Facebook-mizéria

Hanthy Kinga
2010. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pró és kontra a közszolgálati rádió egyetlen kulturális vitaműsora. A rádióvita egykor kedvelt műfaj volt, bár gyakorta torkollott érthetetlen hangzavarba, a felek egymás szavába vágtak, a hallgató nem tudta követni, mikor ki beszél, a műsorvezető pedig képtelen volt rendet tenni. Mindezek ellenére sem vetnénk el ezt a műsorformát, főként, mert a magyar médiában kevés az érdemi párbeszéd, a szellemi találkozás. Talán ez teszi, hogy a vitaműsor nemhogy fejlődésnek indult, hanem elkorcsosult, alig van műsorvezető, aki értené, mi a moderátor dolga. A Pró és kontrát Mészáros Sándor irodalomkritikus, szerkesztő indította útjára és vezeti váltva Hungler Tímeával. Dicséret illeti őket érte.
Nem csak a maguk hibájából vannak a műsorkészítők nehéz helyzetben. Nem nagyon tudnak ugyanis összehozni olyan pró és kontra feleket, akiket érdemes lenne. Akik tisztelik egymást és egymás véleményét annyira, hogy még vitatkozni is hajlandók. A magyar szellemi életet belehajtották a kommunikációs gettóba, amelyben remény sincs, hogy kimondhassa, ami a szívén. Folyik a mellébeszélés, zajlanak az álviták, a dolgok meg ott maradnak megoldatlanul, kibeszéletlenül. A Pró és kontra című műsor is az álviták fóruma lett. Két hete a szakácskönyvkiadás anomáliáit tárgyalva torkollt érdektelenségbe, legutóbb pedig vasárnap, David Fincher november közepén bemutatott új filmje, a Social Network – A közösségi háló okán. Hungler Tímea felvetésére – miért bukott meg nálunk novemberben a Facebook keletkezéstörténetét, a Mark Zuckerberg élettörténetét feldolgozó alkotás – egyetlen válasz született. Mert nem jó. Mindezt két ifjú kritikus, Kubiszyn Viktor és Wostry Ferenc beszélgetéséből vonhattuk le, ha már kihagytuk a filmet. A tekintetben hibátlan volt a vita, hogy a két partner semmiben nem értett egyet, ám totálisan érdektelen, mivel filmszakmai kérdésekre korlátozódott. Pedig nem lett volna rossz gondolat a film kapcsán – nyilván nem két filmkritikus vendéggel – elővenni a Facebook-problémát. Tele van vele a világ. Egyre többen próbálnak szabadulni attól a fajta nyilvánosságtól, amelyet nem mértek fel, amikor a tagság mellett döntöttek. És egyre többen használják fel ellenük az információkat, amelyekhez más úton nem jutnának hozzá.
Ostobák, meggondolatlanok vagy csak magányosak az emberek? Erről érdemes lenne vitatkozni akár Fincher filmje kapcsán is. Annak forgatókönyvét ugyanis egy olyan ember, Aaron Sorkin írta, aki ki nem állhatja az egész kapcsolati világhálót, és aki szerint az a szociopaták találkozóhelye, menekülési lehetősége. A képlet bizonyára nem ilyen egyszerű, de előbb-utóbb feloldást igényel. Pontos diagnózis után pedig kezelést. Kubiszyn és Wostry, a két fiatal kritikus minderről ugyan ejtett pár szót, de nem kapott erősebb impulzust arra, hogy el is induljon a probléma kibontásának az irányába. Hungler Tímea csak hallgatta a szenvedélyes vitát, majd kedvesen megköszönte. Jövő héten Mészáros Sándor és vendégei Vámos Miklós új könyvéről vitáznak. Megér fél órát?
(Pró és kontra, Kossuth rádió.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.