Huszonhat férfi alszik az osztályteremnyi szobában a cochabambai rendőrség Heroínas sugárúti bázisán. Rabok és őrzők vegyesen, fele-fele arányban. Emeletes vaságyakon (némelyiken matrac sincs), földre dobott rongyokon. Itt szerencsére meleg van, éjjelre ki lehet nyitni az ablakot. Mosdó, vécé az udvar másik végében, de az emeletről a fogvatartottak csak úgy mehetnek le, ha őreik – akik szintén La Pazból érkeztek, a San Pedro börtönben dolgozó rendőrök – velük mennek.
Hétfőtől tartják itt fogva Bolívia monstre perének vádlottjait, köztük a magyar Tóásó Elődöt. (Illetve egyelőre gyanúsítottjait, mivel – bár a vádirattal már előállt az ügyészség – a helyi jogrend szerint előbb ez a bírói meghallgatás, úgynevezett vádemelési tárgyalás hivatott azt is eldönteni, hogy a vádlottak padjára kerülnek-e Tóásóék.)
A magyar állampolgárságú, az erdélyi Szovátáról származó fiút pontosan két esztendővel ezelőtt, 2009. április 16-án vették őrizetbe a bolíviai hatóságok, miután Santa Cruz egyik szállodájában bolíviai kommandósok rajtaütöttek azon a csoporton, amellyel együtt az országban tartózkodott. A rajtaütést csak ő és egyik horvát társa, Mario Tadic élte túl, a többieket, köztük Rózsa-Flores Eduardót, a csoport magyar–bolíviai–horvát állampolgárságú vezetőjét, valamint az erdélyi, szintén magyar Magyarosi Árpádot a kommandósok agyonlőtték. Rózsa-Flores csapata a bolíviai hatóságok szerint Evo Morales elnök ellen tervezett merényletet, amelyet helyi szeparatista erők támogattak. Egyre többek szerint ugyanakkor a Morales ellenzékének prominens tagjait is vádlottként felvonultató eljárás koncepciós per, amely az elnök hatalmának megszilárdítását és az ellenzékkel való leszámolást szolgálja, Rózsa-Floreséket pedig két évvel ezelőtt egyszerűen kivégezték a szállodában.
Szerdán a cochabambai rendőrség ideiglenes fogdájában a vizesblokkban már volt zuhanyrózsa, porcelánvécé és meleg víz, mert a jómódúbb rabok megvették a szükséges felszerelést, és kifizették a kis, villannyal üzemelő bojler beszerelésének költségeit is. A rendőrök örültek a nem várt beruházásnak, mert tudták, ha lejár a per, az új dolgokat megöröklik a fővárosba visszaszállított raboktól, akiknek jelentős része nemrég még az ország elitjéhez tartozott: közismert – ellenzéki – politikusok, jól menő üzletemberek, a hadsereg egykori ezredesei is akadnak közöttük.
Az ideiglenes fogolytáborban reggel hatkor van ébresztő. Akinek van reggelije, az eszik, a csapatból csak hárman kávéznak. A rabok onnan tudják, mikor közeleg az indulás ideje, hogy a lépcsőlejáróhoz tolat a katonazöldre festett páncélozott rabszállító, és az állig felfegyverzett, símaszkos kommandósok felsorakoznak az udvaron. Ilyenkor mindenki pólót vált: van, aki „Autonomista vagyok, nem terrorista” feliratot visel magán, a másikon azt látni, „Igazságszolgáltatás és szabadság!”.
*
Tóásó Előd és Mario Tadic egyforma feliratú trikót visel, magyarra nehezen lefordítható kép- és szójátékkal. Egy galamb van rajta (amelynek spanyol neve egyben férfi nemi szervet is jelent), és alatta a szöveg, első tagja idézőjelben: „Fegyverrel” születtünk (utalás arra, hogy férfiak), de nem vagyunk terroristák!
