Mellékhatások

Amint azt nemrég az Ökoterroirban is megállapítottuk (Növénytan, 2011. április 6.), a gyógyszeripar nem viccel. Miért is tenné, amikor a tíz legnagyobb cége bevétel tekintetében rongyosra veri az utána következőket, beleértve az olaj- és a fegyverkereskedelem jeles képviselőit is? Valamiből csak meg kell élni.
A gyógyszerlobbi környezetre, világra gyakorolt hatása szinte felbecsülhetetlen, és aki abban a hitben ringatná magát, hogy mindez valami amerikai vircsaft, amihez neki semmi köze, súlyosan téved. A célkeresztben Európa és ami a legdurvább, a gyerekek. A fogadókészség pedig megvan, Magyarországon sajnos különösen. Alulfizetett orvosok (a nagyszámú kivételtől eltekintve természetesen) boldog örömmel írják fel az újabbnál újabb készítményeket egy thaiföldi út reményében, gyógyszerzabálók lettünk, az ősi tudást elveszítettük, tíz emberből tizenegy nem ismeri fel a lándzsás útifüvet vagy a medvehagymát, utódaink viszont kívülről fújják a reklámok idióta dalocskáit, a háttérben jókedvű család üdvözült tekintettel dobálja befelé a medicinát, mert a fokhagyma büdös. Megzavarodott celebek próbálják meg hiteltelenné tenni a homeopátiát, a lejárt szavatosságú cuccot nem tekintjük veszélyes hulladéknak, a fogamzásgátlók vidáman élnek tovább a vizekben, a legritkább esetben kérdezzük meg orvosunkat, gyógyszerészünket a szépszámú mellékhatásokról, beveszünk mindent, szó szerint és átvitt értelemben is. Hogy mindez hová vezet, arról megdöbbentő információkat szerezhetünk John Virapen Mellékhatás: halál (Art Nouveau Kiadó, 2011) című könyvéből. Virapen mélyről jött ember, egy kis brit-guyanai faluban született, gyarmati sorban, a legkeményebb kizsákmányolásban, apja halász volt, anyja a piacra hordta az árut a hét gyerekkel. Jelenleg svéd állampolgár, Németországban él, köszönhetően annak, hogy egyszer csak egy gyógyszeripari óriáscég egyik vezérigazgatói székében landolt. Aztán kiszállt és megírta. A belső emberek visszaemlékezéseinek komoly irodalma van, a motiváció lehet sértettség, megvilágosodás vagy a lelkiismeret felüvöltése, de a végeredmény többnyire érdekes. Virapen fő csapásiránya a Prozac nevű (lásd még Fluctic) depresszió elleni, hangulatjavító, siker- és divatgyógyszer. Bizonyára sokan kaptak már levélszemetet arról, hogy milyen jó lesz, ha rendelnek belőle a potencianövelő és a török Rolex mellé. Ez azért jó, mert a Prozac szedésének következtében óvatos becslések szerint mintegy negyedmillió ember kísérelt meg öngyilkosságot, tíz százalékuk sikerrel járt, tehát mintegy huszonötezer ember bele is halt. Virapen szerint ez a becslés 1999-ből származik, és azóta nem alszik „túl jól”, a „betegek” pedig hullanak, mint a legyek. Aztán ott vannak még más gyógyszerek mellékhatásaiként a rejtélyes ámokfutások, az emberkísérletek és a kitalált betegségek. Félreértés ne essék, gyógyszerekre szükség van, és Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. A mohósággal van baj, mint mindig.