Napfelkelés

Amióta tudatosult bennem, hogy vasárnap rendezik
meg a Roma–Lazio derbit, azon kapom magam, hogy napjában többször is dúdolni kezdem: Avanti ragazzi di Buda/Avanti ragazzi di Pest. A pattogó ritmusú rockslágert egy trieszti zenekar írta még 1956 őszén, emléket állítandó a magyar forradalomnak, a pesti és budai srácoknak, azaz fiataloknak, az első versszak harmadik sorában már a diákoknak, földműveseknek és munkásoknak is, hogy aztán a negyedik sor leszögezze: „a nap többé nem kel fel Keleten”.
Ma persze már tudjuk, dehogynem, a szovjetek csak a népfelkelést verték le, a „napfelkelést” nem. A strófa és a vérpezsdítő dallam hallatán az első érzés mégis a büszkeségé: lám, azokban a napokban tényleg ránk figyelt Európa, sőt a világ, ahogyan Gyarmati Dezső is ezt idézi a szomszéd hasábokon. Bizsergető még belegondolni is, amint fél évszázada olasz suhancok együtt harsogják a refrént a koncerteken: előre, pesti srácok!
Na jó, azért szabjunk határt illúzióinknak: a drámai hangvételű tudósítások, riportok a melbourne-i pólómeccsről, a megdöbbentő, megindító fotók Zádor Ervin vérző arcáról, a remek, buzdító nóta az északolasz rockbandától nem a mi forradalmunkon lendített, hanem az ő újság- és lemezeladásaikon. Amúgy nemhogy világháborút nem kockáztattak volna értünk, még egy amerikai vagy brit katonát se nagyon.
Tanácsos ezzel mind a mai napig tisztában lennünk, ez a helyünk a nap alatt. Még akkor is, ha az „Avanti ragazzi di Buda” azóta sem merült feledésbe. A Lazio szurkolótáborának kemény magja évtizedeken át repertoárján tartotta, a római kölykök újabban valószínűleg már azt sem sejtették, miért éneklik, míg 2006 őszén, hála az ötvenéves évfordulónak és az őszödi beszédet követő felzúdulásnak, újra aktualitást nyert. Emlékszem, saját szememmel láttam az interneten egy felvételt a 2006. decemberi Lazio–Roma meccsről, amelyen az alapvetően semmiben sem közösködő két drukkerhad tagjai együtt feszítik ki a Budapestet kitartásra buzdító transzparenst. Ez viszont már mindenféle érdek nélküli gesztus volt; olyan hihetetlen is, hogy a mai napig él bennem a gyanú, fotómontázst fabrikáltak.
Ezt a képet azóta sem találom a neten, az „Avanti ragazzi di Buda” számos feldolgozását viszont igen. Őrült korunkat jellemzi, hogy az egyik szélsőség náci karlendítésekkel, fasiszta jelképekkel szemlélteti, azaz viszi egészen félre a dal mondanivalóját, a másik pedig a tendenciózus, primitív szövegen kajánkodik. Akinek ez tendenciózus és primitív, annak a Marseillaise is az, de ez most a kisebb baj. A nagyobb az, hogy az egyik tébolyultnak azért émelyeg a gyomra már az „Előre, pesti srácok!” hallatán is, mert a másik telepingálta a felvételt horogkeresztekkel.
Persze, ez sem egyedi jelenség, képtelenek vagyunk a dolgokat önmagukban nézni. Lám, honfitársaink küzdenek szilajul és elkeseredetten eredetmondánk mitologikus madara, a turul ellen is, csak mert a huszadik században beteg emberek beteg célok szimbólumává torzították. Ezért is óriási szerencséjük a mai gyerekeknek, hogy a nyilasok nem emelték kultikus ételükké a gesztenyepürét – hisz akkor ezt a bűnös jelképet is illendő volna örökre kiiktatnunk a közéletünkből.