A személyi őrök megpróbálják ráadni a golyóálló mellényeket a fogvatartottakra, akik ez ellen hangosan tiltakoznak. Azt mondják, egyrészt azért, mert ők nem bűnözők, másrészt őket nem akarja senki lelőni. Általában fél órát tart a huzavona, de ezt a kommandósok belekalkulálták az időbe. Amikor végül mindenkire ráadják a mellényt, a személyi őr hozzábilincseli magát a fogvatartotthoz, és elindulnak lefelé a lépcsőn.
A konvoj mindennap más időpontban gördül ki a kapun. A forgalmat előre leállítják. Elöl motoros rendőr megy, aztán egy pick-upszerű teherautón tíz állig felfegyverzett kommandós, gépfegyverüket készenlétben tartják. Ezután jön a busz, benne a tizenhárom rabbal és őrzőikkel, majd újra kisteherautó kommandósokkal, hogy a sort egy szirénázó rendőrautó zárja.
A konvoj mindennap más útvonalat használ. A rácsos ablakon a rabok a járókelőket figyelik, és folyamatosan jelszavakat skandálnak, igazságot, emberhez méltó bánásmódot, becsületes eljárást követelve. Sokan visszaintegetnek, tapsolnak, szidják a kormányt.
Tábornokból szökevény
Szerdán a konvoj a főtér érintésével akar eljutni a tárgyalás helyszínére. Homokszem kerül a gépezetbe: a polgármesteri hivatal előtt hatalmas tömeg tüntet. De már nincs visszaút, át kell hajtani a protestálókon. „Autonomisták vagyunk, nem terroristák!” – kiabálják a rabok a buszból, erre a tömeg „Vesszen a kormány!”-nyal válaszol.
A kommandósok idegesen markolják fegyverüket, a busz lassan halad át a szétnyíló tömegen. A parancsnok a rádión üvöltve tolja le az útvonalért felelős rendőrt, sérelmezve, hogy nem tudott a tüntetésről.
Az igazságügyi palota környékén – amelynek átvizsgálását már reggel hatkor megkezdték a tűzszerészek – szintén le van zárva a forgalom, a rabszállító jármű az oldalsó kapu előtt áll meg. Az ajtó addig nem nyílik ki, amíg a kommandósok fel nem sorakoznak, elállva az utat a járókelők és a sajtó elől.
A járműből párban ugranak ki a rabok a velük összebilincselt őrzővel, aki gyakorlatilag húzza maga után a többnyire a sajtónak integető és kiabáló fogvatartottat az alig háromméteres szakaszon, amíg beérnek a kapualjba. A terembe felérve leveszik a bilincseket, levetik a golyóálló mellényt is, amelyet mindenkinek széke támlájára kell öltenie. Az őrök nem vehetik le, nekik egész nap ebben kell izzadniuk. Ekkor rajtuk és a termet kívülről őrző kommandósokon kívül senki sincs az emeleten. Ettől fogva várni kell, néha akár másfél órát is, amíg sorra megérkeznek a hozzátartozók, ügyvédek és (már amikor beengedik) a sajtó. Lassú a folyamat, mert mindenkit szigorúan átvizsgálnak, elkérve a személyi okmányokat is.
Van olyan fogvatartott – kettő is –, aki egyenesen a kórházból érkezik, orvosokkal és ápolónőkkel. Akad olyan, akit szigorított börtönből hoznak, és persze van köztük sok hiányzó: összesen tizenhét szökevénynek nyilvánított gyanúsított is. A szerencsésebbek a biztonságos külföldön várják ügyük alakulását, de páran Santa Cruzban maradtak a börtönben – nekik elfelejtették időben megküldeni az idézést; ezek az őrizetesek egyébként is megtámadták a helyszín kijelölését, arra hivatkozva, hogy a legfelsőbb bíróság döntése értelmében az ő városukban, vagyis ez elfogás helyén kellene megtartani a tárgyalást.
Marcel Sosa ügyész szerint viszont nem, mert a terrorizmus elleni ügyek a fővároshoz tartoznak, amióta a kormány a 007-es törvényt megszavazta. Az az apró tény, hogy Cochabamba jelenleg nem az ország fővárosa, láthatóan senkit sem zavar a vádlók részéről.
