Médiaügy: bagoly mondja verébnek

Bár a hazai médiatörvény leginkább támadott elemei rendre megtalálhatók más uniós országok jogrendjében is, a Magyarország elleni össztűz nem csillapodik. Hogy egy kicsit segítsünk az eligazodásban, összegyűjtöttünk néhány európai példát, hadd lássuk: valóban példátlan-e a magyar jogszabály.

Hisztéria. Jan Mainka, az 1999-ben alapított Budapester Zeitung kiadója a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak elmondta: a magyar médiatörvényre való nyugati reagálások eltúlzottak és hisztérikusak. – Orbán Viktor már tanúságot tett civil kurázsijáról a rendszerváltás időszakában, a magyar miniszterelnök nem antidemokrata, Magyarország pedig nem Észak-Korea, hanem egy nyitott ország – mondta. A német újságírót a magyar médiatörvényt kísérő heves reakciók Thilo Sarrazinnak – a német jegybank elnöksége egykori tagjának – a muzulmán bevándorlókat bíráló könyve körüli németországi hisztériára emlékeztetik. A Der Standard viszont az olaszországi és magyarországi belpolitikai helyzet hasonlóságáról értekezik szerdai kommentárjában. A liberális osztrák napilap Mussolini soft, Horthy light című cikkének szerzője – a médiaszabályozást is példaként hozva – azt írja, bár Ausztria két fontos szomszédjának politikai berendezkedése egyelőre még demokratikus, mindkét országban csak egy lépés hiányzik a tekintélyelvű rendszer kialakulásához. (MN)

Felsorolni is nehéz volna, hogy az elmúlt hetekben hány külföldi politikus, ilyen-olyan szakmai szervezet és sajtóorgánum támadta az Orbán-kormányt a karácsony előtt elfogadott médiatörvény miatt. A felzúdulás minden formájára jellemző volt, hogy a kritikusok konkrétumok említése nélkül beszélnek Magyarország szélsőjobbra tolódásáról (Die Welt: Führerstaat Ungarn), vagy éppen a hazai politika keleti típusú önkényuralmi törekvéseiről (Jean Asselborn luxembugi külügyminiszter a Reutersnak: Lukasenko mellett Orbán Viktor a másik európai diktátor).
A hazai médiatörvény leginkább támadott elemei egytől egyig megtalálhatók más uniós országok jogrendjében. A vádak közül most számba vesszük a lényegesebbeket, és megmutatjuk a vonatkozó európai példákat is.

„A médiatörvény hatálya a hagyományos elektronikus mellett, a nyomtatott és az internetes sajtóra is kiterjed, vagyis közvetlen hatalmi ellenőrzés alá kerül a teljes tájékoztatási szektor”
Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság-biztosa szerint európai demokráciákban példátlan, hogy a médiát felügyelő testület nemcsak a rádiókra és tévékre, hanem nyomtatott és online-médiatartalom felett is ellenőrzést gyakorol. A biztos asszony tájékozatlan: a médiahatóság hatásköre Portugáliában, Olaszországban és Franciaországban is kiterjed nem csupán a broadcast-médiára, hanem a nyomtatott és internetes sajtóra is.

„A magyar médiahatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki, tehát az ő bizalmasa vezeti a szervezetet”
Nagy-Britanniában a médiát felügyelő konvergens hatóság elnökét és tagjait is a médiáért felelős miniszter nevezi ki. Az olasz hatóság vezetőjét a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A hírközlési hatósági funkciókat betöltő svéd posta- és távközlési ügynökség eleve kormányügynökségként működik, vezetőjét a kormány nevezi ki. A német Bundesnetzagentur az illetékes minisztérium irányítása alatt áll (ennek tükrében furcsa, hogy a magyar példa miatt Angela Merkel német kancellár aggodalmaskodik), Ausztriában a hatóság tagjait egytől egyig a kormány nevezi ki, a szakmai irányítás pedig egyenesen a szakminiszter dolga. Hollandiában az illetékes szakminiszter javaslatára az uralkodó nevezi ki a médiahatóság vezetőjét. Svédországban a médiahatóság mellett a médiatanács is kormány alá rendelt szervként, közigazgatási intézményként működik. A hatóság vezetőjét a kormány nevezi ki, a szervezet feletti ellenőrzést pedig a szintén a kormány által delegált háromtagú felügyelőtanács látja el. Az ír hatóság vezetőjét is a kormány nevezi ki, Dániában pedig a kultúráért felelős miniszter. A Magyarországot kritizáló Dunja Mijatovic szülőhazája, Bosznia-Hercegovina is hasonló gyakorlatot folytat: a hatóság tanácsának tagjait a kormány javaslatára a parlamenti többség, tehát a kormányoldal választja.

