A tolvaj helye

Másfél évtizede is van már annak, hogy moszkvai barátom kifakadt a Menatep ellen. Kezdő jogászként szörnyülködve látta, mi folyik a Hodorkovszkij és Lebegyev gründolta cégnél. – Tolvajok! – sziszegte a foga között, s dühösen felhajtva a poharat még megjegyezte, hogy börtönben fogják végezni. S jó érzékkel gyorsan ott is hagyta az egyre jobban prosperáló bankot. Az orosz kormányfő a minap hasonlóképpen arról értekezett, hogy a tolvajnak börtönben a helye. Mikor ennek kapcsán emlékeztettem egykori beszélgetésünkre, barátom zavarba jött. Andrej ugyanis finoman szólva nem szereti Putyint, és beállt a Szibériában raboskodó Hodorkovszkijt szabadságharcosként tisztelők táborába.
Andrej nincs egyedül. A nemzetközi média ma már nem emlékezik arra, hogy milyen volt Oroszország a 90-es évek végén. Ezek az emberek és ez a tempó juttatta a szétesés szélére. Meg kell hagyni, hogy ebben a szabadrablásban nem Hodorkovszkij volt az éllovas. Sokáig okosan meghúzta magát a „hét bojár” között, ám a pénz megtette a hatását, és miután elkülönített a gyerekeinek pár milliárdot, világmegváltó tervekbe fogott. Először is Oroszországot akarta megváltani. A bolsevik hitre hajazva, Soros után szabadon a nyílt társadalom eszméjét hirdette, s mellesleg nagyon is piaci alapon elkezdte megvenni az orosz politikai elitet. Az nem szúrt szemet a demokráciát féltőknek, hogy az oligarcha lényegében saját frakciót hozott létre a dumában. Az ötlet itthon is megtetszett az elmúlt évtized nagy részét végigrandalírozó szocialista vezérnek, de ő csak a saját pártjáig jutott. De menjünk tovább. Az „orosz demokrácia bajnoka” az országot is megvette, pontosabban eladta volna néhány millióért. Olajvezetéket akart építeni Kínáig, és már árulta is a stratégiai beruházás többségi tulajdonát egy amerikai cégnek. No ezt, és nem csak a hatalomra kerülést akadályozta meg Vlagyimir Putyin. Ez persze sokaknak jó lett volna, és nem is felejtik el meghálálni a „hazafias” szándékot. A ma Hodorkovszkijt a „szabadság jelképének” tekintők azt is hamar elfelejtették, hogy a kétségkívül tehetséges üzletember a vadkapitalizmus viharában a kerületi komszomoltitkári székből azonnal az energetikai minisztériumba katapultált, s innen már egyenes út vezetett a Jukoszig, amelyet valóban okosan épített fel. Persze, adókerüléssel és a mostani per középpontjában álló trükkökkel ez már nem is volt olyan nehéz.
Oroszországgal sok baj van. A rendszer meglehetősen szabadon értelmezi a demokráciát, bürokratikus és korrupt, ám mindez nem változtat azon az igazságon, hogy a tolvajnak börtönben a helye. Ezt kellene tudomásul venniük a most Putyin gyűlöletéből fakadva Hodorkovszkijt istenítőknek, akik gyorsan továbbsiklanak azon a tényen, hogy a Menatep vezetőinek kezéhez vér tapad. A kettős mércét jelzi, hogy otthon, a saját hazájában az ilyen csaló mentalitást senki sem szereti, 150 évvel büntetik. Ennyit kapott Bernard Madoff is, és senki sem hullajtott érte könnyet.
Ne keverjük tehát a dolgokat. Ilyen esetekben ugyanis nem szabad politikai okokra hivatkozni. A bűnös bűnös marad akkor is, ha közben a világ egyik leggazdagabb embere vagy éppen kormányfő volt. Sajnos az éppen ítélkezők is politikai megfontolásokkal rontják az igazság érvényesülését. Úgy időzítik az ítéleteket, hogy az megfeleljen a politikai kívánalmaknak, de ez sem változtat azon, hogy Hodorkovszkijt minden normálisan működő állam elítélte volna. Legfeljebb a per lefolyása lett volna stílusosabb. S ezzel már egyetértett Andrej is.