Sárga kagyló

K Ö N Y V E S H Á Z

Mindenki utazik – olvasható a kötet előszavában. Arra aligha vállalkoznék bárki, hogy fölsorolja, a munkába járástól a szórakozásig, a tudományos kutatástól a hittérítésig milyen okok késztetnek utazásra. A természet, a társadalom legkülönbözőbb tényezői jelek az utazó számára – és mindenki mást vesz észre, másképp észleli e jeleket.
A jelek vizsgálatának tudománya a szemiotika. A hazai szemiotikusok rendszeresen tartanak Egerben nemzetközi tudományos ülésszakot, az egyik utóbbinak (Semiotica Agriensis, 7.) anyagát közli a csaknem félezer lapos kötet. A bőséges anyagot a szerkesztők több tematikai egységbe foglalták. Áttekintést kap az olvasó az utazókról, akik nemcsak a szépirodalomban, a tudományban, hanem a festészetben, a zenében is ránk hagyták tapasztalataikat. A híres utazók sora bőséges, csupán néhány név szemléltesse, milyen tág értelemben értendő a fogalom: Odüsszeusz, Marco Polo, Julianus barát, Sajnovics József, Csontváry, Széchenyi…
Manapság is többnyire az Osztrák–Magyar Monarchia stílusát őrzik a vasútállomások. A vasút fontosságát mutatta, hogy Trianon voltaképpen a vasútvonalakhoz szabta a határokat, levágták a sugaras vonalhálózatról az összekötő köröket, példa lehet rá a Pécs–Baja–Szabadka–Szeged–Nagyvárad-vonal, a „déli körvasút”. Az állomások, a vaspályák mellett a vonatozás szokásai, néprajzi vonatkozásai ugyancsak változtak. Nem nagyon találkozni már a fonott kosárból rántott csirkét falatozó utassal a legeldugottabb mellékvonalon sem, arról nem is szólva, hogy a mellékvonalak megszüntetése milyen következményekkel járt. A hajdani vonatozással szemben a mai közlekedés azt is lehetővé teszi, hogy még az utazás napján visszatérjen az utas – régebben ez nem is számított utazásnak.
Az utazók gyakran különböző tárgyak megvásárlásával teszik emlékezetessé útjukat, s ha nincs lehetőségük eljutni távoli tájakra, szívesen vesznek azokra emlékeztető dolgokat. A háromszáz éves meisseni porcelángyár efféle gyártmányai is ezt az igényt szolgálják. S hasonló a helyzet a szépirodalommal, festészettel is. Sok XX. század eleji költő, festő vagy elvágyódott hazájából, vagy el is ment onnan. Az efféle utazás szecessziós vonás, Gauguin Tahitira, Nolde Japánba ment, Füst Milán verseiben szekéren, hajón, lovon, gyalog utaznak, s a megszólaló lírai hősök Dániában, Perzsiában vannak, vagy éppen Madrid felé haladnak, netán csupán vágyódnak Arméniába.
Az idegenbe kerülő utazó az ottani étkezési szokásokkal is megismerkedik, egyes nemzetekre jellemző a konyhájuk, gondoljunk csupán az olaszokra, akik büszkék is erre, náluk Nápoly a tökéletes pizza hazája, Ischia a legmegfelelőbb úti cél a legfinomabb nyúlraguhoz. A múlt század utolsó harmadától számítható az úgynevezett gasztroturizmus, a kimondottan a jellegzetes ételek megkóstolásáért való utazás. Hazánkban is rendeznek például dödölle- meg sütőtökfesztivált és hasonlókat, amelyekkel az ország valamelyik sarkába csábítják az utast. Persze az úti célt nem mindig könnyű megtalálni, az El Camino néven ismeretes zarándoklathoz nemcsak zarándokútlevél szükséges, hanem ismerni kell az út mentén található jeleket és szimbólumokat, például a sárga kagylót, nyilat és bizonyos liturgikus jeleket is.
A mintegy negyven tanulmány szerteágazó anyaga a szerzők szakmai felkészültsége révén az utazás számos új vonását mutatja be, ezért a könyvet elolvasók bizonyára más szemmel néznek körül, ha bárhová útnak erednek.
(Az utazás szemiotikája. Szerk.: Balázs Géza–H. Varga Gyula. Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest – Líceum Kiadó, Eger, 2010. Ármegjelölés nélkül)