Roham előtt

Az érdeklődésre jellemző, hogy a csíkszeredai főkonzulátuson már nem lehet időpontot kérni, mert június végéig minden hely betelt – hétezernél is többen jelentkeztek –, annak ellenére, hogy létszámban és irodahelyiségben is bővítették a kapacitásukat

Pár nap csupán, és megkezdődik a tényleges nemzetegyesítés: a határokon kívülre szorult magyarok (vissza)kérhetik a magyar állampolgárságot. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy előre megmondjuk: január harmadikától, vagyis az év első munkanapjától az egyszerűsített honosítási kérelmek valóságos áradata indul el Budapest felé. A hazai államigazgatásnak a rendszerváltozást követő történelmében nem volt ehhez mérhető összetettségű feladata, hiszen a hivatalnokoknak most három hónap alatt kell dönteniük olyan kérdésben, amellyel korábban elméletileg egy évig, a gyakorlatban viszont ennél jóval több ideig is szöszölhettek. Ráadásul eddig évente négyezer állampolgársági kérelemmel kellett foglalkozniuk, most az első esztendőben, vagyis 2011-ben akár több százezer kérvény is beérkezhet.
Az érdeklődésre jellemző, hogy a csíkszeredai főkonzulátuson már nem lehet időpontot kérni, mert június végéig minden hely betelt – hétezernél is többen jelentkeztek –, annak ellenére, hogy létszámban és irodahelyiségben is bővítették a kapacitásukat. A várható roham miatt a környező országokban lévő magyar külképviseletek dolgozóinak létszáma összesen negyvenkilenc fővel bővült, és húszfős tartalékállományt hoztak létre a külügyi tárcánál. Ők majd ott lesznek bevetve, ahol még így is túl hosszúak lesznek a sorok. Budapesten is új ügyfélszolgálati irodában, tizenkét pultnál fogadják azokat, akik egyenesen a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban adnák be a kérésüket (emellett még az összes hazai anyakönyvi hivatalnál, vagyis csaknem kétezer helyen lehet kopogtatni ez ügyben), és oda is már több százan jelentkeztek időpontot igényelve. Kisebb, de nem jelentéktelen érdeklődéssel számolhatunk még a legtávolabbi követségeken is – e sorok írója nemrég járt Algériában, ahol az ottani konzulátusunkon szintén többen érdeklődtek a lehetőségről, és januártól erre is kiképzett diplomata várja az érdeklődőket. A közhely ugyanis, miszerint mindenhol vannak magyarok, kibővítve is működik: mindenhol vannak határon túli magyarok is. Ők most végre hivatalosan is szeretnének magyarokká válni, korábban ugyanis nemritkán megalázóbbnál megalázóbb helyzetbe kerültek a magyar diplomáciával való találkozáskor. Egyik barátom sok évvel ezelőtt Ammánban volt nagykövet, és amikor – számára természetesen módon – a március tizenötödikei ünnepségre meghívta a muzulmán országban élő összes magyarul beszélő nemzettársunkat, valaki félve megkérdezte tőle: tényleg mi is bejöhetünk, mert az előző nagykövet csak azokat engedte be a kapun ünnepelni, akiknek volt magyar útlevelük is? Egy másik barátom Székelyudvarhelyről ment ki Amerikába. Amikor a washingtoni nagykövetségünk magyar táncot szeretne valakinek bemutatni, őt és feleségét hívja fellépni. A feleség Amerikában született, de mivel szülei ötvenhatosok, gond nélkül megkapta a magyar állampolgárságot. A férjnek (eddig) nem járt ez a lehetőség. Ha táncolni kellett, hamar megtalálták a telefonszámát a diplomaták, viszont ha ő kért állampolgárságot, széttárták a kezüket, pedig még lakása is van a Balatonnál.
