Zsengék és vadontermékek

Akadémiánk és szellemi köre már a XIX. század eleje óta szorgalmazta, hogy végre szülessen meg a magyar nyelv teljes szókészletét felmérő nagyszótár. Utóbb aztán Czuczor Gergely bencés szerzetest (1800–1866) és Fogarasi János nyelvészt (1801–1878) kérték fel a munkára. A két tudós polihisztor tizenkét évig gyűjtötte és írta az anyagot, amely aztán hat kötetben jelent meg 1862 és 1874 között A magyar nyelv szótára címmel.
A hatalmas mű összefoglalta a magyar szókincset, értelmezte a szavak jelentését, sőt etimológiájukra is kitért. De vajon tudtak-e a szerzők arról, hogy egy harmadik tudós, Ballagi Mór (1815–1891) talmudista teológus már a szabadságharc előtt bámulatos szorgalommal kezdte gyűjteni szavainkat, mint ő maga írja, „tanulmányoztam irodalmunkat első zsengéitől kezdve a legújabb korig, ügyeltem a külömbféle vidékeken divatozó élő nyelvre, az alréteg parlagain fölsarjadt vadontermékekre, közmondásokra, népregékre, mesékre és népdalokra…” Az 1860-as évek derekára Ballagi akkora anyaggal rendelkezett, hogy kiadására kellett gondolnia. Heckenast vállalkozott arra, hogy „két kötetben, közhasználatra alkalmas könyvet képezzen”.
Érdemes kitérnünk a megjelenés időpontjára, mert ahány lexikon, annyiféle adat! A magyar nyelv teljes szótárát 1866-tól füzetekben adta ki Heckenast. A hetedik füzettel (1867) s a kar-pöfeteg szócikkel zárult az első kötet. A füzeteket aztán a kiadó akkori szokás szerint könyvvé fűzte, s 1868-ban megjelentette a szótár első részét. Ballagi folyamatosan rendezte tovább az anyagot, a füzetsorozat egészen 1872-ig folytatódott, majd a következő évben Heckenast két kötetben (tehát az elsőt is megismételve) a teljes szótárt kiadta. Ezért létezik az első rész kétféle évszámmal (1868, 1873). És ezzel még nincs vége a bonyodalmaknak! Ballagi munkája fellelhető a Franklin Társulat kiadásában is. Ennek az a magyarázata, hogy Heckenast Gusztáv a szótár nyomása közben adta el a vállalatát és nyomdáját a frissen megalakult Franklin Társulatnak. A Nap Kiadó reprintje egyébként a Heckenast-féle két kötet alapján készült.
Czuczorék munkáját nagyszerűen egészíti ki Ballagi csaknem ezerötszáz oldalas szótára, amely etimológiával ugyan nem foglalkozik, viszont értelmezi a szólásokat és közmondásokat, a szaknyelvi kifejezéseket, és ami a szótárirodalomban párját ritkítja: a nyelvhasználatból kikopott szavakat kereszttel, az újonnan felkapottakat kérdőjellel, a tájnyelvi kifejezéseket pedig csillaggal jelöli. Miután pedig az idegen szavak is szerepelnek benne, célszerű kézikönyv lehetett a maga korában. Persze mai olvasmánynak sem utolsó! Megtudjuk például, hogy az abda valamikor az ábécé neve volt, a csúfos a bohócé, a kuf a kis hordóé, ög volt az üveg, kőlik a barlang, terjesznyeg az esernyő, rovár a jegyző, elmület az érzelem. E szavak már a temetőben pihennek. Nem tudott viszont gyökeret verni a fénylak (díszes épület), a vezéd (csatorna), a zend (zönge, hang), a nedély (kedvcsapongásra, finomabb élcre hajló szellemi tulajdonság), a térhang (visszhang), a tanos (jártas), ugyanakkor a kérdőjeles szavak közül nyelvünk szerves része lett a lábbeli, a tengerész, a zenész, az estély, az élvhajhász, a vetület, a kence, valamint a nyelvújításkor született virány (viruló mező), amely azóta már kikopott.
(Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára. Reprint. Nap Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 9800 forint)