Munkácsy Mihály a keresztfán

Krisztus fehér ruhában, arca nyugodt, tekintete tiszta. A vele szemben ülő ítélkező Pilátus bizonytalan és zavarodott. Nem a szent és a bűnös találkozásának pillanata ez, a jelenet az Emberfia igazságról szóló tanúságtételét mutatja be. – Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról – mondta Jézus Pilátus ítélőszéke előtt. Micsoda az igazság? – ez nem csak Pilátus kérdése.
Nem a glóriával övezett szent, hanem a hús-vér Messiás jelenik meg Munkácsy Mihály festményén, amelyet mecénása, az osztrák műkereskedő, Karl Sedelmeyer instrukciói alapján kezdett előkészíteni 1879-ben. Életrajzírói szerint a Krisztus-szemlélet a kor divatos, pápai indexszel is reklámozott könyve, Ernest Renan Jézus élete című művéből származott, igaz, a mű keletkezése idején Munkácsy a Szentírást is kézbe vette: az Ige testté lett, mindenben hasonlított ránk, a bűnt kivéve. Munkácsy – ahogy maga is nyilatkozott erről – az emberi alakban megjelent Istent akarta ábrázolni, a hagyományosan áhítatos vagy épp túlságosan is drámai ábrázolásoktól eltérően.
Tintoretto passióképei, Rembrandt és Rubens nagyméretű festményeinek tanulmányozása hozzájárultak ahhoz, hogy a Miltonnal a realizmustól eltávolodó Munkácsy megalkossa 1881-ben Krisztus szenvedéstörténetének első képét. A Jézus Pilátus előtt a párizsi Szalonon mutatkozott volna be, ám mivel 1881 tavaszára még nem készült el, lekéste a jelentkezési határidőt, ezért Sedelmeyer saját párizsi palotájában állíttatta ki. Akkor háromszázezren voltak kíváncsiak rá, a közvélemény és az egyház egyaránt lelkesen fogadta. Munkácsy már – szintén Sedelmeyer tanácsára – 1881-ben készített vázlatokat egy újabb Krisztus-képhez. Az 1884-re elkészült Golgota egyik érdekessége, hogy a keresztre feszített Megváltó alakját önmagáról mintázta. Nem önmagát akarta felemelni e gesztussal – Michelangelo a Sixtus-kápolna Utolsó ítéletén önmagát a kárhozottak közé festette –, Munkácsy fotográfiai előtanulmánya során modellje balesetet szenvedett: leesett a keresztről, s nem maradt több jelentkező. A Golgota 1884-ben készült el, párizsi, budapesti vagy angliai bemutatása ugyanúgy százezreket vonzott, mint az első Krisztus-kép kiállítása. A két festményről megoszlik a művészettörténészek véleménye: melyik a jobb? Akárhogy is, 1887–88-ban mindkettő amerikai tulajdonba került. John Wanamaker 1911-től a philadelphiai Wanamaker áruház különtermében állíttatta ki nagyböjt és húsvét idején. A jámbor hívek sokáig itt, az áruházban térdepeltek és imádkoztak a képek láttán, amelynek rézkarcnyomatai milliós tételben keltek el.
Bár Munkácsy 1884-ben még Krisztus sírba tételének vagy feltámadásának jelenetén gondolkodott, a trilógia csak később, másképpen teljesedett be. Nagybetegen, meggyötörve, a Golgota fő motívuma alapján festette meg a tőketerebesi Andrássy-mauzóleum oltárképét Siratóasszonyok a keresztfánál címmel, e kép először látható kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában. Ugyanebben az évben készült el az Ecce homo – Krisztus második találkozása Pilátussal –, amely Munkácsy önarcképét is rejti, és amelyet a millennium évében Budapesten mutattak be. E festménynek is több tulajdonosa lett, Déri Frigyes bécsi selyemgyáros hagyatékával került végül Debrecenbe.
A trilógia első két darabja letétként került haza a múzeumba, ahol a három festményt 1995-ben első alkalommal állították ki együtt. Most, a Déri Múzeum felújítása idejére, a Magyar Nemzeti Galéria ad otthont a trilógiának, elsőként mutatva be a kompozíciókat vázlatok, tanulmányok és a redukált méretű verziók kíséretében. A kiállítás nyolcvanmilliós költségét Pákh Imre műgyűjtő – a Golgota tulajdonosa – által gründolt Munkácsy Alapítvány állja. Mivel a Krisztus Pilátus előtt a kanadai Hamilton Galéria tulajdona, megvan az eshetőség arra, hogy a trilógia nem sokáig látható együtt – 2012-ig van letétben Magyarországon.