A himpellér régebben a sodródó, link alakok minősítője volt. A meister, magyarul a mester évszázadok óta a megbecsült szakember jelzője. Nem volt ez mindig így. A céhrendszer megerősödésével nyerte el a meister igazi rangját a céh garantálta minőséggel. „Ki mindenbe kap, mindenben himpellér” – jegyzi le e szólásmondást az 1820-as példabeszéd gyűjteményébe a nyelvújító Dugonics András. Aki mindenbe belekap, semmit sem fog. A jó szakember sosem kapkod. Nem úgy a kontár, a stümper, a pfuscher (fusizó), a himpellér.
A Müpa saját produkciójában bemutatott A nürnbergi mesterdalnokok mestermű, úgy is mondhatnánk, hogy mesterek műve. Richard Wagner mesteré s a történet céhekbe tömörült alakjaié. Közülük is kiemelkedik a Meistersinger Céh, legkiemelkedőbb alakja Hans Sachs (1494–1576) nürnbergi cipészmester.
A vándorévek során legalább három éven át ő is valcolt, azaz „keringett” több város cipészmesterénél, tanulva, tökéletesítve tudását. A mesterdallal e valcolás során ismerkedett meg. A Meisterlied a polgári dalművészet egyik formája. A XIV. század elején Frauenlob mesterdaliskolájában alakult ki. A kézműves költők, a meistersingerek újítják meg a lovagi lírát. Céhmesterek és céhlegények szigorú szabályok szerint megírt dalaikban a köznép számára emberközelibb életfelfogást jelenítenek meg a mesterkélt udvari lírával szemben.
De ki volt ez a cipész írózseni, ez a Hans Sachs, aki meg kellett hogy ihlesse Wagnert?
A nürnbergi Sachs tímárnak tanult, majd cipész (schumacher) lett, és 82 életéve alatt megírt 4275 mesterdalt, emellett színpadi művek, mesék, zsoltárok, farsangi játékok és példázatok egész sorát vetette papírra s gondoskodott kiadásukról. Míg ezekben az években (XVI. század) mi a törökkel küszködtünk, Nürnbergben – ahogy azt Richard Wagner is megörökítette vígoperájában – énekversenyeket rendeztek. Ha Európa békésebb régiójában élünk, a budai, kassai, debreceni, győri, soproni pékek, kőművesek, cipészek, asztalosok, rézműves, szabó-, gyertyaöntő és más mesterek is zenéléssel, énekek komponálásával tették volna kerekebbé világukat, s kelhettek volna versenyre Hans Sachsékkal. Ám háborús gondjaik közepette ilyenekkel ők nem foglalkozhattak.
És mégis! Kész csoda, hogy akadt egy magyar ember, aki 1570–71-ben nem csak az akkor már idős mester, Sachs cipőit vásárolhatta meg Nürnbergben, de költői műveit is. Ez az ifjú nem céhlegényként, nem valcolása útján jut el Németországba.
Nemes ifjú ő, aki két-három évig tanul Nürnbergben, majd Páduába utazik, amelynek egyetemén nevelője – Bornemisza Péter – is megfordult. A tinédzser, kiről szó van, a pályakezdő Balassi Bálint (1554–1594), a magyar nyelvű költészet első európai mércével mérhető képviselője.
Elképzelhetetlen, hogy ez a vagány, akkor már legalább négy-öt nyelven beszélő, minden iránt érdeklődő, írogató vitéz, ifjú úr 1570–71 környékén fel ne keresné Nürnberg egyik nevezetes férfiúját, büszkeségét, a cipő- és dalkészítő Hans Sachsot. Nyelvtudása okán eszmét cserélhet vele, néhány, a köznép életfelfogását tükrözőt művét el is olvassa. Később, például a Végek dicséretében talán költészetét is megihleti: „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett / Szebb dolog az végeknél?!” Az egykori valcoló mesterlegények alkalmazásuk végeztével nálunk Budán, a Vízivárosban az Iskola és a Vám utca sarkán hagyták kézjegyüket. Minden továbbálló, valcoló-vándorló mesterlegény egy maga készített gömbfejű vasszöget vert az ott álló fa törzsébe.
Jómagam 1953 óta lakom a környéken. A dió nagyságú gömbfejjel kikovácsolt vasszögek tuskója még 1960-ban is ott állt a mai óvoda sarkánál. A fát s szögeit közel százötven éven át rács vigyázta. Ma vastuskó emlék helyettesíti. A nürnbergi mesterdalnokok mostani bemutatója a Müpában érdekes alkalom arra, hogy magyar szerzők Balassi szemszögéből gondolják tovább Wagner vígoperáját – akár musical formában is. Miért ne?! Balassi és Hans Sachs megér egy misét!
A szerző nyugalmazott rádiós újságíró