Van egy világhírű hiányzó is, aki házi őrizetben van ugyan Bolíviában, de nem ment el a tárgyalásra. Az egykoron Che Guevarát elfogó tábornoknak, Gary Prado Salmónnak orvosi papírja van arról, hogy akut szívbetegsége miatt nem mehet ezer méternél magasabban fekvő településre, Cochabamba pedig kétezer méter fölött van. Ez sem zavarja a bírót, aki szökevénynek minősíti a tolószékes, agg katonát.
Jómagam nem kifejezetten újságíróként, hanem hozzátartozói státusban vagyok: a baptista szeretetszolgálat küldöttjeként Tóásó családját képviselem. Elveszik az útlevelem, a hátizsákomat olyan alaposan átnézik, hogy megtalálják benne a hónapok óta elveszettnek hitt pendrive-ot. Bevihetem a táskában lévő többi technikai eszközzel együtt, de lelkemre kötik, hogy nem használhatom.
Veszélyes játék is lenne bármit elővenni: hétfőn a telefonomon meg akartam nézni, hány óra, és majdnem kiraktak a tárgyalóteremből. A mellettem ülő hozzátartozók védtek meg, akik szolidárisak velem: sorstársnak tartanak, és távolról üdvözölnek, akárhol futunk össze a kisvárosban.
– Ez az ember tízezer kilométert repült azért, hogy itt legyen ezen a bohózaton – mondták a rendőrnek, mire az morogva visszavonult.
Gúnyvers Moralesről
Kezdődik tehát a harmadik tárgyalási nap. A második, a keddi félbeszakadt, mert a káoszba fulladt tárgyalást a bíró berekesztette. Mielőtt elszabadult volna a pokol, Tóásó Előd szabadlábra helyezési kérelmét, utána pedig a bíró elleni elfogultságot utasították el. Ezután a fogvatartottak (egyelőre még gyanúsítottak) és ügyvédeik a himnuszt kezdték énekelni, majd a sajtó jelen lévő képviselői felé fordulva skandálták az eljárással szembeni sérelmeiket.
Szerdán újra a teremben van a sajtó, de a kiutasított nemzetközi megfigyelők (neves brazil jogászok) már elhagyták az országot.
Mivel a spanyol nyelv jogi fordulatait végképp nem értem, inkább a külső zajokra figyelek. Ma újra petárdalövéseket, izgatott tömeg zaját hallani, erre néha nagyobb dörrenés a válasz: a rendőrség könnygázt lő ki a tüntetőkre. Másik irányból skandáló tömeg érkezik – egy pillanatra a tárgyalást levezető bíró is kiesik szerepéből, és belehallgat a rigmusba. A versike az államelnök, Evo Morales és helyettese, Linera között feltételez egynemű szexuális kapcsolatot igen szókimondóan – a termen diszkrét röhögés moraja vonul át.
Mivel a magyar tolmács, Otero Bianca (Fehér Bianka) Előd mellett ül, unalmamban az elnök múló dicsőségén gondolkodom. Tavaly még meggyőző fölénnyel nyerte meg másodjára a választást, most alig huszonnyolc százalékon áll, és az ország majd összes városában tüntetnek ellene.
A fővárosban, La Pazban szerdán gyakorlatilag ostromállapot van, a szakszervezetek által mozgósított dühös tüntetőket a belvárosból próbálja kiszorítani a rendőrség. De lám, itt, Cochabambában – amely Morales elnök hátországának számít – is utcára vonulnak az emberek, mert az egekbe szökő élelmiszerárak és az egyre kevesebb munkalehetőség reménytelenné tette sokuk életét ebben a talán legszegényebb latin-amerikai országban.
Morales zuhanó népszerűségén már az sem segített, hogy a szilveszter előtti utolsó munkanapon visszamondta a január elsejétől tervezett hetvenszázalékos (!) üzemanyagár-emelést, de az is csak szemernyit javított a megítélésén, hogy előbányászott egy ősrégi konfliktust, és hadüzenettel felérő nyilatkozatban követelte Chilétől, hogy biztosítson számára kijutást a Csendes-óceánra (Bolívia egy 123 évvel ezelőtti háborúban veszítette el partvidéki területeit Chilével szemben, és azóta célja, hogy ezeket a területeket valamiképp visszaszerezze).
