Akkor, 431 éve, Esztergom vára alatt, 1594. május 30-án éppen hétfő volt. Pünkösd hétfője. „Meghozta az Isten piros pünkösd napját”, énekelték talán már akkor is a falusi pünkösdölők, király- és királynéválasztók az éneküket. Balassi Bálint lobos sebbel feküdt az Esztergom várát ostromló keresztény hadak ispotályában, Szentkirályban. Hol volt már akkor az „Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje, / Mindent egészséggel látogató ege…”, ahogy egykor a Borivóknak való című versét kezdte a pünkösd költője?
A sok megpróbáltatást megélt Balassi Bálint piros pünkösd napja élete utolsó napjának bizonyult. A királyi csapatok május 4-én érkeztek a török uralta Esztergom alá, soraikban Balassival.
A fallal kerített Víziváros nyugati oldalán a királyi hadak május 19-ére lőttek rést. Nyolcszáz német és magyar önkéntes indult rohamra a résen át. Köztük Balassi Bálint.
A magyarok Pálffy Miklós és Nádasdy Ferenc vezetésével támadtak. A roham korainak bizonyult. A zseniális, több nyelven beszélő és író költőnk számára végzetesnek. „Imhol jő nagy sebbel! / Lőtt halálos sebbel” – írja Rimay János, Balassi költői hagyatékának gondozója, kiadója. Az ostromlók bontotta rést a legjobb török vitézek védték. Parancsnokuk, Kara Ali bég e harc során katonáit biztatva esett el: homlokon találta egy golyó. A rohamozók is súlyos veszteségeket szenvedtek. Kétszázan vesztették életüket, de a résen behatolni nem tudtak.
Az „Ő felsége hadnagyaként” a Balassi mellett rohamozó Thurzó György így számolt be erről a feleségének írt levelében: „Az ustromrul az német gyalog futamodott volt meg, mind bal kéz felől s mind jobb kéz felől sok ember hullott el mellettem (…) Balassi Bálint is sebes.” Pálffy parancsnok többedmagával csak úgy menekült meg, hogy egy emlékkő árnyékába húzódott a törökök szakállas puskáinak golyói elől. Balassi András följegyzése: „Anno 1594. die 19. Maii Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek a vízvárnak, lőtték meg Balassa Bálint Uramot az ostromon. Minden két combján általment a golóbis, de csontot és ízet nem sértett.”
Előszörre nem is bizonyult végzetesnek Balassi sebesülése. Aztán magas sebláz kínozta, gyengítette a végvárakban is vitézkedett költőnket. Balassi András a német seborvost, „barbélyt” hibáztatja mindezért: „Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen die 30 eiusdem.”
Sorsának állítólag még török megörökítője is akadt. Eckhardt Sándor 1951-ben kiadott közleménye szerint Kátib Çelebi török krónikásnak az ostromról szóló leírásában talán felismerhető Balassi alakja.
A keresztény hadak soraiban számos olasz származású hadfit, szakembert találunk. Míg Lengyelországban, Erdélyben és Bécsben ismert volt a Zólyomban született költő neve, Itáliában nem. Esztergom ostromáról mégis az olasz résztvevők levelei tudósítanak a legrészletesebben. A gazdag kéziratos anyagban sokáig hiába keresték a magyar költő nevét.
Végül egy olasz filológus, Armando Nuzzo talált rá a milánói Biblioteca Ambrosianában, amelynek nyomára Klaniczay Tibor vezette. A címe Lettera scritta dal Petrino ingegniero sotto Strigonia (Petrino mérnök levele Esztergom alól). Aki teheti és arra jár, a Milánói Bibliotecában kikérheti és meg is nézheti ezt a tudósítást. A hadmérnök Petrino részletes leírását adja az 1594. május 4-e után történteknek. Többek között a török erőd elleni, május 19-i nagy támadás sebesültjeinek nevét is felsorolja, közöttük Balassiét. Őt külön kiemeli a szerző, mert nagy barátjaként említi:
(A parancsnok) „elindította az embereit, magyarokat és németeket, akik a tüzérségi tűz után testükkel benyomultak a leégett viskók közé (…) ki voltak szolgáltatva az ágyú- és puskalövéseknek. Ez a dolog majd’ egy óra hosszat tartott a nézők nagy együttérzése mellett, azután anélkül, hogy rá tudtak volna törni az ellenségre, mindenki visszavonult, s ott veszett vagy száz ember és négyszer annyi megsebesült, közöttük Curzio tábornok, aki azután meg is halt, vele néhány német kapitány és Balassi, az én nagy barátom (…).”
Vannak, akik úgy vélik, Balassi azért érkezett Esztergom alá, hogy visszaszerezze hírnevét és becsületét, amit korábban elvesztett az unokanővérével kötött bűnös házassága meg a számos per okán, amelyeket részben tulajdoni viták miatt kellett folytatnia. Valamiféle halálösztön, öngyilkos hajlam vezethette mások szerint. Valószínűbb, hogy a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste, a keresztényi önfeláldozást.
Pünkösd hétfője volt. Balassi több költeményében is szinte szerelmesen említi a tavasz-, az újjászületést hozó ünnepet: „Sőt még az végbéli jó vitéz katonák, / Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják, / Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.” Az ifjú évek múltán Esztergom alatt is hitet tett az „Emberségről példát, vitézségről formát” végvári harcos kötelességének.
„E harcban a serény éfjú, Balassa Bálintnak, ki Marsnak és Pallasnak egyenlőn szolgált, mindkét ágyéka átlövetett, mely sebben, noha csontsérelmet nem szenvedett, néhány nap múlva elhalt” – jegyzi fel a szemtanúként jelen lévő Istvánffy Miklós történetíró. A serény ifjúnak aposztrofált Balassi negyvenedik életévében járt. A pünkösd költője, mártírja.
A szerző nyugalmazott rádiós újságíró
