(mennyit igyunk )

Én nem tudom, hogy a „borban az igazság” szólás pontosan mit jelent. Valószínűleg azt, hogy a józan ember helyenként meggondolja, miket beszél, a spicces már kevésbé, a részeg egyáltalán, a mólés pedig magába temetkezik és nem szól egy rohadt szót sem. Tehát nyugodtan vehetjük úgy, hogy a részeg a szívéből beszél, és a szívében igazság van, azt is kimondja. Bár van egy olyan gyanúm, hogy általában sem a józan, sem a részeg ember szívében nincs igazság. Mert ha így volna, akkor mielőtt leülök írni, nyilván leiszom magam, hogy az igazság kimondásában ne gátoljon a rusnya önfegyelem.
Bizonyos Vágvölgyi B. András, a Magyar Narancs egykori „legendás” főszerkesztője, aki vígan ingázik Amerika és Magyarország között, valamikor (amikor még a kő is lágy volt) az Antall-kormány idején kifejtette, hogy be kellene vezetni hazánkban is a „vonzó újságírást”, amit az Egyesült Államokban oly magas szinten űznek a sajtó kiválóságai, köztük Hunter S. Thompson, a legnagyobb médiasztár. Mikor ezt a jelzős összetételt olvastam, először azt hittem, jó stílusról, megbízhatóságról, empátiáról, hazugságiszonyról, valóságtiszteletről van szó, ám kiderült: „maga Thompson sokszor hallucinogén szerek hatása alatt dolgozik”. Hirtelen megvilágosodott bennem, hogy nemcsak a borban, de a kokainban is van igazság.
Restellem bevallani, de nekem sosem jutott eszembe, hogy írás előtt lehajtsak néhány deci törkölyt vagy szippantsak egy kevés angyalport. Még jobban restellem, hogy életemben egyetlenegyszer sem voltam részeg, nem is szipuztam be, s így soha nem juthattam ihletett állapotba. Ez valószínűleg jellemhiba, s azzal együtt akadály az igazság amúgy is rögös útján. Lehet, hogy ebből kifolyólag nem vittem semmire? Ugyanis az világos előttem, hogy a pia igazi összetartó és közösségteremtő erő, sőt a szellem szabad szárnyalását is minden bizonnyal elősegíti. Tehát való igaz: a művészetekkel, írással foglalkozó ember hatásfokát növeli, midőn minden különösebb aggályoskodástól megszabadítja, olyannyira, hogy saját igazságát tündöklő fényben látja ragyogni, és képzeletét a józanság kalodájából kiszabadítja.
Arról fogalmam sincs, hogy a Szovjetunió végkorában miért gondolta azt Gorbacsov, hogy a vodka visszaszorításával a fejlett kommunizmus menthető. Épp ellenkezőleg: a nyomor és zsarnokság, s sok más egyéb frusztráció ellen a vodka – különösen, ha uborkát harapnak hozzá – bizonyos védelmet jelent. Persze nem a májnak vagy a hasnyálmirigynek. (Bár azokat is tartósítja, sajnos csak dunsztosüvegben.) Mindez Noéval kezdődött, Isten segítségével ő volt az első, aki szőlőt ültetett és bort készített. Mámoros álmában legkisebb fia, Kám meglátta szemérmét, s ezért rútul lakolt. Ebből következik, hogy a bor transzcendens jelenség. Nem tudom, Gorbacsov miért feltételezte, hogy a vodka nem az.
Számos olyan kitűnő alkotót ismerek magam is, aki (hozzám hasonló) tompa, józan állapotban képtelen remekműveket létrehozni. Ugyanakkor jó néhány embert is ismerek, aki a piálással tönkretette az életét. Sok olyan százévesről hallottam, aki szerint a hosszú élet titka a napi fél liter vörösbor. Más százévesek a teljes absztinenciára esküsznek. Egy orvos szívműtétem után azt ajánlotta, hogy esténként igyak meg fél deci konyakot. (Értágító!)
Vajon most nem volna-e jó leinnom magam, hogy rájöjjek, hol az arany középút és hol az igazság? Mert így tök józanul sajnos én nem tudom…