Ismét felfüggesztve
Alig melegednénk bele a tárgyalásba, azt máris újra felfüggesztik. Gelafio Santiesteban ugyanis azt kéri, a vád mutassa be azt a tárgyi bizonyítékot, amely miatt őt terrorista szervezkedéssel gyanúsítják. A vád láthatóan zavarodottan azt mondja, minden benne van a rendőrségi iratokban, de a védelem ragaszkodik a bizonyítékhoz. Ekkor derül ki: az ügyészek egyetlen bizonyítékot sem hoztak le a fővárosból, így a bíró nem tehet mást, mint berekeszti az ülést, másnap reggelig adva haladékot a bizonyítékok ideszállítására.
Santiesteban stratégiája érthető: a vád szerint ő fegyvert adott el Rózsa-Flores Eduardónak, ami tényszerűen igaz, de azt akarja megmutatni a bírónak és a sajtónak, hogy ez a fegyver egy ősrégi mordály, amelyet a később lelőtt férfi otthoni gyűjteménye számára vásárolt meg.
Rolando Sarmiento bíró végül határozatlan időre felfüggeszti az ülést, és másnapig ad haladékot a vádnak, hogy a kérdéses bizonyítékokat La Pazból ideszállíttassa.
Villámgyorsan kiterelnek a teremből, a foglyokat is visszaviszik a szálláshelyükre, én pedig elindulok Elődnek ebédet vásárolni. Jóval többet kell vennem, mint amennyire szüksége van, mert amikor lehozták, még nem voltam itt, így a többi rab kegyelemkenyerén élt, és ezt a gesztust most illik viszonozni. Hatalmas pizzákkal érkezem a most börtönként szolgáló rendőrőrse, ahol elveszik az irataim és a telefonjaim, megmotoznak, többen is ízmintát vesznek a pizzából, megvizsgálják a kóla savtartalmát, és csak azután engednek fel az emeletre.
Délután nincs tárgyalás az elnapolás miatt, ezért megkérem Elődöt, írja össze, mire van szüksége, mert most lesz időm beszerezni. Szerény a lista: lepedő és műanyag evőeszköz és persze valami vacsorára.
Leíratom vele spanyolul a lepedő nevét – az evőeszközt el tudom mutogatni a „plasztik” szó ismételgetésével, de furán néznének rám a boltban, ha lefeküdnék a padlóra. Az üzletben fizetés után mindenütt megkérdezik a személyi számom, amit először nem értek, aztán eszembe jut az előző bolíviai látogatásomon hallott dolog: minden munkavállalónak fizetése bizonyos értékéig ellenszámlákat kell bemutatnia, igazolva, hogy a pénzt nem a feketegazdaságban költötte el.
Estére könnyű vacsorát viszek: avokádó, paradicsom, friss sajt, mandarin, banán, jellegzetes bolíviai zsemle és persze a délben kért dolgok. Három Tibi csokit is beteszek a szatyorba, hogy Előd kicsit otthon érezhesse magát. A hozzátartozók fogadására használható folyosószakaszon újabb előrelépés: valamelyik rab behozatott egy tévékészüléket. Épp az esti híradó megy: a tegnapi himnuszéneklést mutatják, és a riporter is rosszallóan jegyzi meg, hogy sem a tárgyalást levezető bíró, sem az ügyészek nem álltak fel nemzeti imájuk alatt, a rendőrök és a kommandósok viszont tele torokból énekeltek.
Tíz percet maradhatok, aztán mennem kell.
A gyanúsítottak fogva tartásának körülményeiről, illetve a bírósági meghallgatásra szállításuk módjáról a fogvatartottakkal beszélgetve szereztünk tudomást. A riport idevágó részét szavaik alapján rekonstruáltuk.
origo.hu
Pánik van Brüsszelben: Orbán Viktor szövetségesei sorra nyerik a választásokat
