Vannak azok a Magyarországon ideiglenesen tartózkodó emberek, akik kizárólag azzal foglalkoznak, ki a miniszterelnök és milyen színezetű a kormányzat, de soha nem azzal, hogyan lehetne boldogan élni. Ez egy könnyű menekülőút az élet viszontagságai elől, mindig másokat hibáztatni, ha valami baj történik. Ha esik az eső vagy ha kikap a válogatott, az a politikai vezetés hibája. Néhány sör sokat segít az érvek kidolgozásában és hangsúlyos előadásában értő közönség előtt. Vagyis minden helyzetből le lehet vonni azt a következtetést, hogy a miniszterelnök mondjon le.
Nemrég agyonvertek egy magyar férfit Beregszászon, pontosabban egy közeli katonai létesítményben. Nem is azonnal halt meg a férfi, hanem hosszú időn keresztül folyt a verés, a kínzás, végül a szervezete feladta a harcot. Mert a középkorú férfi nem akart bevonulni az ukrán hadseregbe, a katonakötelesekre vadászó különítményesek pedig elfogták és így bántak vele. A magyar kormány tiltakozott, behívta az ukrán nagykövetet, magyarázatot követelt, az ukrán külügy pedig megadta azt. Miszerint nem csináltak semmi rosszat, a férfi betegség következtében hunyt el, önként írt alá a seregbe, őket semmi vád nem érheti.
Mikor ezt a nyilatkozatot nyilvánosságra hozták, a baloldali magyarországi sajtó úgy ugrott rá a lehetőségre, mintha kötelező volna. Amolyan breaking newsként tálalták, hogy Ukrajna tisztázta az ügyet, a magyar férfi halála nem az ő felelősségük volt, vagyis hazudik a magyar kormány. Pedig Ukrajna háborúban áll, és ebben a helyzetben még akkor is kötelező a gyanakvás, ha jó napot kíván. Mert nincs demokratikusan választott kormánya, elnöke, parlamentje, nincs közigazgatása, segélyből tartja fenn a gazdaságát, a közszolgáltatások akadoznak, a lakosság feszült, a hatóságok pedig önmaguk érdekeit nézik. Vagyis a háború maga alá gyűri a polgári demokráciát. Soha sehol nem lehet elképzelni olyan toborzókat, akik ebben a helyzetben kiállnak a nyilvánosság elé és lehajtott fejjel elismerik, ők voltak a hibásak, valóban túllépték a megengedett kereteket, a feljebbvalóik pedig döbbenten figyelik, mit műveltek a katonák. Semmiféle független vizsgálatot nem lehet elképzelni, hiszen a nyomozó és a döntőbíró ugyanaz a testület, az, aki esetleg elkövette a gyilkosságot. Önbevallás alapján lezárják az ügyet, megírják a nyilatkozatot, és azonnal lépnek tovább, ugyanis nekik sokkal fontosabb dolgaik vannak, mint egy kényszerrel besorozott magyar helyzetét tisztázni.
Az ukránok nyilatkozata tökéletesen értéktelen, de mégis vannak, akik elfogadják. Az ukránok ugyanis pontosan tudják, hogy a bevezetőben említett emberek és sajtójuk azonnal lelkesen melléjük fognak állni, azt morogva bajszuk alatt, hogy Orbán, takarodj. Nem valószínű, hogy arrafelé olyan nagy lenne az ukránpárti lelkesedés, inkább a kormány elleni gyűlölet eredményezi a kék-sárga szimpátiát, pontosabban annak illúzióját. A meggyilkolt Sebestyén József élete egy hangyáéval ér fel a szemükben. Nem ismerték, és az esete egy olyan lehetőség, amikor kifacsart logikával újra bele lehet rúgni a magyar kormányba.
Pedig bizony ez a legrosszabb, amit tenni lehet. A vélt igazságból nem lesz megfellebbezhetetlen igazság, még ha nagyon sokszor szajkózza is az ember. Ez egy ördögi hurok, amikor mindenkor az jár valakinek a fejében, hogy Orbán Viktor mondjon le. Mert meghalt egy magyar ember Beregszászon, akinek élnie kellett volna. A háború ölte meg, mert a háború hozza ki az állatot az emberből. Ezek a toborzók azért járják az ukrán városok utcáit, mert a háborút folytatni kell, felső utasításra, ismeretlen célokért. Az itteni O1G-brigád számára persze egyáltalán nem veszélyes az ügy, ők nem élnek Beregszászon, nekik egy pöccintés a mobilon a reakció, az ő életük szépen körbe van vánkosozva, mindenhol védik őket.
Ez a szomorú helyzet Sebestyén József halála kapcsán is igencsak virtuális. A cikkek online jelennek meg. A véleményeket online olvashatjuk. Nyilván vannak, akik szóban is előadják kifacsart logikájukat, O1G befejezéssel, de a számuk feltehetően csekély. Mégis felhangosítja a közösségi média ezeket a hangokat, hiszen tényleg borzasztó egyszerű beírni öt szót egy bejegyzés alá, lájkolgatni és linkelgetni. De az mégse a valóság. Az egy olyan elképzelt-lerajzolt világ, amelyről azt hihetjük, hogy abban élünk. Nem tudjuk, hogy mennyire képezi le a virtuális világ a valódit, az emberek mennyiben hasonlítanak a virtuális avatárjukhoz. Mindenesetre az ukrán nagykövetség előtt spontán összejött tömegben nem volt ukránellenesség. Csak a háborút, azt kellene befejezni.
