Málló vakolat, rozsdás szögesdrótok. Kívülről úgy tetszik, a falak égig érnek, alig-alig látszik a takargatott rettenet: sok ezer egykori fogvatartott szenvedésének mementója. Mint valami rosszul hegedt sebhely, úgy terebélyesedik Kistarcsa közepén egyhektáros területen a hírhedt egykori internálótábor épületegyüttese. Ácsorgunk a hajnali fagyban, a vaskapun végre résnyire nyílik a retesz.
– Engedélyük van-e? – hangzik a dörgedelmes kérdés. A biztonsági őr csak írásos vagyonkezelői engedély birtokában engedhet be.
– Nézze csak, arra a toronyra szögeztették fel a vörös csillagot az ávósok már az első éjjelen! – mutat a tábor egyik épületére Madaras Ferenc, miközben bebocsáttatásunkra várakozunk.
Feri bácsi ott volt, amikor az Államvédelmi Hatóság 1950 nyarán átvette a tábort. A ma nyolcvanhárom éves egykori internált 1948-tól három tábort is végigjárt, köztük a legkegyetlenebbet, a magyar gulágnak nevezett recskit és kistarcsait is.
Egy osztálytársával levelezett, ez volt Feri bácsi bűne. Az osztálytársa disszidens volt, így Madaras Ferenc a rendszer logikája szerint összeesküvő, kém és hazaáruló lett. Ötévi internálása történetét könyvben is megírta (Recsken diplomata voltam), utoljára tizenöt éve jutott be látogatóként a táborba. A sorozatos megaláztatások színhelyén most büszkén mutatja a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét: október végén vette át az elismerést.
Őrök kíséretében, már Solymosi Sándor kistarcsai polgármesterrel és Kereszti Ferenccel, a Kistarcsai Kulturális Egyesület elnökével merészkedünk a romos épületek közé. Itt földre vetett vécécsésze, ott betört ablakok, rozsdás ereszek, gaz, elhanyagoltság, kosz. Az őrök óva intenek, hogy bármelyik épületbe belépjünk. Egyikükre éjjeli járőrözés közben kis híján rádőlt egy leszakadó gerenda. Az utoljára a Belügyminisztérium által használt hét épület évek óta üresen áll, még állagának megóvása érdekében sem nyúltak hozzá. Hallani olyan feltételezést is, hogy a 200 millió forintra becsült értékű ingatlant spekulációs céllal hagyták leromosodni, bizonyíték azonban erre nincs. Őrzése mindenesetre vagyonokba kerül.
Egy biztos: a kistarcsai internálótábor épületeinek többségét a harmincas években csődbe ment Vas- és Vagongyár lakótelepeként építették, végül három rezsimet is kiszolgált. A Horthy-, majd a Rákosi-korszak elmúltával kapóra jött a Kádár-rendszernek is. Előbb az állam vette át, rendőrtanodaként használták, majd az 1944-es német megszállás után zsidó deportáltakat őriztek az épületekben. 1945 után a legnagyobb befogadóképességű magyarországi táborrá vált, bírói ítélet nélkül körülbelül 25-30 ezer embert tartottak fogva Kistarcsán.
Ezerkilencszáznegyvenkilencben, az internálótáborok központosítása és a dél-budai tábor bezárása után bővítették, több épületre emeletet húztak. Az átalakítási munkálatokban részt vett Madaras Ferenc is. Az évtizedek során olyan ismert személyiségek voltak hosszabb-rövidebb ideig a láger foglyai, mint Faludy György, Kádár János, Rajk László, később Csurka István, majd az internálás intézményének felszámolása után (1968), a kilencvenes években kapott új funkciót: külföldi menekültek elhelyezésére használták.
A kistarcsai önkormányzat évek óta küzd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel, hogy megkaphassa a még lezárt területet – az önkormányzat tulajdonába került egykori fogdaépület ma már korszerűen felújított egészségházként működik. Bár eddig sem a helyi civilek, sem az önkormányzat képviselői nem végezhettek pontos állapotfelmérést, már az előző városvezetés elkészíttette azt a városrendezési tervet, amely jórészt a kistarcsai tábor átalakításán és egy köré tervezett új városközpont elképzelésén alapul. A tábor ma életveszélyes állapotú víztornyának tövében művészeti galériát alakítanának ki, és új funkciót kapna a többi épület is.
– Szeretnénk meghagyni olyan helyeket, ahol emlékezni lehetne az internáltakra – hangsúlyozza a helyi civilek nevében Kereszti Ferenc. Ilyen lenne a lágermúzeum, és egy „internálóutat” is létrehoznának, amely az Andrássy út 60.-tól Kistarcsán át az egykori recski kényszermunkatáborba vezetné a látogatókat.
– Kistarcsa elemi szükséglete, hogy itt élő szolgáltatóegységekkel, óvodával, bölcsődével, kulturális központtal, főtérrel bővített új településközpontot építsünk. A város lakossága nő, szerkezete elavult. Az internálótábor helyzetének megoldása nélkül nem tudunk előrébb jutni – magyarázza Solymosi Sándor polgármester, aki egyelőre megbecsülni sem tudja, mekkora összeget emésztene fel a rehabilitáció. Abban is csak reménykedik, hogy a hosszú ideje tartó huzavona után sikerül a vagyonkezelővel megegyezni, és az egykori internálótábor területének tulajdonjoga az önkormányzathoz kerül.
origo.hu
Most kiderül, hogy káros vagy egészséges étel a szalonna
