Szexuális „nevelés” a bulvártévén

Mostanában éppen nem gondolkodtam arról, hogy ki lehet ma Magyarországon „A költő”, de mégis megtudtam. Lackfi János az. Volt olyan kor, amikor Petőfi Sándor volt „A költő”, volt, amikor Arany, máskor Ady, a második világháború után egy halott: József Attila volt „A költő”, aztán Illyés Gyula, Juhász Ferenc, aztán még életében a „halott” Weöres Sándor. (Azt hitték sokan, hogy aki ilyen nagy költő, az élő nem lehet.) A rendszerváltás után sokáig senki nem volt „A költő”, aztán Varró Dániel lett, és aztán most Lackfi. Onnan tudom ezt, hogy egy országos hírű zenekar egyik tagja mondta nekem, hogy „A költőtől” rendeltek dalszöveget. Nem kellett kérdezgetni, reflexszerűen tette hozzá, hogy kiről van szó. Az ilyen reflexek mondják meg mindig, hogy ki van éppen a csúcson egy korszakban. Azt nem tudom, hogy Lackfi mostani korszakából vezetnek-e utak Illyéshez vagy Vörösmartyhoz, de én legjobban a Műlovarnő című versét szeretem, mert ott olyan szép normálisan kezeli a költő a kisgyermekkori csírázó szexualitást, hogy csak na! Azt írja: „(Ha egy műlovarnő / ilyen remek, / vajon egy igazi / milyen lehet?”) Az a kisgyermek, akiben a csírázó érdeklődést ilyen tisztelettel és játékossággal éneklik meg a felnőttek, boldog lesz és egészséges, szeretni fogja a másik nemet és az is őt. Már hogyha a gyermek efféle, neki való versek közelébe kerül.
Mert más gyermekeket este hét óra felé „villanypásztorra” fognak, vagyis tévé elé engedik/ültetik őket, ahol aztán ki tudja, mit látnak. Például ebben a műsorsávban a TV2-n celebalázás zajlik a vége nincs végkiárusítás jegyében. Nevetgélő, hatalmas, megereszkedett, félcsupasz melleit himbáló nőt mutatnak, aki névtelen tereptárgy ebben a játékos vetélkedőben, és arra vár, hogy egy előtte hasaló embert belöknek-e a társai a két keble közé, vagy pediglen megáll félúton az akció. Bármi történjék, azon nevetni kell, mert azt mégsem lehet mondani, hogy kínos és visszataszító az egész. Beleértve, hogy a mellek közé zúduló versenyző hátát vicces büntetésként jelmezes gyengeelméjűek és törpék ütlegelik. Tulajdonképpen így is kezdődhet egy kisgyermek szexuális nevelése. Ha hagyjuk. De a műsornak még nincs vége. A sárga majmok és a kék szamarak csapata tojáspottyantó-elkapó versenyen méri össze képességeit. Az irigy hónaljmirigyes Imi a fején szétkenődő tojásokkal annyit mond: Ez egy szemét meló. Száznyolcvan tojást kennek szét a versenyzők a képernyőn, trágár szóbeli utalásokkal jellemezve a szemükbe folyó tojásfehérje élményét, miközben az ország sok táján nemcsak felnőttek, gyerekek is éheznek. És egyáltalán lehet erre való bármilyen étel? És milyen jövőre számít egy civilizáció, amely játékból irtja a környezetet, amelyből él? És mit mondjon a szülő a gyerekének, ha komoly családapák vesznek részt ebben a nyilvánosság előtt?
(Ezek megőrültek!, TV2, október 25.)