Eddig kétszázmillió forintnyi hitel talált gazdára abban a háromszáz kölcsönigénylésben, amelyet november utolsó hetéig elbíráltak – tudtuk meg a Széchenyi Forgóeszközhitel Konstrukció (SZFK) pályázatait összefogó KA-VOSZ Zrt. kommunikációs osztályától. Az igénylések száma és az igényelt kölcsönök nagysága azonban ennél nagyobb, mert a regisztrációs irodákban még számos pályázat vár hiánypótlásra. A szervezet tapasztalatai szerint leginkább egy konkrét üzlethez kapcsolódó szolgáltatás vagy árucsoport beszerzéséhez veszik igénybe a hitelt, esetleg készletezési célra használják: vagyis olyan vállalkozók igénylik, akiknek egy meghatározott programhoz van szükségük átmeneti segítségre. A forgóeszközhitel-igénylési lehetőséggel inkább a kis- és közepes vállalkozások élnek, szemben a Széchenyi-kártyát igénylőkkel, akik inkább a mikro- és kisvállalkozások köréből kerülnek ki. Bár az eddig beérkezett és elbírált hitelek alapján részletes ágazati megoszlásról még korai lenne nyilatkozni, az azonban biztos, hogy legnagyobb számban kereskedelmi vállalkozások igényelték a kölcsönt. A banki feltételeknek szinte kivétel nélkül megfelelnek az igénylők, miután a regisztrációs irodákban előzetesen szűrik a kérelmeket.
Augusztus elején nyílt meg a kis- és közepes vállalkozások (kkv) előtt a tőkehiányuk csökkentésére hivatott SZFK. A konstrukció a kiterjesztett Széchenyi-kártya első új eleme, amelyben a kkv-k a korábbinál egyszerűbben juthatnak a folyamatos működéshez elengedhetetlen kedvezményes pénzhez. A kiadásokat ugyanúgy számlával kell igazolni, mint más hitel esetén, a konstrukció azonban rugalmasan igazodik a hitelfelvevő igényeihez: az 1 és 25 millió forintos sávban százezer forintonként a hitelfelvevő határozhatja meg, mekkora kölcsönt szeretne felvenni. Ráadásul nemcsak átmeneti fizetési nehézségek áthidalására alkalmas, hiszen akár hároméves időtartamra is igényelhető. További előnye a konstrukciónak, hogy a törlesztés egyenlő részletekben történik, vagyis a vállalkozó havi fix kiadással számolhat és türelmi időt is kérhet, azaz csak bizonyos idő elteltével kell elkezdeni a visszafizetést.
Az akcióban részt vevő bankok mindegyike azonos feltételek mellett kínálhatja azt a csomagot, amelyben az SZFK mellett szeptember elseje óta a Széchenyi Beruházási Hitelprogram is szerepel, a jövő év januárjától pedig a Széchenyi Önerő Hitelprogram is része lesz. A kölcsön iránti igénylést, akárcsak a Széchenyi-kártya esetén, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a kereskedelmi és iparkamarák területi irodáiban, illetve a KA-VOSZ Zrt.-nél lehet benyújtani.
A futamidő hosszától függően a kamat 11-12 százalék, amelyre 0,8 százalék kezelési költség jön, s az év végéig megkötött szerződések esetében az állam kétszázaléknyi kamattámogatást ad. Fontos, hogy akár önerő nélkül is igényelhető.
3 ezren tüntettek Magyar Péterrel, pedig 100 ezerre számítottak