Elkezelt pénzek a magánkasszákban

Tíz év alatt a kötelező magánnyugdíjpénztárak a befizetések több mint nyolc százalékát, az önkéntes pénztárak pedig a befizetések több mint kilenc százalékát fordították pénzkezelésre. Ez a befektetett pénz hozamának arányában 39, illetve 25 százalékot jelent – állítja Varga István gazdasági szakember.

Az szdsz-es Mihályi Péter elmenekült a nyilvánosság elől
Nem nyilatkozott a Hír TV riporterének a kötelező magánnyugdíjpénztárak atyja a rendszer 100 milliárdos veszteségeiről szóló elemzésekről. Az SZDSZ-es Mihályi Péter 1997 és 1998 között a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára volt.
Mihályi Péter: Nem olvastam, nem kívánok róla nyilatkozni.
Riporter: Azt mondják, hogy 500 milliárd…
M. P.: De én nem olvastam, úgyhogy nem kívánok róla nyilatkozni.
R.: Ön szerint előfordulhatott, hogy veszteséget termelt a magánnyugdíjrendszer?
M. P.: Nem olvastam, nem tudok róla nyilatkozni.
R.: Önök dolgozták ki!
M. P.: De attól még, attól nem olvastam azt, valakinek a véleményét, akkor hogy mondanék véleményt arról, amit nem ismerek?
R.: Azt csak tudja, hogy veszteséget vagy nyereséget termelt a rendszer…
Mihályi Péter az utolsó kérdést követően faképnél hagyta az újságírót.

Két hete Hozam helyett viszem cím alatt (MN, 2010. november 13.) közzétettek egy igen lesújtó számítást a magánnyugdíjpénztárak kezeléséről, és mellékesen megjegyezték, talán már az a tőke sincs meg, amit a statisztikák közölnek. Miért kételkednek?
– Több nyomós ok miatt. Először, törekedtünk az elvárhatónál is nagyobb pontosságra, ezért próbáltunk a felügyelettől és a pénztárszövetségtől adatokat szerezni, mennyi pénzt vittek el a kötelező rendszerből kilépő, 52 év felettiek tavaly, mert az elvitt pénzt a meglévő tőkéhez hozzá kell adnunk a hozam pontos kiszámításához. Többszöri írásbeli kérdésre sem kaptunk választ arra sem, hogy egyáltalán lesz-e válasz. Az volt a benyomásunk, a hivatalból figyelők sok mindennel nincsenek tisztában. Így elszámolni, átvenni majd háromezermilliárd forintra becsült befektetést, enyhén szólva is veszélyes: a kocsiról néhány tíz-húsz, sőt százmilliárd forint úgy lehullhat, hogy a nyomát sem látjuk.
– 2009 végén 2649 milliárd forint állt rendelkezésre önök szerint, ez növekszik az idei befizetéssel és a tőke hozamával, illetve csökken a kezelési költséggel. Mennyi lehet akkor a pénztárak tőkéje, amelyet a törvénytervezet szerint az ÁAK átvesz?
– A 19 kötelező magánnyugdíjpénztár összesített vagyona idén június végén 2841 milliárd forint, az önkéntes pénztáraké 831 milliárd forint volt, ez az utolsó közzétett adat. Ekkora értékek milliomod része is milliós nagyságrendű, tehát nagyon pontos elszámolás kellene. Csakhogy ez nem egyszerű. A pénztárakban összegyűjtött pénz nem egy bankszámlán ül, ami forintpontossággal elszámolható lenne. A pénztárak tőkéjét sokféle értékpapírba fektették, amit a mindennapi piaci értéken kell kimutatni. A kötvény és a részvény értéke percről percre változik, naponta akár többször adnak-vesznek ilyen papírokat. A nyugdíjalapokat nagy biztonsággal kellett volna kezelni, de egy korábbi törvény alapján a tőke egynegyede külföldi és kisebb részben magyar részvényekben áll, vagy mozog.
– Vajon hogyan tartják hitelesen nyilván ezeket az értékeket, amikor a pénztárak az egyszerű havi átutalásokat, a beérkezett járulékokat is csak több hónapos késéssel tudták jóváírni a jogosultak egyéni számláján?
