonstrációival kapcsolatban úgy véli, „azért tiltakoznak, mert sajnos hazánk társadalma – önhibáján kívül – kevéssé felkészült a változások befogadására, és a demokráciával összefüggő tájékoztatási rendszer nem működik még tökéletesen, a legjobb szándék ellenére sem”. Véleménye szerint „alulinformáltság, félretájékoztatás húzódhat a beruházás elleni tiltakozás hátterében”.
Nos, próbáljuk meg modellezni, miképp is zajlana az érintett lakosság átnevelése. Felkereshetnék például a helyiek érdekeit védő civil szervezet elnökét, és teketóriázás nélkül nekiszegezhetnék: kedves Péter, kérjük, ne legyen összeférhetetlen, és viselkedésével ne hátráltassa a térség modernizációját. Miért zavarja, hogy családi háza mellett 15 éven át hatszintes kolosszusokat húznának fel, amikor végül egy szép nagy lakóparkra nézhetne? Gyermekei ugyan a zöld helyett átmenetileg építési törmelék közt nevelkednének, a fák helyét daruk és dömpereket vennék át, állandó lenne a zaj, családi háza pedig eladhatatlanná válna, ám kérjük, legyen belátóbb és felkészültebb a változások befogadására.
Lássuk be, erre megtörnének a lakosok, felülvizsgálnák álláspontjukat, és belátnák: a monstreberuházással életlehetőségeik összességében csak javulnának, nyugdíjas éveikre egy szép alma- és banánformájú konglomerátum lenne a panorámájuk, a több ezer ember betelepülésével pedig ígéretes barátságok szövődhetnének. Az önkormányzat milliárdos pluszköltségeit – szennyvízelvezetés, közvilágítás, infrastruktúra-fejlesztés, közintézmények létrehozása – zokszó nélkül állnák, mert már nem lennének alulinformálva. Megértették: a beruházásnak csak 97 százaléka lesz lakópark, a fennmaradó három százalék mind-mind a környék javát szolgálja majd.
Ám ha ez mégsem így történne, akkor van még két lehetőség. Vagy eladatlan, félig kész lakásvázak maradnának az utókorra mementóként, akár a Duna-parti lakótelepek, vagy semmi sem épülne, amely viszont felveti a telekspekuláció gyanúját. A földfelvásárlások mikéntje, a beépítendő területre bejegyzett hatalmas jelzálogteher, a várhatóan még sokáig elhúzódó ingatlanpiaci pangás mindenesetre nem segít eloszlatni a kételyeket. Az egész beruházást érintő összetett hatástanulmány eltussolása, az agglomerációt sújtó környezeti problémák szőnyeg alá söprése, az érintett lakosság egészséges környezethez fűződő alkotmányos jogának semmibevétele és a fenntartható fejlődés szempontjainak lesöprése sajnos mind-mind efelé mutat.
A spekulációt gyanítók azzal érvelnek, hogy amennyiben a település önkormányzata visszaminősíti a földeket, megvétózva a gigalakótelepet, úgy a beruházó azonnal milliárdos kártérítésre tarthat igényt az elmaradt hasznára hivatkozva. Egyelőre a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa vizsgálódik az ügyben, amely, ha jogszabályellenes, az Alkotmánybíróság elé kerül. A társvállalatot érintő Club Aliga ügyében egyszerűbb a képlet: a beruházó szerint kizárólag a sukorói botrány ügyében őrizetbe vett Császy Zsolt, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. értékesítési igazgatója elleni vizsgálat miatt terelődött rájuk a gyanú, amely azonban alaptalan.
Kommünikéjük romantikus fordulata a legmeggyőzőbb: eszerint „nehéz évtizedek után mosolygott rá a szerencse Balatonvilágosra. 1950-ben Rákosi Mátyás erre járt, az öböl körül magasodó löszfal miatt jól védhetőnek találta, és elhatározta, hogy itt hoz létre a kommunista párt vezetői számára üdülőközpontot. Ez lett a Club Aliga”. E lefegyverző indoklás olvastán töretlenül hinnünk kellene abban, hogy nem egy újabb Sukoró-jellegű telekügyletről van szó. A kételkedőket pedig a beruházó cég emelkedett krédója fogja levenni a lábáról, amely „társadalmi felelősségről, fenntartható környezetről, őszinteségről, átláthatóságról, innovációról és a kiválóságba vetett hitről” szól.
Reméljük, azért letérdepelni nem kell.