Védekező társadalom, fordított panaszpiramis

A globális gazdasági és pénzügyi válság hatásai, a belső problémák a magyar állampolgárok jelentős részét hozták a korábbinál nehezebb gazdasági, szociális és ennek következményeképpen nehezedő egészségügyi, mentális helyzetbe. Mára kimerülni látszanak azok az 1989-cel kezdődő kedvező tendenciák, amelyeket a jogok és szabadságok kiterjedése, az életesélyek pluralizálódása és összességében vagy legalábbis a felső és középrétegek számára az életminőség mutatóinak javulása jellemzett. A hanyatlás nem 2010-ben indult, a jelei, majd látható tendenciái már korábban is megjelentek, azonban 2009–2010-re álltak össze egy, a társadalom nagyjából valamennyi rétegében és csoportjában jelen lévő, mindegyikben eltérően felfogott és feldolgozott értelmezési keretté, amelyet a válság kategóriájával jelölhetünk.
Az ombudsmani munka szempontjából alapvető fontosságú, hogy megjelent egy felfogás, amely Magyarország gazdaságát, társadalmát, kultúráját, politikáját és összintézményi rendszerét a válság szimptómájának, sőt eredményének tekinti. Az egyéni élethelyzetek válságára a sajtó és a média, de a közbeszéd is kínálja az uniformizált választ: válságban vagyunk! A rendszerváltás és az EU-csatlakozás euforikus, de tendenciájában a gazdagodást és tartalmasabbá váló életet kínáló kaleidoszkópja helyett a sötét csőlátás nyer teret társadalmunkban. Nem kíméli ez a perspektíva a jogállami és alkotmányos rendszert sem – mit érnek az intézmények, ha hagyják lecsúszni immár nemcsak a lustát és az élhetetlent, de a nagyon is dolgos és vállalkozó kedvű, jövőjüket egyre szebb és szebb ingatlanban elképzelő családokat is?
Az ingatlanhitelezés buborékjának kipukkanása a társadalom középosztályi lét felé orientálódó csoportjait a fizetésképtelenség, a hajlék elvesztése és a lakás nélküli egzisztenciavesztés kézzelfogható és mindennapi rémével állítják szembe. A munkanélküliségnek a rendszerváltás óta táguló örvénye pedig már szintén nem csupán a kevéssé kvalifikált munkaerő piacát sújtja, haem a pályakezdő diplomásokat, a kis- és középvállalkozások alkalmazottait és tulajdonosait is, akárcsak a posztmodern szolgáltatási szektorok magasan kvalifikált munkaerejét. Leértékelődő beruházásokként jelennek meg a diplomák, a nyelvvizsgák, a családi házak – és néhol a család és a gyermekek is.
Ezt az ombudsmannak küldött panaszokból megrajzolódó, szomorú szürke színre váltó világot tovább veszélyeztetik a sokkoló természeti katasztrófák, a kalkulálhatatlan, pusztító árvizek, az embert, az állatot, a házat és a hidat magával sodró vörösiszap áradata. Mennyiben természetiek ezek a katasztrófák? Volt-e körültekintő tervezés, megfelelő minőségvizsgálat, kitelepítési és katasztrófa-forgatókönyv, kataszter a veszélyeztetett ingatlanok helyéről? Nem embereknek, szabályoknak, intézményeknek kellene a posztmodern rizikótársadalom védelmi rendszerét kialakítani a változó vízhozamokkal és a veszélyes anyagok tömegével szemben? Nincs-e itt emberi és intézményi mulasztás, ami összefügg a válság rövidlátó és a mának élő igazgatási és politikai kultúrájával? Képes volt-e megfelelő védekezésre a társadalom, hiszen mi mást tehetne az ember és a társadalom, mint védekezik? Védekezni, de hogyan? Új vagy félretett politikai recepteket keresünk sebeinek meggyógyítására. Példátlan politikai bizalomcsökkenés következett be a válság hatására. Ugyanakkor az orientációt vesztett tömegek a választásokon új lojalitások mentén adtak megbízatást jövőjük átalakítására. Egyéni stratégiáikban pedig – szemben a lengyelekkel, románokkal és bolgárokkal, ahol milliók váltak európai migránsokká – még mindig a helyben maradó megoldásokat preferáljuk. Hűség és tiltakozás-védekezés a válság hatásaival és feltételezett okaival szemben, és nem a kivonulás a magyar módi.
