Az egyik legősibb textilmintázási technológia és a kortárs textilművészet legfiatalabb képviselői találkoznak Polgár Csaba Ferenczy Noémi-díjas textilművész-egyetemi tanárnak, illetve az általa szervezett oktatási és kiállítási programnak köszönhetően. A tradíció jelene és jövője program középpontjában álló kékfestőtechnika majdnem ötezer éves: Egyiptomban találtak olyan indigófestéssel színezett vászondarabot, amely Kr. e. 2400 körül készült. De miért is kell ilyen messzire visszamennünk, hogy a jelen textilművészeinek problémáira megoldást találjunk, s hogy a tradíciót és a kortárs energiákat összekötő műtárgyak szülessenek? Polgár Csaba szerint elsősorban azért, mert a magyar textilművészek lába alól kihúzták a talajt: elvitték az ipart, felszámolták a műszaki hátteret. – Ebben a helyzetben művészeknek kell kitalálnunk a jövő felé mutató megoldásokat, különben kihasználatlanok maradnak azok a szellemi energiák, amelyekre a világ bármely országa előtt büszkék lehetünk – szögezi le. A Quasi kékfestőprogramban a tradíció és az újszerűség találkozik: a kreativitás lehetőségét kínálja alkalmazójának. A kékfestés több évezredes technikája egyszerű, ugyanakkor az alkalmazásával létrehozható minták varázslatos szépsége az ezredforduló utáni években is vonzza az alkotókat.
A hagyományok gazdagságát jelzi – magyarázza Polgár Csaba –, hogy a XIX. században Magyarországon is több száz kékfestőműhely dolgozott, a reformkor időszakában kékfestéssel kezdte működését a híres óbudai Goldberger család is, a Goldberger Textilművek egészen az 1990-es évekbeli megszűnéséig a magyar textilipari tradíciók egyik leghíresebb megtestesítője volt. A kékfestést az 1960–70-es évektől egyrészt a népi mesterségek hagyományait újjáélesztő népi iparművészeti mozgalom újította meg, miközben a kísérleti textilművészet számára is fontos médiumot jelentett. Polgár Csaba 1972-ben készítette első olyan munkáját, amelynek anyaga feketére festett klottvászon volt, s amelyen a kitakart, illetve szabadon hagyott felületen a fény hozott létre kékfestőhatású mintázatot.
– Az eszközök megújulnak; a mintázás már nem dúcokkal, hanem szitanyomással történik – mondja a Quasi program létrehozója és vezetője –, de éppen a tradicionális technika, valamint a szita és a szabad-kreatív mintaképzés találkozása teszi lehetővé egy új, sajátos textilkarakter megjelenését. A múltból merítő művészi technika alkalmazásának időszerűségét bizonyította a 2009 szeptembere és 2010 februárja között Japánban rendezett kiállítássorozat; a tárlatok a high-tech országában is szép sikert arattak.
A kreatív textiltervezői stúdium fontossága az egyetemi oktatás részeként egyre nyilvánvalóbbá válik – véli Polgár Csaba, s ezt bizonyítja az is, hogy ősztől Lovas Ilona textil-, képzőművésszel, a szak vezetőjével közösen a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti Intézete kézművescraft szakos hallgatóit is sikerült bekapcsolni a programba.
A kortárs magyar textilművészet néhány neves képviselője is részt vett a kísérleti programban a nyolcvanas évek végén létrehozott, 2000-ben újralapított Minta Alapítványon keresztül, amely az utóbbi években több hazai és külföldi kiállításon mutatta be szakmai törekvéseit. Részt vettek az alapítvány tagjai a japán tárlatsorozaton is, legutóbb pedig október–novemberben a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban rendezett tárlaton léptek közönség elé.
– Ha a Quasi program jelentősen gazdagította a magyar textiltervezők szakmai lehetőségeit, ezeken a fórumokon egy új textiles idea és a mintadizájn progressziójának szakmai eredményei mutatkoznak meg – hangsúlyozza Polgár Csaba. Olyan eredmények, amelyek a dizájn, a textilművészet, a divat, az építészet, a képzőművészetek területén is kamatoztathatók.
origo.hu
Újra medvét láttak Nógrádban