– A percről percre változó áron folyó állandó kereskedés eredményeként rendelkezésre álló tőke értéke csupán becslés. A Magyar Nemzeti Bank sem tudja követni a tranzakciókat, maga is becsüli az értéket azzal, hogy az állomány két időpont közötti értékkülönbözetéből levonja az árfolyam vagy más ismert változó hatását, a maradékról pedig azt állítja: ennyi volt a tranzakciók eredménye. Magyarországon tavaly a befektetési és üzleti pénzforgalom napi átlaga 4268 milliárd forint volt, vagyis 1,3-szor nagyobb, mint a kötelező és az önkéntes nyugdíjpénztárak teljes vagyona. Múlt év október elején a valós időben elszámolt átutalás majd 10200 milliárd forintos csúcsot ért el, ami nemzetközi társaságok hazai pénzpiaci aktivitását mutatja. A tízmillió ember életével összefüggésbe hozható, másnapra elszámolt pénzmozgás 250-300 milliárd forint naponta, így a pénzpiac szerepe bőven több, mint 90 százalék a pénzforgalomban. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) oktatóanyagában olvashatjuk, hogy a világszerte összeolvadt hatalmas pénzügyi cégbirodalmak ellenőrzéséhez mérhetetlenül sok emberi munka és erőfeszítés kell, „hogy e rendszerek ne csak szűk és önös hatalmi érdekeket vagy vezetőik és tulajdonosaik haszonvágyát szolgálják”. Két hete egy alsónadrágot láttunk a Magyar Nemzet magazinjának méretes fotóján. A világ legünnepeltebb befektető zseniéjé volt, amint alsóneműjét árverezik, míg ő börtönben ül, miután a remek kimutatásai csalásnak bizonyultak. A pénztári vagyon átadásánál óriási veszély, hogy az értékpapírok piaci árazásakor hatalmas vagyonok veszhetnek el. A kormánynak azonnali védelem alá kellene vonnia az ezermilliárdokat, hiszen a kezelőik, befektetőik úgy is gondolkodhatnak, utánam a vízözön – nem baj, ha gondoskodom egy kis bárkáról. Amikor bezár a bolt, a kiárusításkor egyes vevők nagyon jól járhatnak az eladó pénztártagok terhére.
– A díjterhelés nagyságát is kifogásolták. Ám 2007-ben a pénztáraknak jelentős költségcsökkentést sikerült elérniük.
– Tekintsük hiteles forrásnak a magánnyugdíjpénztárakat felügyelő PSZÁF-adatokat, és egy-egy pénztár helyett a teljes rendszert kövessük végig az összesített adatokkal. Tavaly az akkor még kötelező – de ideiglenesen a kilépést is engedélyező – pénztárak adminisztratív költsége 18 milliárd forint volt. Ez az adat tény, mégis félrevezető, a valós ráfordítás ugyanis sokkal nagyobb volt. Ennek oka, hogy a botrányosan sokat költő pénztárak kezelői díját korábban a törvény maximálta, de ezzel együtt a legnagyobb kiadást jelentő feladatot, a járulék beszedését az állam magára vállalta. Ettől kezdve a pénztárakba érkező járulékot az APEH szedi be és továbbítja a pénztáraknak. Így a legnagyobb költségből közköltség lett, és nincs kimutatva a pénztárak működésében. A költségcsökkentés látszata mögött a pénztárkezelők még többet költhettek magukra. E trükkel sikerült még egy hatást elérni. A káoszt, amin szintén sokat lehet nyerni. Ugyanis az APEH-tól érkező tételeket lehet vitatni, az informatikai rendszereket illeszteni, így hónapokig nem írták jóvá az egyes pénztártagok nevére szólóan a befizetéseket, így ők nem kaptak valódi elszámolást, a pénztárak pedig egyedi kimutatás nélkül fektették be a megtakarítást. Tehát míg a pénztárkezelők a kezelés drága tevékenységét közköltségen végeztették, addig a könnyebben elvégezhetőt sem végezték rendesen, az államra mutogattak – és még többet nyerhettek. Lám, ilyen is lehet az eredmény, ha a pénzügyi lobbi befolyásolja a pénzügyi szabályozást – a maga javára.
– Ettől a hatástól eltekintve is soknak találja az egyszázalékos, illetve idén talán még ennél is kisebb kezelési költséget?
