A kisgazdák sorsára juthat a Jobbik

Munkatársunktól
2010. 12. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pősze Lajos frakcióból történő kizárásával, illetve a gárdamozgalom kezdődő szétesésével a Jobbik immáron „hivatalosan” is az „elkisgazdásodás” útjára lépett – áll a Nézőpont Intézet elemzésében. A közvélemény-kutató cég szerint Pősze kizárásának nem is titkolt indoka a pártvezetés részéről, hogy a végletekig másképp ítélik meg a Jobbik kívánatos politikai orientációjának fő irányvonalait, azon belül is a gárdához történő viszonyulás módját. Pősze a szakítás okaként egyenesen Vona Gáborék szélsőséges, rasszizmussal felhagyni nem tudó habitusát jelölte meg.
A tanulmány kitér rá: komoly, már a szervezet működését és politikai súlyát alapjaiban veszélyeztető dezintegrációs folyamat indult meg a gárdamozgalomban. Ennek legutóbbi állomásaként a „hivatalos” gárda új, a Jobbikhoz lojális vezetőt választott, miközben a mozgalomból már korábban kivált, illetve az új vezetőt el nem ismerő „gárdafrakciók” a Jobbiktól deklaráltan független szövetséget hoztak létre.
A párt számára népszerűséget generáló gárda fokozatos szétesése előrevetítheti a Jobbik sorsát is, miközben a hanyatlást idejekorán megérző, a szélsőséges politizálással eddig sem szimpatizáló mérsékeltek – mint például a korábbi ÁSZ-elnökhelyettes Nyikos László vagy az ex-MIÉP-es Balczó Zoltán – akár Pőszét is követhetik. Emellett a szélsőségesek és a mérsékelt radikálisok ellentétes módon viszonyulnak olyan kérdésekhez is, mint az általános politizálási stílus mikéntje vagy a parlamenti munka felfogása. Ha a konfliktusok, szakadások és kilépések folyamatossá válnak a Jobbikon, illetve annak holdudvarán belül, a párt könnyen az egykori, mára jelentéktelenné vált FKGP sorsára juthat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.