Nem fizetett az EMFESZ

Információink szerint nem tudta rendezni körülbelül négymilliárd forintos tartozását az EMFESZ Kft., így egyre valószínűbb forgatókönyvvé válhat, hogy a Magyar Energia Hivatal felfüggeszti a több mint kétszázezer lakost gázzal ellátó szolgáltató engedélyét. A nehéz helyzetbe került cég szerint a gondokat egy 2,8 milliárd forintos kintlevőségük okozza.

Dékány Lóránt
2011. 01. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról tegnap beszámoltunk, több piaci forrásunk egybehangzóan arról számolt be, hogy az EMFESZ több milliárd forinttal adós az elosztócégeknek. Utóbbiak pénzügyi garanciákat kértek a kft.-től, amiket nem kaptak meg, így kilátásba helyezték, ha szerda délig nem jutnak a pénzükhöz, akkor felfüggesztik az EMFESZ-szel fennálló szerződésüket. Márpedig ez – mivel a gáz nem tudna eljutni a fogyasztókhoz – a társaság engedélyének felfüggesztésével járna, amit a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) kellene végrehajtania.
Úgy tudjuk, hogy a több mint kétszázezer lakossági ügyfelet ellátó társaságnak végül nem sikerült előteremtenie határidőre a szükséges pénzt, így egyre valószínűbb, hogy a MEH a felfüggesztés mellett dönt. Ez egyébként nem jelentené azt, hogy az EMFESZ ügyfelei fűtőanyag nélkül maradnak, ilyen esetben ugyanis a MEH-nek ki kell jelölni, hogy mely szolgáltató vagy szolgáltatók veszik át az érintett fogyasztókat. – A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium figyelemmel kíséri az EMFESZ körül kialakult helyzetet – tudatta lapunkkal Bencsik János, a tárca államtitkára. Hozzátette: minden fogyasztó gázellátása biztosított. Hangsúlyozta, hogy a minisztériumnak egyelőre nincs oka a beavatkozásra.
Az EMFESZ a kezdetleges gáztőzsdeként funkcionáló Napi Földgáz- és Kapacitáskereskedelmi Piacon (NFKP) is 2,2 milliárd forintos tartozást halmozott fel. Emiatt az NFKP elszámolóházaként is tevékenykedő Keler-csoport lehívta a kft. bankgaranciáit, ám mivel az nem fedezte a hiányzó összeget, így az összes NFKP-n kereskedő tag által összeadott kollektív garanciaalapból kellett felhasználnia 1,1 milliárd forintot. Csiszér Péter, a Keler stratégiai és ügyfélkapcsolati igazgatója lapunknak elmondta, az EMFESZ nem pótolta vissza ezt a pénzt a tegnapi határidőig, így az elszámolócég a többi szereplőt utasította, töltsék fel az alapot.
Az EMFESZ tegnapi közleménye szerint csaknem hárommilliárd forintos lejárt tartozása van velük szemben Pomázi Csaba cégeinek: a Dunacent, az Energott, az Alfa-Nova és a Szegedi Hőszolgáltató kft.-knek. Hangsúlyozták, a követelésük érvényesítéséhez a társaság minden lehetséges polgári és egyéb jogi eszközt – ideértve többek között a készfizető kezességek érvényesítését, a felszámolási eljárások megindítását – igénybe vesz. A közlemény rámutat, a felsorolt cégek „súlyos és rosszhiszemű szerződésszegő magatartása megnehezíti az EMFESZ hosszú távú gázvásárlási szerződéseinek előfinanszírozását”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.