Joghézag miatt ítélték el Földesi-Szabót?

Egy már korábban felismert joghézag miatt ítélte el a bíróság Földesi-Szabó Lászlót, a titkosszolgálati hátterű Egymásért, Egy-Másért Alapítvány elnökét – állítja az első fokon hétéves szabadságvesztéssel büntetett egykori rendőrtiszt védője. Az ügyvéd szerint ha a bíróság kéri, a polgári elhárítás pedig feloldja titoktartási kötelezettsége alól, akkor ügyfele felmentésre számíthat.

Swendt Pál
2011. 01. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Berényi András, Földesi-Szabó védőjének tájékoztatása szerint ügyfelét egy nappal az utolsó szó jogán elmondott beszéde előtt egy általa közelebbről meg nem határozott állami szerv képviselője azzal kereste meg, hogy a tárgyaláson indítványozza titoktartási kötelezettsége feloldását, amit azonban a bíróság figyelmen kívül hagyott.
– Ha a bizonyítási eljárás alaposabb lett volna, ügyfelemet nem marasztalják el, és biztos vagyok benne, hogy ha a másodfokú bíróság helyt ad az indítványnak, akkor ez védencem álláspontja szerint így is lesz – fogalmazott Berényi András.
Földesi-Szabót december 22-én csempészés és sikkasztás miatt 7 év börtönre ítélték, de az Egymásért elnöke a határozat kihirdetése közben kisétált a tárgyalóteremből és ismeretlen helyre távozott. Az ügyvéd jelezte: amikor a parlament eseti bizottsága megfogalmazta az alapítvánnyal kapcsolatos jelentését, az azt aláíró képviselők a rendszerváltozás óta szinte példa nélküli módon egységesen úgy vélték, az üggyel összefüggésben joghézag áll fenn, amelyen változtatni kell.

*

Álláspontom szerint ha a bíróság a jogfilozófia alapvetése mentén járt volna el, akkor a hatályos, ám hiányosnak bizonyult törvényi előírások helyett a jogalkotó akaratát vette volna figyelembe – jelentette ki Berényi András.
Mint mondta, a sajtóban megjelent állításokkal szemben nincs tudomás arról, hogy a titoktartás feloldása után Földesi-Szabó milyen információkat oszthatna meg a bírósággal, ahogyan arról sincs tudomása, hogy hol tartózkodhat jelenleg ügyfele.
Földesi-Szabó Lászlóval szemben szökése óta nemzetközi elfogatóparancs van életben, és elrendelték körözését. A vád szerint a kiemelten közhasznú státust élvező alapítvány több ezer tonna, adományként feltüntetett élelmiszert hozott be az országba, ám az áru után nem fizették meg a vámot, valamint a forgalmi adót. A termékeket az alapítvány nem jótékonysági célokra használta fel, hanem segítséget nyújtott egy cégcsoportnak, amely hazai üzletláncoknak értékesítette a jellemzően Távol-Keletről érkező élelmiszer-szállítmányokat. A törvénytelen tranzakciókkal a vádlottak több mint egymilliárd forint értékű adócsalást követtek el. Az alapítvány kuratóriumában több, az egykor Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) néven működő polgári elhárítás munkatársa is felbukkant. Az Egymásért kurátora volt mások mellett Nagy Lajos, az NBH azóta elhunyt első főigazgatója, aki titkosszolgálati karrierje után S Komplex Kft. néven közös biztonságvédelmi részvénytársaságot alapított Gyurcsány Ferenc anyósával, Apró Piroskával. A tábornok mellett a kurátorok között szerepelt Gyarmati György, a hivatal akkori főosztályvezetője, illetve Simon Ibolya, az elhárítás korábbi jogtanácsosa is. Az ügybe belekeveredett Szilvásy Györgynek, a Gyurcsány-kabinet kancelláriaminiszterének két testvére is: Szilvásy Péter grafológusként dolgozott az alapítványnak, Szilvásy István mint a BM-kórház akkori igazgatója pedig támogatást fogadott el a szervezettől. Az alapítvány körüli botrányok miatt 2007 májusában felmentését kérte Galambos Lajos, az NBH akkori főigazgatója, aki a későbbi tényfeltáró vizsgálatok szerint maga is támogatta az alapítványt. Az Egymásért a hivatalos megfogalmazás szerint nem működött fedőcégként, azonban egyes műveletek leplezéséhez fedést biztosított a titkosszolgálatoknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.