Ami az ombudsmannak ebből kijut, az a panaszáradat. Ebben sikerült már megközelíteni az európai átlagszintet, míg 2006–2007 körül – szemben az összeurópai trendekkel – még stagnált a panaszszám. Az ombudsman feladatának ellentmondásosságát is ez adja: ahol segíteni kell, ami a munkája, az az állampolgár panasza, nyomorúsága, szomorúsága. Érthetően elsődlegesen a gazdasági-szociális problémák jelennek meg a panaszokban de annál több is: elégedetlenség a fennálló intézményekkel, védekezés az igazságtalannak vélt eljárásokkal szemben. A védekező társadalomban a leggyengébbek az amúgy is rászorulók csoportjai. Az ombudsmani munka alapvető elve, hogy elsősorban a leginkább rászorulók segítségére kell sietni. Ez a teljes mértékben helyes és igazolható követelmény azonban szemben áll az úgynevezett fordított piramis jelenségével. A társadalom legrászorultabb, nagy létszámú csoportjai rendelkeznek ugyanis a legszerényebb intellektuális és kapcsolati tőkével ahhoz, hogy a problémáikat akár panaszként megfogalmazzák. Minél nagyobb a település, magasabb az iskolai végzettség, a státus, ahogyan a középosztály felé szűkül a képzeletbeli társadalmi piramis, úgy szélesedik a panaszoké. Fordított arányosság áll tehát fenn a társadalmi problémák súlya és az azok megfogalmazásának, a megfelelő címzettekhez való eljuttatásának képessége között. Ennek következtében az ombudsmannak – a segítő, a szociális professzionális szakmákhoz hasonlóan – meg kell kísérelnie, hogy változtasson a fordított piramis helyzeten. A legkülönfélébb terapeutikus technikák bevetésével kell segítenie, napvilágra hoznia és előtérbe állítania a bajoknak azt a széles körét amely a kommunikációra való készség és képesség híján a fordított panaszpiramis csúcsa körül reked meg. Ennek előmozdítására évente összpontosítunk projektjeinkkel egy-egy különösen problémás helyzetű és helyzetét a panaszokban kevéssé megfogalmazni képes csoportra. Ezt 2010-ben a hitelválság áldozatainak, illetve a pénzügyi szféra alkotmányos visszásságokat okozó jogviszonyainak szövetével, valamint a időskorúak helyzetével kapcsolatos intézményi-jogi terület áttekintésével végeztük. A megelőző években a hajléktalanok, illetve a fogyatékkal élők problémái álltak éves projektjeink homlokterében.
A projektek részeként a hivatalból elindított vizsgálatok mellett természetesen foglalkozunk a beérkezett panaszokkal, sőt esetleg korábbi vizsgálatokat is megismételünk, utóvizsgálatot indítunk, mint ahogyan 2010-ben megismételtük a több mint tíz év előtti idősotthon-vizsgálatokat is. Ezekben a fókusztémákban műhelybeszélgetéseket szervezünk a kormányzat és a szakmák, a tudomány és a civil szervezetek képviselőinek bevonásával. Ezeket társadalmi-kulturális rendezvények, kiállítások, könyvbemutatók, rendezvényeken való részvétel, a területen való jelenlét és megnyilvánulás sokféle formája egészíti ki, egészen a jótékony célú vásárig, avagy – mint a gyermekjogok esetében – a jubileumi bélyeg kiadásának kezdeményezéséig.
Kezdettől beépült az általános ombudsmanok tevékenységébe a gyermeki jogokkal való foglalkozás, hiszen Magyarországon nincsen önálló gyermekjogi ombudsman. Így tehát minden évben egy-egy tematikus projektet szentelünk a gyermekek élet- és jogviszonyainak. 2010-ben a gyermekek családon belüli és azon kívüli (értsd: családpótló, -helyettesítő intézményekben történő) felnevelése állt a vizsgálataink középpontjában. A kérdéskörök a gyermekvédelem klasszikus feladataitól a gyermekellátás differenciált szakmai hálózatáig, a speciális ellátásokig terjedtek. Korábban a gyermeki jogok tudatosítása és a gyermekekkel szemben és közöttük megjelenő erőszak állt vizsgálódásunk homlokterében.
A ma gyermekei nem a Gutenberg-galaxis, hanem a Google-galaxis kommunikációs terében élnek. Ez esélyeket és veszélyeket egyaránt magában rejthet. A mi értelmezésünk szerint nem küzdeni kell e tendenciával – mert nem is lehet –, hanem értelmes, konstruktív tartalmakat kell megkísérelni eljuttatni a gyermekekhez a virtuális kommunikáció globális terében. Ez persze nem helyettesítheti az iskolai és az iskolán kívüli oktatás szerepét a médiatartalmak szelektív és kritikus kiválasztásában. A mi szerény hozzájárulásunk önálló gyermekjogi honlapunk létrehozásában és működtetésében áll, amelyet az idén a Nemzeti Erőforrás Minisztérium segítségével ismét sikerült továbbfejleszteni. Persze ez a honlap így sem lesz soha versenytársa a kommerciális alapú website-oknak, azonban kommunikációt jelent a működésünk Gutenberg-galaxisban szervezett kultúrája és a gyermekek Google-galaxis-beli kultúrája között. Sikerélményeink mindazonáltal vannak a majd hároméves weblaptörténetben, mind a mennyiségi növekedésben, mind a minőségi kínálat növelésében, mind a szerényen csordogáló, de dokumentálható gyermeki panaszok tényében. A világot megváltoztatni nem, de érdes részeit lecsiszolni, gömbölyíteni, ártalmatlanítani segíthet a folyamatos munkánk.

A szerző az állampolgári jogok országgyűlési biztosa