Nagyszabású államfői fórum Budapesten

Emelte a jelentőségét a nyolc európai államfőt tömörítő Arraiolos-csoport találkozójának, hogy a házigazda Magyarország egyúttal az EU soros elnöki posztját is betölti, a csoport meghatározó fórum lett – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szombaton.

Hírösszefoglaló
2011. 04. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyik vendége, a portugál államfő hangoztatta: országának három legnagyobb pártja elkötelezett amellett, hogy csökkentsék a költségvetési hiányt. A találkozón Aníbal Cavaco Silva beszámolt az adósságválságba kerülő és ezért a múlt héten segítséget kérő országa helyzetéről. A pártok egyetértenek, hogy szerencsés lenne, ha a június eleji választások után többségi, stabil kormány alakulna.
Christian Wulff német elnök a pénzügyi segélycsomagra utalva úgy fogalmazott, nem lehet elutasítani a szolidaritást Portugália esetében. – Mindannyian egy család tagjai vagyunk – mutatott rá. Az összegyűlt államfők pénteken a makroregionális együttműködési lehetőségekről és a kulturális sokszínűségről tárgyaltak, szombaton pedig az uniós versenyképességi stratégia, az EU 2020 volt a téma.
Az Arraiolos-csoportot (nevét az első találkozó portugál helyszínéről kapta) még 2003-ban alapították, hogy fórumot teremtsenek a végrehajtói hatalommal nem rendelkező elnökök.

*

Valdis Zatlers lett államfő szerint a makrorégiók kialakítása növeli az adott terület jólétét, biztonságát és stabilitását. – Nincs szükség külön intézményekre, inkább erősíteni kell az együttműködést az érintett országok, különösen azok kormányai között – mondta. – A Duna-stratégia alapja egy mély, történelmi kapcsolat, amely a jövőben is összeköti majd a makrorégió országait – jelentette ki Heinz Fischer osztrák államfő. Danilo Türk szlovén államfő – akinek országa ezentúl szintén az Arraiolos-csoport tagja lesz – az MTI kérdésére elmondta: az uniónak több kihívással kell szembenéznie, ezért fontos, hogy közösen lépjenek fel bizonyos ügyekben.
Giorgio Napolitano olasz államfő is az egységes fellépés jelentőségét hangsúlyozta a bevándorlók és a menedékkérők esetében. A Líbiából érkezők helyzetének kezeléséről úgy vélekedett, ez nem kizárólag olasz probléma. – Az uniónak csak egyetlen szomszédságpolitikája van, és ez az észak-afrikai és a kelet-európai régiót is lefedi – mondta Bronislaw Komorowski lengyel államfő kérdésre válaszolva. Hozzátette: országa az év második felében esedékes uniós soros elnöksége alatt kiemelten kezeli majd a keleti partnerség ügyét. Tarja Halonen finn köztársasági elnök bejelentette: a csoport tagjai egy év múlva Helsinkiben találkoznak legközelebb.
Christian Wulff német államfő is úgy látta, hogy bár fontos a nemzeti magabiztosság, az európai identitás is lényeges. – Az integráció nem egyenlő az asszimilációval – hangoztatta, megjegyezve: komoly kérdés a kisebbségek ügyének kezelése. Christian Wulff kifejtette, jó úton jár az EU azzal, hogy keretstratégiát dolgoz ki a romák integrációjára, mert így figyelembe tudják venni a nemzeti sajátosságokat is.
A német elnököt fogadta Orbán Viktor miniszterelnök is. Wulff a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozata szerint a magyar belpolitikát érő bírálatokról és Magyarország Európai Unióban játszott szerepéről is beszélt a kormányfővel. – Fontos, hogy Magyarország tevékeny Európa-barát szerepet vállaljon, elvégre a magyar EU-elnökség is nagyon jól és nagyon sikeresen zajlik – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.