A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága példás gyorsasággal, az eset kirobbanása után három nappal felfüggesztette a végrehajtó bizottság megvesztegetési botrányba keveredett két tagjának a mandátumát, ennek dacára nehéz lesz elhitetni mind az érintettekkel, mind a közvéleménnyel, hogy a vb december másodikai ülésén kizárólag szakmai szempontokat elbírálva dönt majd a 2018. és 2022. évi világbajnokság helyszínéről. Eddig csak a gyanú élt, immár csalhatatlan bizonyíték van arra, hogy a korrupció átszövi a Joseph Blatter vezette szervezetet. 2000-ben, amikor Charles Dempsey, az óceániai szövetség főtitkára az utolsó szavazási kör előtt váratlanul hazautazott a kibírhatatlanul nagy nyomásra hivatkozva – ha Dempsey a „menlevelének” megfelelően Dél-Afrikára szavaz, nem Németország a befutó – még csak csóváltuk a fejünket; azt is mindenki csak sejti, bizonyítani nem tudja, hogy Blatter, cserébe a megígért világbajnokságért, az afrikai szavazatoknak köszönhetően lett és maradt elnök, ám Amos Adamu és Reynald Temarii esete félreérthetetlen.
A nigériai és a tahiti sportdiplomatát a Sunday Times című brit napilap buktatta le. Az újság riporterei egy amerikai konzorcium lobbistáinak adták ki magukat, s pénzt ajánlottak fel a végrehajtó bizottság két tagjának a szavazatukért cserébe. Adamu 570 ezer eurót, Temarii pedig 1,6 millió eurót kért a voksáért fejébe. Annál persze mindketten dörzsöltebbek, mint hogy zsebre vágták volna a kenőpénzt, mindketten országukban egy létesítmény fejlesztésére kértek támogatást (amiből odahaza persze már könnyen kaphattak volna jutalékot). A tahiti labdarúgás felvirágoztatása különben is ritkán éri el a nemzetközi sajtó ingerküszöbét.
A megvesztegetés tarifája első olvasatra döbbenetes. Két-három évtizede, ha felmerült a bundagyanú, egy-egy óráról, ékszerről vagy éppen értékes szőrméről szólt a fáma, ezekhez képest nagyságrendekkel megemelkedett a tét. Amin persze nem kell csodálkozni, a játékosok fizetése, a sportág üzleti értéke hasonló mértékben nőtt. Egy közepesen fejlett országtól a labdarúgó-világbajnokság megrendezése manapság több milliárd eurós befektetést igényel, ehhez képest a néhány milliónyi kenőpénz elhanyagolható tétel.
Ennél szomorúbb, hogy a FIFA tálcán kínálja a csalást. A végrehajtó bizottságnak huszonnégy tagja van – huszonnégy országból. A legerősebb futballnemzetek, így Európából Anglia, Franciaország, Németország, Spanyolország, Dél-Amerikából Argentína és Brazília tulajdonképpen alanyi jogon delegál képviselőt, az orosz, amerikai, japán, dél-koreai, kameruni, elefántcsontparti tagon sem kell csodálkoznunk, de a sértés és a gyanúsítás szándéka nélkül a tahiti mellett a thaiföldi, a guatemalai és a ciprusi küldött nemzetisége számos kérdést felvet. Avagy a kételyeket kérdés formájában megfogalmazva: ezen országokat mi jogosítja fel arra, hogy ilyen súlyú ügyekben határozzanak?
Vérbeli magyar kudarckerülőkként azt is mondhatnánk, ha Bochum árnyéka már fenyegetően ránk vetül, kész szerencse, hogy legalább ebből az ügyből kimaradtunk. Ám ezúttal más a helyzet: bele sem kerülhettünk. Nemhogy a FIFA, az európai szövetség, az UEFA végrehajtó bizottságában sincs magyar tag. Még a világháború előtt Fischer Mór alelnöke volt a FIFA-nak, Barcs Sándor 1972-ben ugyaneddig jutott, Szepesi György pedig 1982 és 1994 között volt a végrehajtó bizottság tagja. Az UEFA-nál Sebes Gusztáv alapító alelnök volt 1954-tól 1960-ig, Barcs Sándor rövid időre vezette is a szervezetet a hetvenes években – azóta semmi. Világbajnokságról álmodni sem merünk, Eb-t viszont újabban, az ezredforduló óta szeretnénk rendezni. Támogatás híján.
Ahhoz, hogy kérhessünk, valamit adni is kell. A diplomácia már csak így működik. Nem kell egyből rosszra gondolni, csupán egy-egy viszonozható, viszonozandó szavazatra. Mi azonban csak pulikutyával tudunk kampányolni, pedig nem birkanyájat kell terelgetni.
origo.hu
A Legfőbb Ügyészség közleménye
