Vannak azok a Magyarországon ideiglenesen tartózkodó emberek, akik kizárólag azzal foglalkoznak, ki a miniszterelnök és milyen színezetű a kormányzat, de soha nem azzal, hogyan lehetne boldogan élni. Ez egy könnyű menekülőút az élet viszontagságai elől, mindig másokat hibáztatni, ha valami baj történik. Ha esik az eső vagy ha kikap a válogatott, az a politikai vezetés hibája. Néhány sör sokat segít az érvek kidolgozásában és hangsúlyos előadásában értő közönség előtt. Vagyis minden helyzetből le lehet vonni azt a következtetést, hogy a miniszterelnök mondjon le.

Nemrég agyonvertek egy magyar férfit Beregszászon, pontosabban egy közeli katonai létesítményben. Nem is azonnal halt meg a férfi, hanem hosszú időn keresztül folyt a verés, a kínzás, végül a szervezete feladta a harcot. Mert a középkorú férfi nem akart bevonulni az ukrán hadseregbe, a katonakötelesekre vadászó különítményesek pedig elfogták és így bántak vele. A magyar kormány tiltakozott, behívta az ukrán nagykövetet, magyarázatot követelt, az ukrán külügy pedig megadta azt. Miszerint nem csináltak semmi rosszat, a férfi betegség következtében hunyt el, önként írt alá a seregbe, őket semmi vád nem érheti. 

Mikor ezt a nyilatkozatot nyilvánosságra hozták, a baloldali magyarországi sajtó úgy ugrott rá a lehetőségre, mintha kötelező volna. Amolyan breaking newsként tálalták, hogy Ukrajna tisztázta az ügyet, a magyar férfi halála nem az ő felelősségük volt, vagyis hazudik a magyar kormány. Pedig Ukrajna háborúban áll, és ebben a helyzetben még akkor is kötelező a gyanakvás, ha jó napot kíván. Mert nincs demokratikusan választott kormánya, elnöke, parlamentje, nincs közigazgatása, segélyből tartja fenn a gazdaságát, a közszolgáltatások akadoznak, a lakosság feszült, a hatóságok pedig önmaguk érdekeit nézik. Vagyis a háború maga alá gyűri a polgári demokráciát. Soha sehol nem lehet elképzelni olyan toborzókat, akik ebben a helyzetben kiállnak a nyilvánosság elé és lehajtott fejjel elismerik, ők voltak a hibásak, valóban túllépték a megengedett kereteket, a feljebbvalóik pedig döbbenten figyelik, mit műveltek a katonák. Semmiféle független vizsgálatot nem lehet elképzelni, hiszen a nyomozó és a döntőbíró ugyanaz a testület, az, aki esetleg elkövette a gyilkosságot. Önbevallás alapján lezárják az ügyet, megírják a nyilatkozatot, és azonnal lépnek tovább, ugyanis nekik sokkal fontosabb dolgaik vannak, mint egy kényszerrel besorozott magyar helyzetét tisztázni.