– A pénztárak kezelésére 18 milliárd forint ment el tavaly, ezen túl a beszedett pénz befektetésének kezelésére 14 milliárd forint díjat fizettek az akkor még kötelező magánnyugdíjpénztárak. A két tétel összeadható, vagyis a kezelés 32 milliárd forintba került tavaly, ami 1,2 százalékot jelent. Nem tűnik soknak, és épp ez a cél, hogy ne is tűnjön soknak. Pedig nagyon is az. Ugyanis a szám egy trükk eredménye: a 2009 végéig felhalmozott megtakarítás arányában van kifejezve. Itt a baj. Az emberek a bevételüket és kiadásaikat vetik össze a háztartásukban, nem a például a lakásvagyonuk értékéhez viszonyítják a konyha költségét. Van-e olyan ember, aki úgy gondolkodik, hogy százezer forintot költök havonta, sebaj, ez csak fél százaléka a 20 milliós lakásom értékének? A vállalatok, vállalkozások is a kiadást és bevételt vetik össze éves mérlegükben, nem a vagyonra vetítik a költséget. Az emberek azt nézik, mennyi a bevétel, mennyi az ésszerű kiadás. A pénztárak a 2009-ig összegyűlt vagyon arányában ugyan 1,2 százalékos költséggel működtek, ám abban az évben beszedett befizetések arányában már 6,8 százalék volt a kezelési és befektetési bonyolítási költség. És ez nagyon magas arány. Tekintsünk vissza az elmúlt évekre! A PSZÁF szerint a kötelező magánnyugdíjpénztárak 2000-ben a vagyonuk 3,4 százalékát költötték működési és befektetési költségre. Ez az összevont díj tavaly már csak 1,1 százalék volt, hiszen a vagyon folyamatosan halmozódott nyugdíjfizetés hiányában. Látható tehát, hogy a megnyugtatóan alacsony százalékok mögött igen nagy kifizetések bújnak meg. Nézzük a mindennapi ember logikájával! 2000-ben a pénztárakba befizettek 85 milliárd forintot és elköltöttek kezelésre, befektetésre 6,8 milliárd forintot. Azaz a beszedett pénz nyolc százalékát. Nézzük a 2006-os évet példaként! Ekkor befizettek 290 milliárd forintot, elköltöttek 26 milliárd forintot, tehát a beszedett összeg kilenc százalékát. Teljességgel indokolatlan a beszedett pénz majd tíz százalékát a pénzszámlálásra és az úgynevezett portfólió kezelésére fordítani. Ha évről évre megállapíthatjuk a költési arányt, akkor már szó sincs egy-két százalékról, sokkal inkább a bevétel arányában számítva nyolc-kilenc százalékról.
– Mennyire becsülik önök az elmúlt tíz év kezelési költségeit?
– Nézzük ezt is a józan ész szemszögéből, továbbra is a PSZÁF adataiból kiindulva! A 2000 és 2009 közti tíz évben a pénztárak beszedett járuléka 2460 milliárd forint volt, miközben a működési költségük a befektetési honoráriumokkal együtt 202 milliárd forint volt, tehát a pénztárak kezelői a beszedésből 8,21 százalékot fordítottak magukra. 2009 végére e pénztárak vagyona összesen 2649 milliárd forintra nőtt. Mivel 1998-ra és 1999-re a PSZÁF nem tesz közzé adatot a befektetési költségekről, alul kell becsülnünk ezek arányát: tíz év múltán a 2649 milliárd forint felett rendelkezők elköltöttek 204 milliárd forintot, azaz az öszszegyűjtött pénz 7,63 százalékát. Az önkéntes pénztárakról a PSZÁF azt közli, hogy 2000-ben a vagyonuk 1,97 százalékát, 2009-ben már csak 0,97 százalékát költötték el működésre és befektetésre. Az önkéntes pénztárak vagyona tavaly 756 milliárd forint volt, és tíz év alatt 83 milliárd forintot tett ki a költségük. Tehát a tavalyi vagyonuk 10,97 százalékát költötték el magukra. Micsoda különbség a PSZÁF-adatokban lévő egy-két százalékhoz képest!
– Ezek szerint önök kétségbe vonják a PSZÁF számításainak helyességét?
