Áfacsapdában az élelmiszer-termelők

Nem a mezőgazdasági alapanyagok áremelkedése okozza az élelmiszerek drágulását, hanem a kereskedelmi láncok árpolitikája – vélik a húsipari vállalkozók. A feldolgozók minimálisan vagy egyáltalán nem emelték áraikat, miközben a boltok polcain termékeik folyamatosan drágultak.

Dénes Zoltán
2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavalyhoz képest körülbelül 8-10 százalékkal esett a Pick Zrt. belföldi paci értékesítése az idén, ami egyébként az egész piacra jellemző volt – közölte a cég tegnapi sajtótájékoztatóján Kovács László, a Bonafarm.csoport tagja, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója. Kérdésünkre válaszolva kitért arra, hogy a statisztikai hivatal azért nem mutatott ki ilyen arányú csökkenést a háztartások fogyasztásában, mert egyre nagyobb a feketepiac részaránya. Vagyis a legális csatornákon történő értékesítés csökkent, miközben a feketekereskedelem aránya tovább nőtt – tette hozzá Éder Tamás, a Bonafarm Zrt. vállalati kapcsolatok és PR-igazgatója. A szakértők elmondásából kiderült, hogy míg a feldolgozók jellemzően alig emelték átadási áraikat, a kereskedelmi láncokban láthatóan folyamatosan drágultak az élelmiszerek. Kovács László szerint mindennek az lehet az oka, hogy a kereskedők többsége az árak emelésével kompenzálta a csökkenő forgalom okozta árbevétel-kiesését. A húsfeldolgozók áremelését egyébként a feketepiac előretörése is akadályozta. A Pick vezérigazgatója szerint a feketepiacot első sorban a 25 százalékos általános forgalmi adó, pontosabban az ennek elcsalásával nyerhető piaci előny gerjeszti.
Hasonlóan vélekedett Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára, rávilágítva: a termelőknek és a feldolgozóknak is versenyképességi gondokat okoz a magas áfa, hiszen a régiós országokban 9-10 százalékos áfakulcsot alkalmaznak. Elmondása szerint a hazánkban értékesített hús- és húskészítmények legfeljebb 60 százalékát állítják elő magyar cégek. A terméktanács elnöke, Németh Antal a kis- és közepes vágóhidak, illetve a termelők összefogásának fontosságát hangsúlyozta.
Mivel az alapanyagok árának növekedését a húsfeldolgozó és élelmiszergyártó cégek nem vagy csak részben tudják áthárítani a kereskedelemre, az ágazat nagy része az idén veszteséges lesz – vélte Kovács László, aki ilyen szempontból szerencsésnek titulálta a Pick Zrt.-t, mivel a Bonafarm-csoport tagja. Ezzel lényegében egy cégcsoporton belül oldják meg a növénytermelést, állattartást és élelmiszer-előállítást, így különböző szinteken oszthatják el a költségeket. Mint mondta, a Pick az idén is mérsékelt nyereséggel fog zárni, bár forgalma a tavalyi 64 milliárd forinttal szemben ez évben várhatóan 58 milliárd forint lesz.
Egyébként a Központi Statisztikai Hivatal által tegnap közzétett adatok alapján az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 októberében 24,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 37,1, az élő állatok és állati termékeké 7,6 százalékkal emelkedett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.