Holland művek fordítójaként többször töltöttem néhány hetet Amszterdam egyik legkellemesebb negyedében, a világhírű Concertgebouw tőszomszédságában található Vertalershuisban, vagyis fordítóházban. Ide azokat a külföldieket várják, akik épp valamilyen holland könyv saját nyelvükre átültetésén dolgoznak; cserébe kényelmes szobát, kerékpárt, jól felszerelt konyhát, internetkapcsolatot, könyvtárt, múzeumkártyát és nem utolsósorban havi ezer euró zsebpénzt biztosítanak nekik, sőt még odautazási költségeiket is megtérítik.
Ideális feltételek, amelyekhez többé-kevésbé hasonlót nemcsak a németalföldi irodalommal hivatásosan is foglalkozók élvezhetnek: efféle házak működnek tizenegy európai országban – köztük Magyarországon is. A balatonfüredi fordítóháznak helyet adó épület egykor az 1985-ben elhunyt író, újságíró, kultúrtörténész Lipták Gábor tulajdona volt: a „Balaton írója”, a tóval foglalkozó számos könyv és cikk szerzője azzal a feltétellel hagyta az államra gyönyörű házát, hogy azt kulturális célokra használják. Így lelt benne otthonra 1998-ban a Magyar Fordítóház Alapítvány, mely évente sok tucat, a magyar irodalmat Kelet- és Nyugat-Európába, Japánba, Vietnamba, Indonéziába, sőt a lovárira fordító Rostás-Farkas György révén még az itthoni és a szomszédos országokban élő cigánysághoz is „exportáló” szakembert lát vendégül. Anyagi szempontból talán nem olyan fenségesen, mint holland, német, svájci vagy épp walesi társai – az itt dolgozó fordítók az ingyenszálláson túl havi 120 ezer forintot kapnak, ám utazási költségeiket maguknak kell állniuk –, de, mondja Rácz Péter, az alapítvány vezetője, a körülmények és a programok miatt egyáltalán nem kell szégyenkeznünk a gazdagabb országokhoz képest sem.
– A minisztériumtól évi ötmillió forintot kapunk, ami nagyon kevés – avat be költségvetésükbe a „civilben” költő fordítóház-vezető. – Ennek kilencven százalékát elviszi a két alkalmazott, vagyis a gondnok és az én bérköltségem, és akkor számlákat, egyéb terheket még nem is fizettünk. Megbízható támogatónk viszont a balatonfüredi önkormányzat és eddig bőkezűen segített egy magánalapítvány. Nemrég írtam levelet Szőcs Géza államtitkárnak, hogy legalább évi kétmillió forinttal növeljék a támogatásunkat, azzal úgy-ahogy fellélegezhetnénk.
Az évi hétmillió forint persze még mindig aprópénz, de a fordítóház vagy épp a Balassi Intézet által szervezett műfordítói kurzus – ennek keretében évente tíz külföldi műfordító-palánta kaphat képzést Magyarországon – legalább még létezik és működik. Sokkal komolyabb a baj a külföldi kiadóknak adható fordítástámogatással. A Magyar Könyv Alapítványon belül működő fordítástámogatási iroda tavaly még 51 millió forintból gazdálkodhatott, ám a nemrég a Petőfi Irodalmi Múzeumba beolvasztott szervezet idén már csak húszmillió forintot fordíthat erre a célra. Amivel, tudjuk meg Károlyi Dórától, az alapítvány igazgatójától, kelet-európai szinten is az utolsók közé kerültünk.
– A fordítástámogatásra a skandináv országokban és Hollandiában költenek a legtöbbet, Finnországban például átszámítva évi 125, Hollandiában 390 millió forintnyi összeget, de a lengyelek és a románok is felismerték az ebben az eszközben rejlő lehetőségeket. Előbbiek 168, a románok pedig 280 millió forintot fordítanak ugyanerre, de tudomásom szerint most már a lettek és a szlovákok is bőven túlszárnyalnak bennünket.
Keleti szomszédunk tényleg semmit nem bíz a véletlenre, teszi hozzá Rácz: a románok nemrég a párizsi Petit Palais-ben látták vendégül a kontinens legjelentősebb kiadóit, akik ebből okkal vonhatták le a következtetést, hogy ahol pezsgőre van pénz, ott kiadási támogatásra is jut majd. Ezzel szemben a magyar iroda már eddig is csupán négyszázezer forintnyi, a fordító díjára költhető támogatást tudott fizetni könyvenként, ami a műfordítóit anyagilag jobban megbecsülő országokban jó esetben egy-egy könyv fordítási költségének a felét fedezi.
– A problémát tetézi, hogy alapítványként még pályázhattunk más forrásokra, így hangsúlyosabban jelenhettünk meg a nagy könyvvásárokon, ám mivel a Petőfi Irodalmi Múzeum költségvetési intézmény, ezektől a lehetőségektől is elesünk – festi még sötétebbre a képet Károlyi. – Évek óta azért küzdök, hogy a fordítástámogatásra szánt összeg elérje az évi százmillió forintot. Ebből megvalósítható lenne nemcsak a magyar könyvek megjelentetésének támogatása, de idegen nyelvű honlapjaink fenntartása, külföldön megjelenő szerzőink kiutaztatása, a jóval komolyabb marketingtevékenység is.
A mostani forrásmegvonás, véli Rácz, azt jelenti, hogy perceken belül vége lehet a hazánk iránti, irodalmi alapon szerzett érdeklődésnek: a pénzügyi támogatásokkal együtt ugyanis a rendkívül értékes kapcsolatrendszer is hamar leépül, amelyet több évbe telhet újra feléleszteni. Pedig abban mindkét szakember egyetért, hogy kultúrdiplomáciai szempontból nemigen létezik hatékonyabb és olcsóbb népszerűsítési eszköz egy adott ország irodalmának külföldi elterjesztésénél.
– Persze egy-egy filmmel vagy komolyzenei produkcióval is lehet sikert elérni, azonban ezek összehasonlíthatatlanul drágább módszerek – magyarázza Rácz Péter. – Az írott szó viszonylag lassan, de rendkívül mélyen képes hatni. Meg kell nézni, miért vagyunk olyan jók a német könyvpiacon. Ott már a háború előtt és a hatvanas években is sok magyar mű jelent meg, márpedig ez úgy működik, hogy ha az ember lát a szülei polcán egy Márait, Németh Lászlót vagy Szabó Magdát, benne is felébred az érdeklődés az adott szerzők és az általuk képviselt nyelvi közeg iránt.
Az új helyzetben nem nehéz megjósolni, hogy a magyar szép- és tényirodalom s ezáltal az országimázs komoly veszteségekre készülhet külföldön. Miközben a nagyobb nyelvterületeken piaci alapon is talpon maradó szerzők – Esterházy Péter, Márai Sándor, az Utas és holdvilággal Németországban az utóbbi három évben nyolcvanezres példányszámot produkáló Szerb Antal és a többiek – várhatóan továbbra is jelen lesznek a határainkon túli boltok polcain, kérdés, hogyan juthatnak el a magyarul nem tudó olvasókhoz a nemzetközileg még kevésbé ismert Rakovszky Zsuzsa, Hamvas Béla, Örkény István, Krasznahorkai László, Rejtő Jenő s mások munkái. Hogy a nemrég szerbül és horvátul is kiadott Az ember tragédiájáról ne is beszéljünk.
origo.hu
Miért verik egymást ripacs celebek a Sztárboxban? - videó
