A magánember

Vajon Gyurcsány nem meri egyedül hagyni Molnár Csabát, vagy a volt kancelláriaminiszter fél attól, hogy ha az egykori miniszterelnök magára marad, még képes és kárt tesz valakiben vagy valamiben? Igazság szerint mindkettőnek szüksége lehet az őrző-védő kíséretre, de lehet, hogy nyugtatólag hatnak egymásra, s terápiás céllal vannak együtt sülve-főve.
A minap a romagyilkosságok bírósági tárgyalásán jelentek meg szinte kéz a kézben. Jelezve a kíváncsiskodó nagyvilágnak, az ő szívük csordultig van szeretettel, megértéssel és toleranciával, amit az ilyen ügyekben különösen ajánlatos demonstrálni. Természetesen magánemberként mentek, de ilyenkor a legapróbb nüánszok is különös jelentőséget kapnak. Például az, hogy Gyurcsányon volt szemüveg, Molnár Csabán meg nem. Valójában ahogy helyet foglaltak, Molnár személye tökéletesen érdektelenné vált, csak mi erőltetünk rá néhány Gyurcsányról lepergő figyelemmorzsát. Gyurcsányt viszont körülrajongták a riporterek, és ő saját nagyszerűségétől könnyekig meghatva, elfúló hangon rebegte el: azért jött, mert részvétét és együttérzését szeretné kifejezni az áldozatok és a hozzátartozók iránt. Egyrészt mint apa, mint férj, mint politikus, másrészt mint a támadássorozat idején miniszterelnöki tisztséget betöltő személy. Az igazán megindító szöveg csak ezután következett. Azt mondta, politikai büszkeséget érez, hogy miniszterelnökként kormányával együtt annak idején kifejezte együttérzését és szolidaritását az áldozatok hozzátartozóinak. S büszkeséget érez azért is, mert nem a könnyebb utat választották, ellenálltak az ördögnek, s nem beszéltek cigánybűnözésről.
Pont a romagyilkosok perének tárgyalásán szerencsétlen dolog a cigánybűnözés kifejezéssel bármilyen kontextusban előhozakodni, mert hátborzongató asszociációkra ad alkalmat, de egy közjogi méltóságnak (még ha egyelőre múlt időbe tették is) nehéz magánemberként megjelenni egy politikai szálakkal átszőtt bírósági tárgyaláson. Bár túlzottnak érezzük egyes orgánumok és Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének indulatos reagálását, miszerint Gyurcsány befolyásolná a bíróságot az ítélethozatalban, a felvetésben vannak megfontolásra érdemes szempontok. Mert Gyurcsány valóban nem tett semmi olyasmit, amiből a bíróság befolyásolására következtethetnénk, nem pattant fel, és nem ragadta magához a szót. Tényleg úgy viselkedett, mint egy civil, mint egy magánember. Ám nem tudni, hogy a negyedrendű vádlott hirtelen elhallgatása összefüggésben áll-e a magánemberré átvedlett nagyon fontos közember váratlan megjelenésével.
S úgy általában, amíg az összekuszált s hihetetlen dilettantizmusra, sőt kifejezett ostobaságra valló titkosszolgálati szálakat ki nem bogozzák, addig az éppen akkor aktuális miniszterelnök nem lehet még átmenetileg, egy röpke részvétnyilvánítás erejéig sem magánember. Bírósági megjelenése akaratlanul is fellépésnek hat, s ha a bírót nem befolyásolja is, a vádlottak, a tanúk nyomásgyakorlásként érzékelhetik. Érdekes, hogy Gyurcsány a gyilkosok bírósági tárgyalására elment, de a saját ügyeinek kivizsgálásán, felderítésén, megítélésén, lett légyen az parlamenti vizsgálóbizottság vagy független magyar bíróság, nem érezte szükségét személyes jelenlétének. Távolmaradásának két lehetséges magyarázata van. Azokon a tárgyalásokon nem érzett elegendő büszkeséget, netán Molnár Csaba nem akarta elkísérni.