Álomból elvárás: cél a feljutás

Eleinte álmodtunk róla, majd reméltük, az idén viszont elvárjuk a feljutást. Így is megragadható a magyar hoki fejlődése az elmúlt évtizedben. S nem csupán a szurkolók, újságírók gondolkoznak így, Ted Sator szövetségi kapitány sem kertel: az aranyérem a magyar válogatott célja a holnap a Papp László Budapest Sportarénában megkezdődő divízió I-es világbajnokságon. Az esemény dramaturgiája tökéletes, előreláthatólag a jövő szombati utolsó mérkőzésen Magyarország és Olaszország között dől el az első helyezés sorsa.

Vb-program. Április 17., vasárnap: Olaszország–Spanyolország 16.00, Magyarország–Hollandia 19.30; április 18., hétfő: Olaszország–Hollandia 16.00, Magyarország–Koreai Köztársaság 19.30; április 20., szerda: Hollandia– Spanyolország 16.00, Olaszország–Korea 19.30; április 22., péntek: Hollandia– Korea 16.00, Magyarország–Spanyolország 19.30; április 23., szombat: Korea– Spanyolország 16.00, Magyarország–Olaszország 19.30.

Nem volt olyan rég, hogy ne emlékeznénk rá, a magyar válogatott három éve egyszer már kivívta az A csoportos szereplés jogát. A szapporói diadalt mindenki bravúrként értékelte. Nem is alaptalanul, amire az ukránok elleni e heti két felkészülési mérkőzés szolgáltat bizonyosságot. A magyar csapat mindkétszer vereséget szenvedett, igaz, csupán egy találattal, hosszabbításban, illetve büntetőpárbajban, de hazai pályán. Ráadásul meggyőződésünk szerint a három évvel ezelőttinél erősebb felállásban.
Az akkori huszonkét fős keretből a mostaniban tizenhárman maradtak: Szuper Levente, Hetényi Zoltán, Horváth András, Sille Tamás, Szélig Viktor, Tokaji Viktor, Benk András, Holéczy Roger, Kovács Csaba, Ladányi Balázs, Palkovics Krisztián, Vas János, Vas Márton. (Pontosabban lehet, hogy ennél is kevesebben, mert ma délelőtt a végső szűkítésnél Ted Sator még két játékostól elköszön.) Azt talán a szakemberek közül is sokan firtatják, hogy Svasznek Bencét és Fekete Dánielt helyes volt-e kihagyni, ám az akkori gárdából egy ember pótolhatatlan: Ocskay Gábor. Ezt ezúttal nem a kegyelet mondatja velünk. Ocskay nemcsak vezéregyéniségként és csupa szív, ponterős játékosként, hanem Palkovics Krisztián társaként is nagyon hiányzik. Évekig, sőt évtizedekig fel sem tűnt, hiszen a jégen szinte összenőttek, hogy Palkovics klasszis center mellett képes igazán jó teljesítményre, amivel az elmúlt két világbajnokságon adós maradt. Ted Satornak az okozza az egyik problémát, hogy a kiváló szélsőt kikkel szerepeltesse együtt. Palkovics szerdán, az ukránok elleni második meccsen Ladányival és Vas Mártonnal állt össze, szinte természetes, hogy ez a sor jól muzsikált. Ebben az esetben viszont Sofron helyét kell megtalálni. Ezért fontos, hogy Sikorcin és Bartalis személyében a tavalyi kerethez képest is két remek centerrel erősödött a válogatott, továbbá Kóger és Magosi is egyértelműen minőségi játékossá érett.
Bartalisra néhány szó erejéig külön is érdemes kitérni. Csupán húszéves, s helytállásának köszönhetően nyáron a svéd másodosztályon belül feljutásra esélyes csapathoz igazolhat. Onnan már csak egy ugrás az első osztály, amely az NHL és KHL mögött valószínűleg a földkerekség harmadik legerősebb bajnoksága. „Gyerekkora óta ismerem, szerény, céltudatos, s persze remek adottságú, tehetséges fiatalember. Ő lehet az első, aki egyértelműen túlnövi a mai napig meghatározó 1975–76-os korosztály tagjait. Nagy jövő áll előtte” – méltatta Bartalist idősebb Ocskay Gábor.
A kapitány másik komoly dilemmája, hogy ki védjen: Szuper Levente vagy Hetényi Zoltán? Sator nem híve a kapusok cserélgetésének, ezért aki holnap Hollandia ellen kezd, várhatóan az olaszok ellen is bizalmat kap. A szakvezető a felkészülés során még csak célzást sem tett arra, melyikükre esik a választása. Nagyobb rutinja talán Szuper mellett szól, s Sator aligha feledi, hogy tavaly Hetényi éppen a szlovénok elleni sorsdöntő meccsen betlizett.
A magyar válogatott szempontjából furcsán alakul a világbajnokság. Japán kiesése miatt még csak nem is négy mérkőzést, hanem inkább kettő plusz kettőt játszik. Hiszen a vasárnap–hétfői etapot követi a péntek–szombati. Igaz, az olaszoknak ugyanígy alakul a menetrendjük.
Az ismert sportolói felfogás szerint egyelőre persze csak a holnapi, első ellenféllel, Hollandiával lenne szabad törődni. Ám beszédes adat, hogy a narancsmezesek talán legjobbja, bizonyos James Schaafsma az olasz második ligában kergeti a korongot. Avagy ha valakit a statisztikai adatok jobban meggyőznek, 17 győzelem, 9 vereség, 3 döntetlen a hollandok elleni mérlegünk; a legutóbbi meccsen, 2008-ban legjobbjaink nélkül is 3-0-ra vertük őket.
Ha velük nem bírunk, kár is az olaszokkal szembeni esélyeket latolgatni.