A köztársaság ellensége

Először az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor éreztem ezt a furcsa, zavarba ejtő érzést. Addig úgy tudtam, hogy Gyurcsány Ferenc és én eltérően ítéljük meg Gyurcsány Ferencet, aztán kiderült, hogy az akkori miniszterelnök valójában saját maga szerint is hazug és kormányzásra alkalmatlan politikus. Most pedig, hogy megismerhettük a 2006 nyarán készült alkotmánytervezetet, újabb kompromittáló tény lepleződött le: a lelkünk mélyén az új alkotmány kívánatos tartalmáról sem gondolunk olyan nagyon mást. Azt ugyanis, hogy Gyurcsány nem ismerte az ominózus alkotmányszöveget, egyszerűen nem hiszem el, friss, kardcsörtető blogbejegyzését pedig nem tudom komolyan venni.
Szóval jó tudni, hogy ő és én az eddigi látszat ellenére közösen valljuk, hogy a Szent Korona említése az alkotmány preambulumában nem oktalan múltba révedés, „csupán” nemes történelmi hagyományaink előtti tisztelgés, ami nem írja át az államformát sem. De azt is egyezően gondoljuk, hogy Magyarország parlamentáris demokrácia és köztársaság, ahol a népképviseleti Országgyűlés az alkotmányozó testület, amelynek szabályos döntése után az alaptörvény legitimációjához nem szükséges megerősítő népszavazást tartani. Feltételezem, a Fidesz–KDNP tervezetét is olvastuk mindketten, ezért meggyőződtünk róla, hogy minden jelentős változtatási szándék ellenére az nem nyúl a rendszerváltozáskor kialakított államszervezet alapjaihoz. Természetesen a Nemzeti hitvallásnak nevezett bevezetőt meghatározza az alkotmányozó többség politikai karaktere, de a nem hívő, nem jobboldali vagy a család szerepéről másként gondolkodó magyarok kirekesztését vizionálni ez alapján nem egyszerűen tömény rosszindulat, hanem a leírtak meghamisítása. Mindebből az is következik, hogy a „nem engedünk a ’89-ből” jelszónak nagyjából annyi értelme van, mint sajtószabadságot szabadon és háborítatlanul terjesztett kormányellenes újságban temetni.
A kormány szerint a gyurcsányi tervezet hitelteleníti az MSZP kritikáját az alkotmányozással kapcsolatban, ráadásul a párt olyan pontokon is támad, amelyek abban a szövegben is szerepeltek. Nem tudom, a szocialisták esetében értelmezhető-e még a hitelvesztés fogalma. Az az állítás, hogy az MSZP-ben senki sem ismerte a 2006-os anyagot, nehezen hihető, hiszen azt nyilvánvalóan politikai, politikusi megfontolások formálták. Érdekes kérdés, hogy a szocialista kormányfő miért rendelhetett meg öt éve egy alkotmányszöveget, amikor pártjának és a mögötte álló koalíciónak nem volt kétharmada. Úgy sejtem, Gyurcsány egy nagyszabású kommunikációs offenzívára készült, ám a tervet a koncepcióval együtt elsodorta az őszödi botrány.
Ez a történet számomra a bukott miniszterelnök, az MSZP és a társutas balliberális értelmiség cinizmusáról szól. És arról, hogy ez a társaság Heller Ágnestől Gyurcsány Ferencig sohasem fog megbékélni a demokratikus magyar jobboldal létezésével, azzal pedig különösen nem, hogy húsz év küzdelem után ez a jobboldal éljen is az átmeneti rendszer konszolidálására kapott felhatalmazásával. Amikor Hiller István azt mondja, hogy a feudalizmus bűzét érzi, belőle árad az Andics Erzsébet-féle, a polgári jobboldal létjogosultságát tagadó marxista történelemszemlélet áporodott levegője. A kormánypártok tervezetét számos ponton vitathatná alappal az ellenzék, de – ezt illusztrálja a Petrétei-féle dokumentum is – olyasmi nincs benne, ami indokolja a parlamenti vita bojkottját, a jogállam végét jósoló hisztériakeltést vagy Mesterházy Attila végletes kijelentését, miszerint a frakciója nem esküszik fel az új alkotmányra. Miért, mit csinál, illegalitásba vonul?
Gyurcsány Ferenc kormánya titokban olyan alkotmányszöveget készített, amelyre ma azt mondaná: ilyesmit csak a köztársaság ellensége gondolhat, vethet papírra. Sebaj, hátha megint sikerül egy mesterséges törésvonal mentén kettészakítani az országot!