Technikailag nem nagy kunszt a változás: az Országgyűlés által május 26-án elfogadott jogszabály tulajdonképpen az 1993-as állampolgársági törvény módosítása. A január elsejétől alkalmazandó egyszerűsített honosítási eljárásban a kérelmezőnek – amennyiben igazolni tudja a saját vagy valamely felmenője egykori magyar állampolgárságát vagy magyar származását – nem kell Magyarországon letelepednie (és itteni megélhetését igazolnia), és nem kell állampolgársági vizsgát sem tennie. (Egy ilyen vizsgán, szigorú vizsgabiztos mellett gyaníthatóan a „bennszülöttek” zöme is elhasalt volna, hiszen hányan tudnának hosszan beszélni például arról, hány generációja ismert az állampolgári jogoknak?) A kérelmezőnek a fentebb már említett feltételen kívül csak azt kell igazolnia, hogy beszél magyarul, és hogy a hazai jog szerint büntetlen előéletű, valamint honosítása nem sérti az ország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.
Bár a jogszabály már augusztusban hatályba lépett, sokan – főleg a hivatásos rettegők – arra számítanak, az igazi nemzetközi cirkusz csak most kezdődik. Pedig még a leghangosabb szomszédnál, Szlovákiánál is változni látszanak a dolgok. Robert Fico azóta már nem kormányfő, és a július 17-én életbe léptetett ellentörvény érvényes még, de az Iveta Radicová vezette új kabinet módosítani kíván a kettős állampolgárság szigorú tiltásán. Északi szomszédunknál különben eddig tizenkilencen veszítették el szlovák papírjaikat amiatt, mert felvették egy másik ország állampolgárságát. A Hospodárské Noviny pozsonyi gazdasági napilap munkatársa kitúrta a belügyminisztériumi iratokból, hogy tíz újdonsült osztrák, hat német és egy-egy holland, olasz, illetve magyar állampolgár járt így, és mindannyian külföldön élnek. A másik állampolgárság felvételét különben nem kell bejelenteni: ha valaki csendben (például egy magyarországi turistaúton) megkéri, és siker esetén nem lobogtatja az útlevelét, erőszakkal nem ellenőrizhetik.
A határokon túl élő nemzettársaink állampolgárságának kérdését különben már rég rendezni kellett volna, és kevéssé szégyenlős szomszédaink (például Románia, Horvátország, Szlovénia és mások) már régen meg is tették. Korábban nem volt meg hozzá a kellő bátorság – a Fidesz az 1998–2002-es kormányzati ciklusában ugyan nekifogott valaminek, de aztán elfogyott a kurázsi, és állampolgárság helyett csak státustörvény született. Cserébe beinkasszálta ugyanazokat a pofonokat a szomszédoktól – és az ellenzéktől –, mint amiket a nagyobb falatért is kapott volna, így sikerült a lehető legrosszabbul kijönnie a történetből. Később jött a gyászos emlékű népszavazás 2004. december 5-én, amely ha másra nem is, arra talán jó volt, hogy sokan elgondolkodjanak az anyaország önzésén, és talán ennek is köszönhető, hogy a felmérések szerint ma már a lakosság hatvan százaléka egyetért azzal: a határon túl élő magyaroknak is jár a magyar állampolgárság.
Keveset beszélnek róla, de nagyon fontos: sokan a magyar nevüket is visszakaphatják, hiszen a kérelemben az állampolgárság mellett az is kérhetik, hogy saját vagy felmenőjük egykori magyar családi nevét visszakapják, így például az erdélyiek esetében a Sabauból újra Szabók lehetnek, az Agostinból pedig Ágoston. Természetesen lehet kérni a nemre utaló végződés elhagyását is, ez a felvidékiek esetében lehet fontos, hiszen akadnak, akik a Borbélyová helyett jobban örülnek az egyszerű Borbélynak. És nem utolsósorban kérhető az utónév magyar megfelelője is, így akiket régen – sokszor a szülők tiltakozása ellenére – Ionként, Petruként és Mihaiként anyakönyvezett a kommunista hivatalnok, azoknak most életükben először papírjuk lehet arról, hogy igazából Jánosnak, Péternek és Mihálynak hívják őket.
Néhány nap, és elérünk a két évtizedes adósság felszámolásának utolsó állomásához. Ha a nyolcszázharmincmillió forintból kiépített rendszer nem omlik össze, néhány hónapon belül olyan emberekkel találkozhatunk szerte a Kárpát-medencében, akik hosszú évtizede várnak arra, hogy visszakapják azt, ami a világ legtermészetesebb módján az övék volt valamikor.