„A közmédia vezetőit a kormányzati befolyás alatt álló Médiatanács javaslatára nevezi ki a Közszolgálati Kuratórium”
Franciaországban a legdirektebb a helyzet: ott 2009 óta közvetlenül az államfő – jelenleg Nicolas Sarkozy – nevezi ki a köztévé vezetőjét. Nagy-Britanniában a kormánydelegáltakból álló tanács nevezi ki a BBC igazgatótanácsának elnökét és a médiavállalat operatív vezetőjét, tehát a sajtószabadságra oly büszke két jelentős európai országban kizárólag a végrehajtó hatalom legmagasabb szintű letéteményesei határoznak a közmédia vezetőinek személyéről.

„A Médiahatóság vezetőjének kilencéves mandátuma ellentétes az európai normákkal”
Franciaország, Lengyelország, Ausztria és Csehország médiahatóságának vezetője hat éven át töltheti be hivatalát. Ausztrália, Hollandia, Írország és Portugália sajtófelügyeleti szerveinek vezetői is öt éven át, tehát választási cikluson túlnyúlóan őrizhetik meg széküket. Nem mellesleg Magyarországon egyéb esetekben sem ismeretlen a hosszú megbízatás: az Állami Számvevőszék elnökének megbízatása tizenkettő, az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács tagjaié kilenc, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Nemzeti Bank elnökéé pedig hat esztendőre szól.

„A közmédia hírcentrumának kialakításával sérül a szerkesztői szabadság, a kormány központosítja a hírgyártást”
Ez a terv tökéletesen megfelel az európai normáknak: egyebek mellett Ausztriában és Olaszországban is egyetlen hírgyár látja el anyagokkal a közmédia különböző platformjait, a BBC pedig ennek a fajta szervezeti-szerkesztési gyakorlatnak világszinten is az etalonja.
A fentiek alapján világos, hogy a magyar médiaszabályozási gyakorlat nem példa nélküli Európában. Van azonban a kifogásoknak olyan része is, amely valótlanságokat tartalmaz. Alaptalanok például azok a vádak, amelyek szerint a kormány vagy az állami gépezet bármelyik szervezete felügyelné a blogokat és az e-maileket. Erre vonatkozóan utalás sincs a törvényben. Meglepő, hogy a kritikusok szerint a Médiahatóság – minthogy a törvény nem tartalmaz pontos definíciókat – kiszámíthatatlan módon alkalmazhatja a jogszabály törvénysértést megalapozó kitételeit, így kénye-kedve szerint vethet ki büntetést. A tény ezzel szemben az, hogy a hatósági büntetés megalapozottságáról a bíróság dönthet, a jogerős ítéletig pedig semmilyen szankciót nem köteles teljesíteni a megbírságolt orgánum. Ez a gyakorlat tehát megegyezik a korábbival, amikor az Országos Rádió és Televízió Testület büntetéseiről a végső szót az igazságszolgáltatás mondta ki.
Az Európai Bizottság a napokban kérte Magyarországtól a törvény hivatalos angol fordítását. Ennek elolvasása után világossá válhat, hogy a magyar szabályozás szerintük összhangban van-e a demokratikus normákkal.