Bíróság előtt a pécsi ámokfutó

Írásban tett vallomása szerint csupán a fegyvere durranására és egyik áldozata elterülésére emlékszik G. Ákos, aki tavaly novemberben a pécsi egyetemen egy csoporttársát megölte, hármat súlyosan megsebesített. Az ámokfutó tegnap kezdődött bírósági tárgyalásán a tanúként meghallgatott sértettek úgy nyilatkoztak, hogy G. Ákos teljesen higgadtnak tűnt a lövöldözés közben, és viselkedése szándékosságra utalt.

Csibra Tibor
2010. 12. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszas hallgatás után tett vallomást az a fiatalember, aki tavaly októberben fegyverrel támadt csoporttársaira a pécsi egyetemen, s egy embert megölt, hármat súlyosan megsebesített. G. Ákos büntetőpere tegnap kezdődött a Baranya Megyei Bíróságon, az egykori gyógyszerészhallgatót több emberen előre kitervelten, sokak életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével vádolja a Baranya Megyei Főügyészség.
A tárgyalási nap elején a terhelt közölte, hogy írásban vallomást tesz Kovács Attila büntetőtanácsa előtt. G. Ákos nyilatkozatát a bíróság olvasta fel a hallgatóság előtt, eszerint tavaly november 26-án felkelt, elvégezte teendőit, és az egyetemre indult. Magával vitte fegyverét is, mert a foglalkozások után lőedzésre készült. Elmondása szerint a tanintézményben rosszul érezte magát, szédült, nehezen vett levegőt, szorított a mellkasa, ezért többször is kiment a mosdóba. Egyik ilyen eset után, amikor viszszatért, az oktató nehezményezte, hogy hosszú időn át volt távol. A következő emlékképe egy durranás és egyik áldozatának elterülése. Ezután a közeli négyszáz ágyas klinika teraszán eszmélt fel, hogy fegyver és lőszerek vannak nála. Azt gondolta, ő tehetett valamit, hívta a rendőrséget, és azt mondta: ő lövöldözhetett az egyetemen. A vádlott – vallomása szerint – nem emlékszik arra, hogy a csoportos laborgyakorlaton fegyverrel támadt társaira, illetve mindenkire, aki az útjába került. G. Ákos azt nem állította, hogy korábban ezért nem részletezte a végzetes perceket.
A fiú rövid vallomása után a bíróság részletesen kihallgatta a tragédiát túlélő három sértettet. Egyikük G. Ákos csoporttársa volt, őt több lövés is érte. A laborgyakorlatot vezető oktató maradandó egészségkárosodást szenvedett, holott őt csak egy találat érte hátulról a combján, a lövedék a lágyékán roncsolta meg. A férfi hallotta az első lövéseket – amelyekkel G. Ákos kivégezte 19 esztendős csoporttársát, a másikat pedig súlyosan megsebesítette –, majd meglátta az ámokfutót fegyverrel a kezében, ezért menekülni próbált, G. Ákos ekkor lőtte meg. A harmadik sértett az egyetem egyik takarítónője, az asszony a durranásokra lett figyelmes a portásfülkében, s kilépett onnan megnézni, hogy mi történt odakint. A folyosón szembe találta magát G. Ákossal, aki egyenesen a fejére célzott a pisztollyal. Kettejüket egy többrétegű üvegfal választotta el egymástól, és az asszonynak annyi szerencséje volt, hogy az üvegen gellert kapott a lövedék, amely így a combját fúrta át. A sértett véglegesen megrokkant a támadástól, bottal közlekedik, és még mindig pszichológus segít neki feldolgozni a történteket. A sértettek hasonlóan nyilatkoztak a bíróság előtt arról, hogy G. Ákos teljesen higgadt volt ámokfutásakor, nem szólt, nem figyelmeztetett senkit, és viselkedése szándékosságra utalt.
Vélhetőleg G. Ákos is felmérte, hogy érdemes megszólalnia büntetőügyében, mert a tárgyaláson – vallomásán kívül – többször reagált is a tanúk nyilatkozataira, s néhol vitatta szerepét a történtekben. A terheltet elfogása után alkohol- és drogteszteknek vetették alá, de ezek nem hoztak eredményt. Hasonlóan csak nyomokban lehetett kimutatni szervezetében annak a gyógyszernek a hatóanyagait, amelyeket szednie kellett volna, de a tragédia előtt legalább egy héttel már nem vette magához a pirulákat. Korábbi orvosi szakvélemény szerint a vádlott labilis lelkiállapotú, a skizofrénia határán egyensúlyoz. A történtek után kivizsgálták az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben is, de ott nem találtak kóros elváltozást a szakemberek. Nyilatkozatuk alapján került G. Ákos ügye a büntetőtanács elé, a testület azonban – ha elmebetegségre utaló bizonyítékot talál – korlátlanul enyhítheti a fiatalember majdani büntetését. A per ma és holnap tanúk, illetve szakértők meghallgatásával folytatódik, döntés tavasszal várható az ügyben.
G. Ákos tavaly novemberben kezdett lövöldözni a pécsi egyetem biofizikai tanszékén, a vád szerint a visszahúzódó fiú sérelmeit akarta megtorolni társain, mert azok rendszeresen kigúnyolták. Komoly vitát keltett, hogy a terhelt – pszichiátrián kezelt betegként – engedéllyel tartott fegyverrel rendelkezett, ezt használta a támadáskor is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.