Pár hete a párizsi Drouot aukciós ház minden hivatalos indoklás nélkül lefújta a korábban nagy felhajtással beharangozott Picasso-árverését. Mintegy száz műtárgy – főként rajzok, vázlatok, kerámiák, könyvek – került volna kalapács alá Maurice Bressenu hagyatékából. Valószínűleg a Pablo Picasso életművével foglalkozók sem tudnák kapásból, kit takar a fenti név. De ha azt mondanánk nekik, hogy Nounours, akkor bizonyára közülük sokaknak beugrana a feladványra a megoldás.
A művész életének utolsó éveiben – 1967-től 91 éves korában, 1973-ban bekövetkezett haláláig – Nounours Picasso sofőrje és amolyan mindenese volt, gyakorlatilag irányította a házak körüli teendőket. Picasso hosszú élete alatt nemcsak művészek egész sorával került baráti kapcsolatba, hanem a körülötte megforduló egyszerű emberekkel is jó viszonyt ápolt.
Közülük is nagyon szerette Nounours-t, akinek becenevét ő adta, amely magyarul Mackót jelent. Az évek folyamán a sofőr jó munkája elismeréséül számtalan ajándékot kapott a mestertől, apróbb rajzai, róla készült, dedikált könyvek, de karikatúrái, skiccei is szerepeltek az adományok közt. Most Mackó örökösei ezeket szerették volna áruba bocsátani.
A közelmúltban felbukkant egy gyűjtemény, amely hullámokat keltett a műtárgypiacon: 271 eddig nem ismert Picasso-alkotás került elő egy provence-i garázsból. A mester korai korszakából származó, a XX. század elején készült műveivel állt elő egy nyugdíjas villanyszerelő majd negyvenévnyi hallgatás és rejtegetés után.
A szakértők csak tátották a szájukat nemcsak a megtalált művek mennyiségén, hanem azok minőségén is. A kék korszak jelentős alkotásainak előtanulmányai kerültek elő, például az 1915-ben készült Harlekin vázlatai. Különös értéket képvisel az a kilenc kollázs, amelyet Braque-kal készített Picasso, ezek a kubizmus előszobájának tekinthetők. Emellett rajzok, akvarallek, a kortársairól készített karikatúrák, vázlatfüzetek kerültek elő. A művészettörténészek szerint ma legalább 60 millió eurót (mintegy 16 milliárd forintot) ér ez a gyűjtemény.
De ki is a szerencsés, aki ezt a mesés kincset majd negyven évig őrizte? A hetvenes éveiben járó Pierre és Danielle Le Guennec a boldog tulajdonosok, ők tartogatták évtizedekig garázsukban ezt a vagyont. Hogyan került hozzájuk ez a gyűjtemény, amikor a művészet saját bevallásuk szerint hidegen hagyja őket? Itt kell visszakanyarodnunk Mackóhoz. Feltehetően ő ajánlotta be Pierre-t, az unkatestvérét Picassónak a házaiban elvégzendő villanyszerelési munkákra.
Pierre Le Guennec 1970-től évekig – nagyrészt egyedül – dolgozott Picasso vagy hat házában, felújította a vezetékeket, elektromos biztonsági rendszert épített ki. A villanyszerelő a Nice-Matin francia napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy ha egy munka végéhez közeledett, akkor az idős mester szinte rituálészerűen mindig meghívta egy teára, amely mellett elbeszélgettek, és gyakran a társalgás végén ajándékozott neki egy „semmiséget”.
A villanyszerelő Picasso halála után is folytatta a munkát. Egyszer kellett volna a hely, ám a műterem padlóján mindenhol rajzok hevertek, mint a mester életében. Jacqueline ekkor így szólt hozzá: „A festményeken kívül mindent vihet.” Igaz vagy sem, már nem tudják kideríteni, ugyanis az özvegy 1986-ban golyót repített a fejébe.
A Le Guennec házaspár egy éve úgy látta: eléggé idősek ahhoz, hogy az utódaiknak is anyagi biztonságot teremtsenek, ezért gondoltak a gyűjtemény áruba bocsátására. Ám ehhez kellett a Picasso Alapítvány hitelesítése, ugyanis a művek nem voltak szignálva. A nagy hatalmú alapítványt a 63 éves Claude, a hat Picasso-örökös egyike vezeti. Évente úgy négyszáz megkeresés történik olyan kéréssel, hogy igazolják egy műtárgy valódiságát.
Egy éve, januárban Pierre-től 26 fekete-fehér fényképpel ellátott levél érkezett az alapítványhoz a művek hitelesítését kérve. A munkák nagy valószínűséggel Picassótól származtak, de egyetlen katalógusban, dokumentumban sem akadtak a nyomukra. Megindult a felek közt a levelezés. Márciusban Le Guennecék újabb 39 fotót küldtek a gyűjteményükről, mintegy igazolandó, hogy a férj becsületes munkájáért kapta ezeket az ajándékokat.
Az alapítvány személyes találkozót kért a tulajdonosoktól, amelyre az ősszel került sor. Erre Le Guennecék fekete bőröndjükben fel is hoztak Párizsba 59 Picasso-művet. A gyűjtemény nagy része 1900 és 1923 közt készült munkák, de néhány az 1930-as évek első feléből való. Pablo Picassót nagy bohémnak tartották, ám ő, mint valami könyvelő, számon tartotta elkészült alkotásait. Tudatában volt annak, hogy egyszer majd ezek különleges értéket fognak képviselni. Az 1920-as évektől már nem szorult rá, hogy megélhetésének fedezésére eladja festményeit. Ő válogatta meg a vevőket, ő adta meg az árakat. Minden eladott festményt aláírt, feljegyzett, a hamisítás megakadályozására néha titkos számmal látta el a művét, amelynek jelentését csak néhányan ismerték.
Claude kizártnak tartja, hogy ennyi, ráadásul fél évszázaddal előbb készült Picasso-mű a mester hozzájárulásával került volna ki műterméből. Megtette a feljelentést, a „gyűjteményt” a nyomozók lefoglalták, és megkezdték a vizsgálatot. Az örökösök, hogy elkerüljék az anyagi megfontolás vádját, előzetesen lemondtak a francia állam javára a művekről.
Nounours Picasso-hagyatékát nem kérdőjelezi meg senki, amely töredékét éri csak a most előkerült gyűjteménynek, mégis azt kellett visszavonni az eladástól. Az aukciós cég nem tartotta alkalmasnak az árverés időpontját. Ma már biztos meggondolná, hogy kit ajánl a mesternek villanyszerelő-munkára.
origo.hu
Újra medvét láttak Nógrádban