– A PSZÁF és a saját kimutatásunk egyaránt helyes, mégis egész más benyomást kelt a két különböző számítási mód. Az emberek azt értik, ha látják, a befizetésükből mennyi maradt, és mennyit vitt el a pénzkezelés. Ekkor össze kell vetnünk a pénztárak bevételét és kiadását az adott évre vagy éppen évtizedre éppúgy, mint a cégek vagy az állam a mérlegkészítésben. Az ilyen mérleg azt mutatja, hogy tíz év alatt a kötelező pénztárak a befizetések több mint nyolc százalékát, az önkéntes pénztárak a befizetések több mint kilenc százalékát fordították pénzkezelésre az egyszerű számítás eredményeként és számszerűleg. A PSZÁF azért mutat egy-három százalékot, mert nem az adott év bevételéhez, hanem az akkor rendelkezésre álló tőke arányában mutatja ki az évi működési és befektetési költséget. A tőke a befizetésekkel és hozamokkal elvileg évről évre halmozódik, így az arányszámítás alapja nő. Ezáltal a növekvő díjak is csökkenőnek látszanak, ha a növekedésük elmarad a halmozódástól. A pénztárak kezelése amiatt még nem kerül többe, mert nagyobb mennyiségű pénzt tartanak nyilván a számlákon, és ha nő a pénztári tagság, az sem növeli számottevően a számítógépes nyilvántartást. Hasonló a befektetések esete is, hiszen az összevontan történik, majd az eredményt leosztják az egyes számlákra. Félrevezethet, ha egyes évek költségét a felgyűlő vagyonnal vetjük össze. A vagyon halmozott, az éves díj egyedi. A halmozott vagyont halmozott kiadással kell összevetni, vagy az éves befizetések és az évi hozamok eredményét az az évi ráfordítással. Az elmúlt tíz évben a pénztárak bevétele szépen nőtt, de ezzel párhuzamosan emelkedett a kezelők által elvitt összeg is, amit nem mutat ki a PSZÁF mindenkori vagyonra vetített arányszáma.
– A vizsgált tíz év alatt a forint vásárlóereje jelentősen csökkent, így felvetődik még egy kérdés: ha az inflációt is figyelembe veszszük, mennyi volt a tényleges díjteher?
– Tíz év alatt a kötelező pénztárak működési költsége 150 milliárd forint, ezen túl a befektetés költsége százmilliárd volt, ez együtt 250 milliárd mai forintnak felel meg. Ez a nagy ráfordítás a tavaly év végi vagyonnak a 9,4 százaléka. Az önkéntes pénztárak összevont költségei mai árfolyamon 106 milliárd forintot tesznek ki, amely az elért vagyon 14 százaléka.
– Említette, hogy több módszer is létezik a költségek százalékos becslésére. Az eddig felsorolt kettőre gondolt, vagy van más is?
– Sokatmondó az összes költség és a jelenlegi vagyon összehasonlítása, amelyek értéke a fentiek szerinti 9,4 százalék a kötelező nyugdíjpénztárak esetén és 14 százalék az önkéntes pénztáraknál. Az emberek szempontjából az is helytálló, hogy a befektetési és működési költségeket egyaránt a pénztári tevékenység eredményéhez hasonlítsuk, hiszen számukra csupán a hozam az, amiért megéri magánnyugdíjpénztárban tartani a pénzüket, ahelyett, hogy otthon egy malacperselyben gyűjtenék. A járulékok és hozamok, valamint a pénztárak működtetése és a befektetések kezelési költségeinek összevetésével viszont a kötelező magánnyugdíjpénztárak esetén a hozam 39 százaléka volt a költség, míg az önkéntes pénztáraknál 25 százalék a hozam arányában a ráfordítás. Még egy példa, hogy mennyire eltérő értéket kaphatunk annak függvényében, hogy mihez viszonyítjuk a költségeket. Nem lenne helytelen az az elgondolás sem, amely szerint a befektetési költségeket a befektetési tevékenység eredményéhez hasonlítsuk, ugyanis csupán ez az összeg az, amit a pénztárak hozzátettek az emberek vagyonához, azaz a költségekkel megfinanszírozott tevékenységüknek csak ez az eredménye. Befektetések díját és annak eredményét öszszehasonlító arányszám a kötelező nyugdíjpénztárak esetén 16, illetve 10,7 százalék az önkéntes nyugdíjpénztárak esetén.